Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

forrás: Prím Online, 2024. december 9. 11:32

A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kar tizennegyedik alkalommal rendezte meg Magyarország egyik legjelentősebb informatikai megmérettetését a BEBRAS (motiváció és gondolkodás az informatika területén) nemzetközi mozgalom részeként. Az e-HÓD online versenyen a szervezők hagyományosan öt korcsoportban, a 3-4. osztályos kishódoktól egészen a 11-13. osztályos seniorokig várták a versenyzőket.

A verseny célja, hogy fejlessze a diákok problémamegoldó képességét, megmutassa az informatika sokszínű lehetőségeit. A 45 perces, tanórai keretek között zajló versenyen a részvételhez nem szükséges programozói tudás vagy informatikai előképzettség, hiszen a feladatok alapvetően a logikai és strukturált gondolkodást helyezik előtérbe. A diákoknak a mindennapi életben is alkalmazható informatikai gondolkodás segítségével kellett megoldaniuk a feladatokat.

 

 

Az e-HÓD idén újabb rekordot döntött, hiszen november 11. és 22. között csaknem 50 ezer diák mérte össze tudását, 402 iskolából. Az elmúlt öt évben a verseny résztvevőinek száma majdnem kétszeresére nőtt, a tavalyi évhez képest pedig 20 százalékos növekedést regisztráltak a rendezők, míg a résztvevő iskolák száma harmadával emelkedett. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a 9-10. osztályos tanulók körében volt a legnépszerűbb az e-HÓD, az ebbe a korcsoportba tartozó juniorok közül közel 14 ezren oldották meg a feladatokat.

 

Az informatikai megoldások napjainkban mindenhol megtalálhatóak. Mindenkinek fontos, hogy meg- és átlássa ezeket, tisztában legyen az alapvető elvekkel, lehetőségekkel. Ehhez ad támogatást mind a diákoknak, mind a tanároknak a kezdeményezés – mondta Pluhár Zsuzsa, az NJSZT Közoktatási Szakosztályának elnöke, az ELTE IK oktatója, a verseny főszervezője.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében

Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét (API), így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.

2024. december 19. 18:11

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

Valami különlegeset karácsonyra: Tokenek vagy kriptovaluták ajándékcsomagolásban

Az ünnepi szezon közeledtével az BITmarkets kriptovaluta-tőzsde is bővítette a karácsonyi virtuális ajándékpiacot saját BTMT tokenjével. A digitális ajándékok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen céges eseményeken, például „Secret Santa” (Titkos Télapó karácsonyi ajándékozás) alkalmával, így ez a lépés egy növekvő globális trendet céloz meg. A Copilot AI eszköz cégének kutatása szerint a legnépszerűbb digitális ajándékok közé jelenleg a film- és zenestreaming-platformokra szóló előfizetések, digitális könyvek és hangoskönyvek, valamint online kurzusok tartoznak.

2024. december 19. 13:20

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14