Ezek a számítógépek hozták el a digitális kultúrát az iskolákba

forrás: Prím Online, 2024. február 21. 20:26

Új időszaki kiállítást mutat be az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával március 8-tól május 1-ig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, majd május második felétől Budapesten, a Neumann Társaság Báthori utcai székházában lesz látható.

 

Az időszaki kiállítás a magyar középiskolai informatikaoktatás történetéből nyújt egy áttekintést, fókuszban azzal az időszakkal, az 1980-as évek első felével, amikor kormányzati program keretében kezdték el ellátni a hazai iskolákat számítógépekkel. A kiállítás is rávilágít, hogy az informatikai infrastruktúra nem elegendő egy ország digitalizációjához – az igény felkeltéséhez és az ismeretek átadásához kellenek azok a nagy tanáregyéniségek és versenyszervezők is, akik nemzedékeknek adják át a tudásukat.

 

A tárlaton mintegy negyedszáz – az ITMA szegedi gyűjteményéből és a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításából származó – muzeális értékű számítógép, továbbá kazetták, szoftverek, dokumentumok is láthatóak az iskolai számítástechnika hőskorából. A tárlat tablóin nagy informatikatanárokról, példaképekről is olvashatunk, köztük Kovács Mihály piarista tanárról és Vincze Sándorról, a kisújszállási Móricz Középiskola tanáráról, akik már az 1950-es évek végén elkezdték a modern informatika előzményét, a kibernetikát tanítani.

 

Az igazi áttörést az 1983-84-es évektől az Iskolaszámítógép program jelentette. 

 

 

A tárlaton látható egyebek mellett:

  •  A Híradástechnika Szövetkezet HT1080Z számítógépe, melynek 16, illetve 48 Kilobájt RAM memóriájú változatai, fekete-fehér grafikával, beépített kazettás magnóval nagyobb tömegben jelentek meg az iskolákban. Az alapvetően a BASIC nyelv oktatására szánt számítógépekre – a tanárok bosszúságára – a legnagyobb sikert a GALAXY INVASION című amerikai játékprogram aratta. A lövöldözős játékprogram azért terjedhetett el, mert a magyar iskolagép egy távol-keleti számítógép licence volt, amely pedig kompatibilis volt az 1977-ben gyártott amerikai TRS-80 számítógéppel. A tárlaton az eredeti, amerikai TRS-80 Model 1 egyik példánya is látható!
  •  A Budapesti Rádiótechnikai Gyár BRG ABC-80 számítógépe, amely 16 kilobájt RAM-mal és fekete-fehér grafikával szintén a 8 bites BASIC számítógépek klasszikusai közé tartozik. A számítógép még a HT gép megjelenése előtt, néhány százas nagyságrendben jelent meg a magyar iskolákban. A gép egy svéd-magyar kooperáció eredménye volt, a svéd számítógéphez a zseniális magyar mérnök, Jánosi Marcell tervezett kazettás adattárolót, ugyanaz a feltaláló, aki a világ első mikrofloppyját is megalkotta.
  •  A Videoton TV Computere (TVC). A legendás székesfehérvári óriásvállalat színes grafikás, beépített botkormánnyal rendelkező számítógépe már sokkal profibb megjelenítést tett lehetővé, mint a HT számítógép, de megjelenésekor, a 80-as évek közepére a Commodore-, majd később a PC gépek győzedelmeskedtek az iskolagép kategóriában is. A tárlaton a Novotrade cég által forgalmazott Commodore-gépek is láthatóak, köztük a hazánk iskoláiban igen elterjedt Commodore-16 és plus/4 típusok.

 

A felsoroltakon kívül jelentős hatást gyakorolt a magyar számítástechnika oktatásra a SZTAKI-ban fejlesztett Primo házi számítógép is (1984), amely az “érintős”, kapacitív billentyűzete miatt nem volt az iskolák számára a legjobb választás – viszont annál kedveltebbnek bizonyult az otthoni felhasználók körében. A Primo “népszámítógép” is a tárlat ékességei közé tartozik.

 

A School-Computer kiállításon interaktív műtárgymásolatokkal (Homelab-2, Aircomp-16 és Mickey-80 ritka magyar számítógépek működő másolataival) és egy online tudásbázissal is találkozhatunk, utóbbi segítségével és a tárlaton elhelyezett QR-kódok által is konferenciaelőadások, tárgyleírások, életrajzok és érdekes videók érhetőek el a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárából a témában.

 

Reményeim szerint a kiállítás alkalmat ad arra, hogy a digitális kultúrát oktatók bemutassák a személyi számítógép evolúcióját diákjaiknak – és kedvet csináljanak a Neumann Társaság azon versenyeihez is, mint a Nemes Tihamér verseny és a Neumann Verseny, amelyek az 1980-as évek közepe óta, folyamatos megújulással követik az informatika fejlődését – és rengeteg magyar fiatalt indítottak el az IT-pályán – fogalmazta meg Képes Gábor, a tárlat rendezője, a Neumann Társaság igazgatója a SCHOOL-COMPUTER koncepcióját.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tengerjáró hajózás: Luxusélmény elérhető áron

Néhány éve még csak a luxus szinonimájaként gondoltunk a tengerjárós nyaralásokra, ma viszont az egyik legnépszerűbb utazási formává nőtték ki magukat. Aki egyszer kipróbálja ezt a különleges utazási módot, gyakran újra visszatér. Nem véletlenül: a tengeri hajózás sokkal gyorsabban fejlődik, mint más turisztikai szegmensek, és az előrejelzések szerint 2025-ben minden korábbi évnél többen vágnak bele egy ilyen kalandba.

2025. április 26. 15:20

Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában

Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben. 

2025. április 26. 13:32

Így nyílik ki a világ a Széchenyi hallgatói előtt

Közel harminc hallgató vett részt a Széchenyi István Egyetemről azon az ötnapos nemzetközi tanulmányúton, amely során bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedhettek meg Csehországban. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott képzés nagy sikert aratott a nemzetközi ipari partnerek körében is, ezért a Járműgyártás és Technológia Tanszék már a program folytatását tervezi.

2025. április 26. 10:39

A jövő egészségfigyelése a csuklón és az ujjbegyen: itt a HUAWEI új TruSense fejlesztése

A Huawei egészség- és fitnesztechnológiai ökoszisztémája új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat legújabb innovációja, a HUAWEI TruSense System most egy elosztott szuperérzékelő modullal bővül. Ez a fejlesztés a 2024-ben bevezetett rendszer lehetőségeit bővíti, új távlatokat nyitva a tudományosan megalapozott, átfogó egészségmonitorozás terén.

2025. április 25. 20:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12