Tudunk-e védekezni az Apple Pay jellegű hibák ellen?
Hétfő estig vélhetően minden ügyfél visszakapja azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézkedéssel csökkenteni lehet a kellemetlen hatásokat.
Az elmúlt héten számítógépes hiba miatt közel 800 ezer terhelést nyújtott be az Apple bankkártya elszámolója a magyar ügyfelek bankkártyáira. A terhelések kivétel nélkül olyan számlákat érintettek, amelyeknél az ügyfél korábban engedélyt adott az AppleStore-on keresztül arra, hogy a szolgáltató időről-időre levonja a megrendelt szolgáltatás havi/negyedéves/éves díját bankkártyáról.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az ilyen megújuló fizetési (recurring payment) megoldások az elmúlt években rendkívül elterjedtek, az online szolgáltatók preferálják ezt a fizetési módot. Így jellemzően hosszú hónapokig maguknál tarthatják az ügyfelet, hiszen ahhoz, hogy az ügyfél lemondja az adott szolgáltatást, lépnie kell. Addig viszont teljesen rendben zajlik az előfizetés megújítása. A megoldást az ügyfelek is kedvelik, mivel nem kell időt áldozni a beérkező számla kiegyenlítésére és ennek elmaradása miatt a szolgáltató nem szünteti meg a szerződést. A megoldást a bankkártya társaságok is támogatják, sőt időről-időre kezdeményezéssel élnek azzal kapcsolatban, hogy a bankok a kártyamegújítás esetén is automatikusan vezessék át az új kártya adatait a megújuló fizetéseknél. Ezt a megoldást egyelőre a magyarországi bankok nem támogatják a szakértő szerint.
A megújuló fizetés sajátja, hogy bankunk az engedély fennállása idején automatikusan teljesíti a szolgáltató fizetési kérelmét, hiszen látja az ügyfél felhatalmazását a fizetésre. A felhatalmazás nincs időkorláthoz és összeghez sem kötve, így például a szolgáltatási díj emelése után az ügyfél automatikusan a magasabb díjat fizeti.
A fentiek miatt a BiztosDöntés.hu szakértője szerint a mostani hibát igazából nem tudják elkerülni az ügyfelek, ám néhány dolgot tehetnek, amely a jövőben megóvja őket a kellemetlenségektől.
• Érdemes lehet az ilyen online fizetésekre egy külön bankkártyát rendszeresíteni, amelyen minden esetben csak akkora pénzt tartsunk, ami nagyjából fedezi az online megrendelt megújuló szolgáltatások díját.
• Az online fizetési kártya abban is segít, hogy komolyabb veszteség érjen minket, ha a bankkártya adataink illetéktelen kezekbe jutnak. Fontos hangsúlyozni Gergely Péter szerint, hogy a múlt heti esetben a kártyaadatok nem jutottak illetéktelen kezekbe, azok biztonsága továbbra is szavatolt.
• Ha az ügyfél eseti jelleggel nagyobb összeget fizetne az online térben, a kártyára a hagyományos számlájáról bármikor átvezethet egy nagyobb összeget, amivel a magasabb összeg kifizethető.
• Az online (és bármely) kártyánál beállítható online fizetési limit, amely nem engedi, hogy a szolgáltató a megadott összeghatár feletti fizetést teljesítsen. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ez a megoldás önmagában nem védte volna ki a mostani hibából eredő veszteséget, hiszen az AppleStore jellemzően pár ezer forintos tételeket (korábbról beragadt összegeket) terhelt most rá a kártyákra, ám egyéb esetekben óriási szolgálatot tehet az ügyfeleknek – főleg visszaéléskor megakadályozza a számlák lemerítését.
• A fizetésekről szóló sms vagy push üzeneteket egyes bankok automatikusan úgy állítják be, hogy azok meghatározott összeg (1000, 2000) felett küldenek csak üzenetet. Egyrészt Gergely Péter szerint mindenkinek érdemes az sms-szolgáltatást a mobiltelefonokra küldött internetes (push) üzenetekre cserélnie, amelyekkel évi több tízezer forint költségtől mentesíthetik magukat az elmaradt sms-díj miatt. Másrészt pedig fontos, hogy az üzenetküldést 1 forinttól állítsuk be, így valóban minden fizetésről értesülni fogunk.
Az Apple jelentős késéssel, csak szombat hajnalban küldte meg a kártyatársaságoknak azon tranzakciók listáját, amelyek érintettek voltak a téves terhelésekben. Egész addig nem volt világos, hogy a téves terhelések törléséről és az összegek visszajuttatásáról az Apple maga vagy a bankok gondoskodnak-e. A kártyacégek ezeket az adatokat továbbították a bankok felé. A pénzintézetek ezeket a fájlokat a hétvégén feldolgozták, hétfőn jó eséllyel valamennyi ügyfél visszakapja a korábban jogtalanul levont összegeket. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az, akinek a következő 1-2 napban sem íródik jóvá a levont összeg a számláján, az a kártyakibocsátó bankjához fordulhat panaszával.
Gergely Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy azok az ügyfelek, akik a pénzük elvesztésekor visszaéléstől tartva egyből letiltották a bankkártyájukat, kérhetik a banktól, hogy a kártyapótlás díjmentes legyen.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ingenico megkezdte a hűségprogramok Apple Pay támogatásának integrálását
- Újabb jel mutatja, hogy a Temu a hazai online kereskedelem sírját ássa
- A bankok is drukkolnak a labdarúgó válogatott sikeréért
- Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
- Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt
- Ezt nem gondoltuk volna: még segít is a hazai webshopoknak a Temu
- Ezermilliárd forintot fizethettünk bankkártyával év végén az online boltokban
- Már a MagNet Banknál is fizethet Apple Pay-jel
- Napi 75 milliót lopnak a csalók a kibertérben
- Erre nem számítottunk – megtorpant az online kiskereskedelem
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mától Magyarországon is Ayvens néven működik a legnagyobb hazai flottakezelő
Ayvens márkanév alatt folytatja tevékenységét hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az ALD Automotive | LeasePlan. Az új márka létrejöttének előzménye, hogy 2023 májusában a Societe Generale csoporthoz tartozó ALD Automotive felvásárolta a LeasePlant, az integráció egyik fontos lépéseként pedig immáron Magyarországon is Ayvens néven folytatja működését a vállalat. Az Ayvens világszerte 42 országban 3,4 milliós flottát üzemeltet, melyből több mint 550 000 elektromos meghajtású. Magyarországon az Ayvens közel 3000 ügyfele részére nyújt mobilitási megoldásokat, és összesen mintegy 33000 járműből álló flottát kezel.