Legyen minden pillanat nyugodt a babával
Az Owlet sokkal többet nyújt egy innovatív és díjnyertes technológiánál. Már a magyar szülők számára is elérhető a bébifigyelő rendszer, amely biztosítja a gyermek jó közérzetét alvás közben. A márka két zászlóshajó termékében, az Owlet Smart Sock Okos Zokniban és a kamerában már több mint 1,5 millió család bízik világszerte.
Az Owlet okos monitoring érti és biztosítja az ideális környezetet a baba kiegyensúlyozott alvásáshoz. Az Owlet célja, hogy előmozdítsa a nevelés holisztikus megközelítését, és kihasználja a technológia nyújtotta előnyöket, így a kicsik és a szülők is többet tudnak pihenni. Az Owlet segítségével nyomon követhető a baba pulzusa, oxigénszintje és alvási trendje – mindez a Monitor Duo élő videó streamelése közben ellenőrizhető.
Kipihent baba, kipihent szülők
„Az Owlet okos eszközöket azért fejlesztettük ki, hogy minden szülőhöz eljusson a legjobb technológia. Mindenki szeretné tudni, hogy a babája jól van, nyugodtan és biztonságban alszik. Örömmel tölt el, hogy az Owlet már Magyarországon is elérhető, ahol nagyon nyitottak a technológiai újdonságokra és egyre többen nagy hangsúlyt fektetnek az egészségre. Tudom, hogy az Owlet segítségével a szülők és a babák is jobban, nyugodtabban alszanak majd” – mondta el Kurt Workman, az Owlet társalapítója, ügyvezető igazgatója és 3 gyermek apukája.
„Az Owlet Smart Sock az első babamonitor, amely alvás közben nyomon követi és rögzíti a baba oxigénszintjét és pulzusát, ezáltal folyamatos visszajelzést ad a baba egészségéről. Az alvástörténeti funkciójában a szülők megtekinthetik, hogy mennyi ideig és hogy aludt a gyermekük. A Smart Sock pulzoximetriás technológiája lehetővé teszi a szülők számára, hogy figyelemmel kísérjék a számukra legfontosabb adatokat” – tette hozzá Kurt Workman.
Okos zokni és kamera – stílusos és hasznos kiegészítők
Az okos zoknit már újszülött kortól egészen 18 hónapos korig hordhatják a kicsik. Az apró és dizájnos zoknival a szülők első perctől kezdve nyomon követhetik gyermekük alvási szokásait. A Smart Sock Okos Zokni összekapcsolható az Owlet Kamerával, így éjjel-nappal teljes biztonságban tudhatják a gyermekeket. Az Owlet Kamera gyakorlatilag észrevétlen kiegészítője marad a gyerekszobának, hiszen a technológia úgy működik jól együtt az emberrel, hogy beleolvad a környezetébe és csak akkor jelez, ha valóban szükség van rá.
Az Owlet Smart Sock Okos Zokni hihetetlen nyugalmat kölcsönöz, mivel nyomon követi a baba pulzusát, oxigénszintjét, és értesítést küld, ha az értékek túllépik az előre beállított referencia tartományokat. Ha a pulzusszám vagy az oxigénszint kívül esik a megadott értékeken, a bázisállomás wifin keresztül fények és hangok által figyelmezteti a szülőt.
Az Owlet Kamerán keresztül a szülő bárhonnan láthatja és hallhatja a babát, ezen felül a rendszer kontrollálja a szobahőmérsékletet is. Az Owlet HD Kamera nagyfelbontású videót közvetít, az éjjellátó által sötétben is tiszta képet sugároz a szülő telefonjára.
Soha ne maradjon le egyetlen fontos pillanatról még alvás közben sem!
Kapcsolódó cikkek
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
A Sandberg új termékei hatékonyabbá teszik a kommunikációt és a hordozható eszközeid töltését
Az érthető kommunikáció fontos eleme a hatékony munkavégzésnek, legyen szó bármilyen hétköznapi helyzetről vagy irodai környezetről. Utóbbi esetén jelent nagy segítséget a Sandberg USB-C-s irodai headsete, amely tiszta kommunikációt garantál a munkavégzéshez.
Vadászrepülők inspirálták a legújabb Casio-t
A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el. „Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Bemutatkozik a Dyson OnTrac fejhallgató
A Dyson bemutatta első, kizárólag audio célú, magas hanghűségű fejhallgatóját, a Dyson OnTrac-et. A kategóriájában legjobb zajszűrést kínáló fejhallgatók akár 55 órányi magával ragadó zenehallgatási élményt nyújtanak.
Az új ViewSonic lézerprojektor átformálja a házimozi jövőjét
A ViewSonic Corp., a vizuális megoldások globálisan vezető gyártója bejelentette az LX700-4K RGB megjelenését. Ez az innovatív projektor új mércét állít fel az otthoni szórakoztatás vizuális teljesítménye terén.