A mesterséges intelligenciától a soft skilleken át a kibervédelemig
Az ELTE Informatikai Kar idén a „Semmiből született csodák – A mesterséges intelligenciától a soft skilleken át a kibervédelemig” című rendezvénnyel csatlakozott a Lányok Napja országos programhoz.
Az eseményen többek között szó volt arról, milyen feladatok várnak a jövő informatikusaira, milyen egy informatikusi pályát választó nő életútja, hogyan tudnak érvényesülni e férfiasnak gondolt szakmákban.
Megismerhették az elmúlt időszak legújabb MI alkalmazásait, kiderült, hogyan lehet a különböző szenzorokat összehangolni egyszerűbb geometriai mintázatok felismerése segítségével, amelyet például az önvezető autók fejlesztésében is használnak. Szó esett arról is, milyen hatással van a ChatGPT a tanulási szokásokra.
A STEM Kuckóban interaktív program keretében, első kézből tapasztalhatták meg a különböző robotok és eszközök segítségével, hogy milyen sok területen van jelen életükben már most is a mesterséges intelligencia. Szinte hetente jelennek meg olyan új technológiák, amelyek mára teljesen átalakították a mesterséges intelligenciához fűződő viszonyunkat. Így fontos, hogy már a középiskolások is megismerjék ezeket, hiszen mire ők munkába állnak, e technológiák alkalmazása mindennapossá válik.
A szórakoztató GPS-es kincskereső játékban a kampusz területén kijelölt pontokat kellett megadott koordináták alapján megkeresniük a lányoknak, miközben elsajátíthatták a GPS-es helymeghatározás alapjait, valamint a földrajzi koordináták használatát.
A Diáktanácsadó Központ workshopja bemutatta, hogy az informatikusi pályán való sikerességhez többféle tudásra is szükség van, a szakmai tudáson túl a siker kulcsát a soft skillek jelentik. A foglalkozás során kiemelt figyelmet fordítottak a női informatikusok helyzetének bemutatására a szakmában. Zárásként megtudhatták, hogy az IT és a kibervédelem az ő útjuk-e.
Az egész napos program során felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a Karra látogató középiskolás lányok, komoly inspirációt kapva a pályaválasztásukhoz.
Az ELTE IK Lányok Napja rendezvénye a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a – STEMStation@ELTE STEMPont Komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program (NTP-STEM-23) elnevezésű projekt keretében valósult meg. A pályázat olyan komplex, középiskolai oktatásban tanulmányokat folytató, kiemelten lányok körében megvalósuló pályaorientációs és tehetséggondozó program, melynek célja, hogy növekedjen a műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai területeken felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók aránya.
Kapcsolódó cikkek
- Világdöntőben az ELTE programozói
- Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán
- Terjednek az alacsony kódú technológiák
- Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra
- Leendő startupperként mérkőztek diákok a Neumann Társaság tehetségkutató versenyén
- Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
- A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?
- A kihívások közepette is még mindig a bootcamp-es junior fejlesztőké a jövő
- Ezek a legmenőbb IT ismeretek
- A 2. félévtől élénkülhet a kereslet a junior informatikusok iránt
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.