CA-World: Grove, Barrett az internetkereskedelemről

Kovács Attila, 1999. augusztus 16. 10:01

A New Orleansban megrendezett CA-World két plenáris előadását Craig Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatója és (videokonferencia révén) Andrew Grove, az Intel igazgatótanácsának elnöke tartotta.

Mindketten megegyeztek abban, hogy néhány éven belül az "internetes vállalat" kifejezés értelmét veszti, hiszen minden cég az interneten keresztül folytatja majd üzleti tevékenységét. Az internetes kereskedelem tovább fog növekedni, Barrett szerint 1 billió dolláros piaci potenciál jöhet létre. Az USA-ban az e-commerce forgalom már 2002-re elérheti ezt az értéket. A jövő internetműveletei megváltoznak, amint a figyelem a "fogyasztócentrikus" modell felé tolódik el - mondta Barrett. A jövőben internettel foglalkozó cégeknek nem elég gyorsnak lenniük, szintén fontos a rugalmasság, azaz a termékfrissítés képessége. Az ilyen cégeket a hatékonyság és az agilitás egyaránt fogja jellemezni. Grove szerint a legfontosabb tudni, hogy a digitális forradalom nagy része még előttünk áll. Ahogy ő mondta: "Annak, amit majd 2005-ben használunk, ma még mindössze csak 4 százaléka van meg."

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09