Idén is biztosítja a Formula–1-rendezvényen használt rádióberendezések zavartalanságát az NMHH
Július 18-a és 21-e között 39. alkalommal látogat hazánkba a Formula–1. A száguldó cirkusz futamait hétről hétre tízmilliók követik a képernyők előtt, a versenysorozat hazai állomása pedig tavaly négy nap alatt 303 ezer nézőt vonzott a Hungaroringre. A futamokon a televíziós stábok, a készenléti szolgálatok és a versenyző csapatok kommunikációjához egyaránt elengedhetetlen a zavartalan frekvenciahasználat – ezt a Magyar Nagydíjon idén is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Mérésügyi Igazgatóságának munkatársai biztosítják.
A Formula–1 Magyar Nagydíja évről évre jelentős távközléstechnikai kivonulást és felkészülést igényel, hiszen a stábok, a szolgálatok, a versenyzők és a csapatok is folyamatos rádiókapcsolatban állnak egymással. Ilyen körülmények között kiemelten fontos a rádiófrekvenciás zavarok azonnali, helyszíni észlelése és elhárítása.
A rendezvényen a készenléti szolgálatok, például a rendőrség és a mentők is felvonulnak, rádiókommunikációs rendszerük zavartalan működése pedig elengedhetetlen a munkájukhoz, ezért az általuk használt frekvenciasáv „tisztán tartására” a hatóság munkatársai különös figyelmet fordítanak.
Egy ilyen jelentőségű tömegrendezvényen bármilyen külső zavar okozta hibát azonnal el kell hárítani. Az NMHH szakemberei fokozott figyelemmel ellenőrzik az engedélyköteles frekvenciák használatát és a rendezvény területére engedélyezett ideiglenes rádióhasználatot – biztosítva, hogy a kommunikációs eszközöket, például rádiós mikrofonokat és fülmonitorokat csak a számukra kijelölt frekvenciasávokban használják. Előfordul, hogy egy kérelmező által igényelt frekvencia foglalt, ezért az NMHH egy másikat engedélyez a részére – a felhasználó mégsem végzi el a szükséges beállításokat a kommunikációs eszközein, és egy olyan frekvenciát kezd el használni, amelyet már más használ, zavart okozva ezzel a helyszíni rádiókommunikációban.
A vezeték nélküli mikrofonok, hangtechnikai eszközök, kamerák hatósági megfigyelése – a zavarmentes működés biztosításán túl – a sávhasználati statisztikák készítése miatt is fontos. A hatóság szakértői a kijelölt sávok kihasználtságának felmérésével jól hasznosítható spektrumgazdálkodási adatokhoz jutnak hozzá – így kideríthető, hogy a hangtechnikaieszköz-gyártók valós igényt jeleznek-e.
Az NMHH a verseny előtt öt fix, 24 órában működő mérőállomást telepít a Hungaroringre, ezenfelül mérőautóival is a helyszínre vonul. A pálya körzetének frekvenciafelhasználását a szakemberek egy erre a célra berendezett konténerből figyelik, valamint a helyszín közvetlen közelében is folyamatosan felügyelik a frekvenciafelhasználást, amely során észlelik a nem megfelelő használatot, illetve a felmerülő rádiófrekvenciás zavarokat, így ha kell, azonnal közbe tudnak avatkozni.
Az efféle hatósági terepmunka egészen másfajta hozzáállást igényel, mint a hivatali feladatellátás: más kihívásokkal és más szépségekkel jár, hiszen a biztosítandó tömegrendezvények többsége hétvégén van, és a szolgálatot szélsőséges időjárási viszonyok között vagy az éjszakába nyúlóan is teljesíteni kell. A hatóság szakemberei általában már a rendezvények kezdete előtt napokkal a helyszínre érkeznek, hogy telepítsék a szükséges eszközöket, és az elejétől kezdve kontrollálják az eseményeket.
Kapcsolódó cikkek
- A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
- NMHH: kevesebb szolgáltatáskiesést hozhat a távközlésbe a mesterséges intelligencia
- AZ NMHH-kutatásából kiderült, hogyan változott az üzleti távközlési piac
- Kérem, ne zavarjanak! – saját eszközeink is lehetnek rádiófrekvenciás zavarforrások
- Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban
- „Zöldmezős” frekvencia árverését készíti elő az NMHH
- A Médiatanács pályázati nyilvántartásba vette a Tilos Kulturális Alapítványt
- Döntött a Médiatanács a Budapest 92,9 MHz frekvencia használati jogosultságáról
- Közel 145 millió forint közösségi rádiók és televíziók üzemeltetési költségeire
- Négy rádiós pályázaton hirdetett nyerteseket a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az autósportok szerelmeseit szólítják meg a legújabb Edifice karórák
A japán óramárka együttműködése már messzire nyúlik a TOM versenycsapattal. A Casio különleges módon, egy limitált szériás változattal kíván tisztelegni a TOM félévszázados fennállása előtt. „Ez a különleges kiadású karóra ötvözi a nagy teljesítményt, az elegáns dizájnt és a motorsport iránti szenvedélyt” – emelte ki Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Mától Magyarországon is Ayvens néven működik a legnagyobb hazai flottakezelő
Ayvens márkanév alatt folytatja tevékenységét hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az ALD Automotive | LeasePlan. Az új márka létrejöttének előzménye, hogy 2023 májusában a Societe Generale csoporthoz tartozó ALD Automotive felvásárolta a LeasePlant, az integráció egyik fontos lépéseként pedig immáron Magyarországon is Ayvens néven folytatja működését a vállalat. Az Ayvens világszerte 42 országban 3,4 milliós flottát üzemeltet, melyből több mint 550 000 elektromos meghajtású. Magyarországon az Ayvens közel 3000 ügyfele részére nyújt mobilitási megoldásokat, és összesen mintegy 33000 járműből álló flottát kezel.
A Michigani Egyetem szerint pontosak a Galaxy Watch okosórák mérési adatai
A Michigani Egyetem Emberi Teljesítmény és Sporttudományi Központjának (HPSSC – Human Performance & Sport Science Center) – amely híres az integrált és átfogó sport-, edzés- és emberi teljesítményhez kapcsolódó kutatásairól és magas szintű oktatásáról – vizsgálata igazolta a Samsung Galaxy Watch okosórák egészségügyi, mérési adatainak pontosságát.
Internethasználat: az első tíz között Magyarország az Európai Unióban
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így hazánk a webhasználat terén nagyot lépett előre – egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányából, amely huszonöt uniós ország 2023-as internethasználati statisztikáit elemezte.
K&H: az óvatosság már kevés a csalókkal szemben, többre van szükség
A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi csalók eszköztárában odavezetett, hogy a laikusok már nem bízhatnak abban, amit látnak vagy hallanak, mert hamis lehet. A K&H Bank segít, hogy egyszerű módszerekkel felismerhesd a támadásokat.