Intelligens rendszer optimalizálja a koppenhágai repülőtér levegőjét
A dán főváros repülőterén 2023-ban több mint 26 millió utas fordult meg. Ez átlagosan napi 73 ezer fős forgalmat jelent, ami mellett még a reptér több mint 16 ezer alkalmazottjának egy része is nap mint nap a helyszínen tartózkodik. Márpedig amikor ennyi ember fordul meg egy épületegyüttesben, akkor a legkevésbé sem mindegy, hogy milyen ott a levegő minősége, és ezt mekkora energiabefektetéssel lehet biztosítani.
A minőséggel a koppenhágai repülőtérnek nem volt problémája: meg sem közelítette a levegő szén-dioxid-tartalma a maximálisként előírt szintet. Sőt, gyakorlatilag túlszellőztették az épületet – részben azért, mert a rendszert még akkor alakították ki, amikor beltéren is lehetett dohányozni. Ez azonban üzemeltetési szempontból nem túl energia- és költséghatékony megoldás. Ahhoz, hogy ezt optimalizálni lehessen, jóval több adatot kellett nyomon követni, mint amennyit akár a legképzettebb technikus képes átlátni; a koppenhágai repülőtéren ugyanis összesen mintegy 70 ezer adatpont és több mint 2200 szellőzőkészülék található.
Ehhez a feladathoz választották a Siemens Asset Performance Advisor (APA) intelligens, felhőalapú, digitális szolgáltatását, amely elemzi a fűtési, szellőztetési és légkondicionáló (HVAC) rendszerekből gyűjthető összes adatpontot – ráadásul munkaidőn kívül, éjszaka és hétvégén is dolgozik. A rendszert először a hat kifutó közül a legsűrűbben látogatott, az utasforgalom 36 százalékát bonyolító „A” kifutóhoz tartozó részlegeken állították szolgálatba, ahol 19 szellőzőrendszer minden órában, egyenként 2 ezer köbméter levegőt vezet el.
A virtuális üzemeltetési rendszer így a bejövő adatok alapján, a nap 24 órájában tud javaslatokat tenni az optimalizálásra és a karbantartásra, valamint képes előre jelezni az esetleges hibákat is. Ezzel a fenntartó nemcsak energiát, hanem rengeteg időt és költséget is meg tudott spórolni: már az első évben megtérült az új épületüzemeltetési rendszer, a kellemesebb beltéri klíma pedig az ügyfeleket, azaz az utasokat is elégedettebbé teszi. Mindemellett az adminisztrációt is megkönnyítette ez a fejlesztés: egy-egy konkrét fogyasztási hely, például egy üzlethelyiség vagy az egyes repülőgépekhez csatlakoztatott szellőzőrendszerek fogyasztásáról is jelentést lehet készíteni a digitális rendszerrel, így egyszerűbbé vált a bérlők felé történő számlázás is.
A dániai mellett világszerte számos repülőtéren megtalálhatóak a Siemens-eszközök és szolgáltatások. A vállalat biztonságtechnikai megoldásait használják például a bécsi, a zürichi, a cataniai és a New York-i LaGuardia repülőtéren is.
Ugyanakkor nemcsak a repülőterekhez hasonló, nagy épületegyüttesekben, hanem a kisebb épületekben, például irodaházakban és bevásárlóközpontokban is hasznos lehet a Siemens Xcelerator portfóliójához tartozó digitális üzemeltetési rendszer. Ezekben a létesítményekben is személyre szabott javaslatokkal teszi áttekinthetővé az üzemeltetést, tehermentesítve ezzel is a szakképzett munkaerőt.
Kapcsolódó cikkek
- Különleges naperőmű kezdte el működését Környén
- Minden cloud termékét AI képességekkel ruházza fel az SAP, és vezető AI-cégekkel épít együttműködést
- Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
- A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
- Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
- Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve
- Stratégiai összefogás az AWS és a Deloitte közt
- Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait
- Újabb akadály hárul el a nagy hatótávolságú e-kamionok elterjedése elől
- Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mától Magyarországon is Ayvens néven működik a legnagyobb hazai flottakezelő
Ayvens márkanév alatt folytatja tevékenységét hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az ALD Automotive | LeasePlan. Az új márka létrejöttének előzménye, hogy 2023 májusában a Societe Generale csoporthoz tartozó ALD Automotive felvásárolta a LeasePlant, az integráció egyik fontos lépéseként pedig immáron Magyarországon is Ayvens néven folytatja működését a vállalat. Az Ayvens világszerte 42 országban 3,4 milliós flottát üzemeltet, melyből több mint 550 000 elektromos meghajtású. Magyarországon az Ayvens közel 3000 ügyfele részére nyújt mobilitási megoldásokat, és összesen mintegy 33000 járműből álló flottát kezel.
Együttműködési megállapodást jelentett be a SentinelOne és a Lenovo
Többéves együttműködést jelentett be a SentinelOne és a Lenovo, amely keretében Lenovo felhasználók millióinak teszik elérhetővé világszerte a mesterséges intelligencia által vezérelt végpont alapú biztonságot. A Lenovo a SentinelOne iparágvezető Singularity Platformját és generatív AI funkcióit (Purple AI) építi be új PC-ibe, valamint olyan frissítéseket kínál a felhasználóknak, amivel bővíthetik a ThinkShield biztonsági portfólióját és autonóm módon védhetik meg az eszközöket a modern támadásoktól.
Magyar biotech startup került be az AWS globális AI programjába
Az Amazon Web Services (AWS) bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciával rákellenes megoldásokat kutató biotech céget, a Turbine-t, egyetlen magyarként beválasztották az AWS Global Generative AI Accelerator 10 hetes programjába, amelybe globálisan mindössze 80 vállalkozás került be idén.