Szupergyors készenléti távközlési hálózatot tesztel a Pro-M
A készenléti szervezetek által használt egységes digitális rádiótávközlési rendszert (EDR) üzemeltető Pro-M Zrt. egy új, az eddigieknél negyvenszer nagyobb átviteli sebességet lehetővé tevő Fortecor TETRA Enhanced Data Service (TEDS) szolgáltatást tesztelését készíti elő, a tervek szerint az új szélessávú megoldást 2012-ben használhatják majd a mindennapokban különböző szervezetek.
Az új szolgáltatást a Pro-M a szállítóval, a biztonsági megoldásokat fejlesztő Cassidian céggel közösen teszteli.
Kozma Béla, a Pro-M Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a társaság mintegy 10 millió forintot költ a tesztre. A továbbfejlesztett EDR-szolgáltatás az év második felében már kipróbálható lesz a készenléti szervezetek számára, s elsőként valószínűleg Budapesten lesz elérhető a mindennapokban.
A Cassidian szerint 2013-ban már általánosan is használni fogják a TEDS-t Európában.
Az új megoldás használata nem lesz kötelező, csak egy lehetőség a jobb, gyorsabb készenléti kommunikációra.
A kibővített szolgáltatáshoz az öt éve működő magyar hálózatba nem kell új elemet építeni, a jelenlegi rendszer gyakorlatilag egy új szoftverrel alkalmassá válik a széles sávú kommunikációra a beszéd, illetve a mostani alapszintű, standard adatkommunikáció mellett. Az új megoldással a különböző helyszíneken a bevetési egységek testre szabott információkhoz juthatnak, s kibővül a távoktatás és a távorvoslás lehetősége is.
A megoldást a szerdán Budapesten kezdődő TETRA világkongresszuson is bemutatják.
Az európai Cassidian a repülőgépiparban és a védelmi rendszerek kifejlesztésében élen járó EADS cégcsoporthoz tartozik, világszerte 28 ezer munkavállalót foglalkoztat, bevétele 2009-ben 5,4 milliárd euró volt.
A Pro-M a Magyar Telekom Csoporthoz tartozik, s eddig, a kezdeti 20-22 milliárd forintos beruházás mellett szerződéses kötelezettségén felül további mintegy 5 milliárd forintot fordított a készenléti szervezetek kommunikációját megvalósító EDR kiépítésre és fejlesztésére, amely ma 270 bázisállomással 37 ezer készülékkel működik.
Kozma Béla, a Pro-M vezérigazgatója elmondta: a magyar hálózat világszínvonalú, az EDR a gyakorlatban 42 ezer felhasználót képes kiszolgálni, akiknek a száma attól függ, hogy a készenléti szervezetek hány készüléket kívánnak csatlakoztatni a zárt rendszerre.
Az egyebek mellett a rendőrséget, a mentőszolgálatot, a katasztrófavédelmet, a tűoltókat kiszolgáló EDR nagyon magas, 99,99 százalékos rendelkezésre állást nyújt, s tovább bővíthető. Az új, gyors adatátvitelt lehetővé tevő rendszer használatához a beszédre alkalmas készülékeket nem kell lecserélni, de a gyorsabb adatátvitel kihasználásához már kellenek új végfelhasználói eszközök.
A Pro-M Zrt. az EDR TETRA-technológián alapuló kiépítésére és 2015-ig való működtetésére szóló megbízást öt évvel ezelőtt nyerte el pályázaton, s évente 9,325 milliárd forintot kap az államtól szolgáltatási díjként.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Magyarország rendezheti jövőre a TETRA World Congress-t
- Tizenegy készenléti szervezet, 37 ezer felhasználó az EDR-en
- Mérföldkő: 1 milliomodik Motorola Tetra terminál
- Érthető beszédkommunikáció a helikopter rotorzaja mellett is
- Készenléti Tetra: tudatosítás a Tölösiben
- Schengeni határőrizet az EDR-rel
- Workshop a főiskolán - egyre népszerűbb az "öreg" Tetra
- Konferencia a veszélyhelyzeti kommunikációról
- Az idei Nemzetközi Repülőnapot már az EDR rádiói biztosítják
- EDR rádió a Balatonon: Biztonságosabb fürdőzés, gyorsabb életmentés
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb
Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal – tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.
Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók* 72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.
A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel
Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.
Már itthon is megvásárolható a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja
Végre Magyarországon is kapható a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, amely elődeinél nagyobb strapabírósággal, hatékonyabb akkumulátorral, fejlettebb kijelzővel és innovatívabb AI-élménnyel érkezik.
K&H: már mobilbankon keresztül is lehet parkolni
A rendszám megadása után csak be kell kapcsolni a mobilon a helymeghatározást és az app automatikusan kiválasztja az autós számára szükséges zónát. A K&H mobilbankjában az összes hazai közterületi parkolási zóna elérhető, számos zárt helyi parkolóval kiegészítve.