Száz táblaszámítógépet ad az elsőéveseknek a gyöngyösi főiskola
A készüléket a főiskola gazdaság- és társadalomtudományi karának államilag finanszírozott nappali alapképzéseire felvételiző és a legjobb eredményt felmutató száz elsőéves kapja meg - közölte Ocela Tibor. Mint elmondta, a mobil készülék rendkívül gyorsan jeleníti meg a lekért információkat, s alkalmazási lehetőségeinek köszönhetően jelentős segítséget nyújthat a tanuláshoz.
Arról is beszámolt, hogy az intézmény többi hallgatója a főiskola segítségével extrakedvezményes bérleti vagy vásárlási konstrukcióval juthat hozzá a számítástechnikai eszközhöz. A gazdaság- és társadalomtudományi kar mellett természetierőforrás-gazdálkodási és vidékfejlesztési kart működtető intézményben mintegy 10 ezer hallgatót oktatnak. Közülük mintegy 5 ezren távoktatás keretében sajátítják el a diploma megszerzéséhez szükséges ismereteket.
Kapcsolódó cikkek
- A világ első négymagos NVIDIA Tegra 3 processzorral szerelt táblagépe
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Fujitsu STYLISTIC M532 Android táblagép: munka és szórakozás
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Online tájékoztató a köznevelési törvényről pedagógusoknak
- Az űr- és az autóipar eszközeinek tesztelésére is alkalmas a magyar laboratórium
- IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.
Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között
A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.* A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.
A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek
Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.
Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata
Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a legvonzóbb munkahely 2024-ben
Mind az autóipari gyártó, mind az összesített kategóriában a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár nyerte el a PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjat.