Ízek-borok hagyományosan, infók digitálisan
Nagyüzem lesz a hétvégén a Hungexpo vásárterületén. Pénteken négy kiállítás nyílik egy időben, „Ízek és Borok” az ínyenceknek, „HÓ-SHOW” a téli sportok szerelmeseinek, Terepzóna az off-road lovagoknak és „Spa&Wellness” azoknak, akik egy kellemesen fűtött környezetben, langyos víz csobogása mellett szeretnék átvészelni a zordabb évszakokat. Az Ízek és borok rendezvénynek az informatikai vetülete az, hogy a standokon lévő QR-kódokat beszkennelve a telefonunkban vihetjük haza az információs anyagokat.
Egész estékre szóló programokkal, nemzetek konyháinak különleges ételeivel, és az ünnepek előtti kitűnő ital bevásárlási lehetőséggel kecsegtet az Izek és Borok kiállítás, amit maga a borkirálynő, Mihalovics Dóra nyit meg november 18-án, pénteken. Több mint hatvan termelő boraiból és pálinkáiból lehet vásárolni, miközben 25 étterem konyhájának finomságaiból kóstolgathatunk. A „kenyér” mellé „cirkusz” is lesz: a színpadon a Budapest Bár, a Latin Duo, a Besodrom, a Group’N’Swing koncertje, és mellettük stand up komédiások, néptánc csoportok szórakoztatják az érdeklődőket.
A kiállításra több mint hatvan borászat hozza el borait, ami több száz féle ital bemutatását jelenti. A vásáron borkóstolás, és szakértő bemutatás segít kiválasztani az ünnepi menükhöz illő fajtákat. Aki okostelefonnal a zsebében megy ki a vásárterületre, mindenképpen töltse le a DIAS QR kód leolvasó alkalmazást. A fesztiválon minden kiállító rendelkezni fog egy egyedi QR kóddal, így akár az összes cég promóciós anyagát, hirdetését, prospektusát egy okostelefonban hazavihetjük, megkímélve az erdőket és magunkat is a rengeteg papír cipelésétől. A kiállítás végeztével a DIAS a rendezvényen beolvasott anyagokat eltárolja, s ha a tartalmakat a cégek a későbbiekben folyamatosan frissítik, a kedvenc márkáinkról vagy a legfrissebb akciókról folyamatosan értesülhetünk.
A gasztrofesztivál mellett a HÓ-SHOW-n a BigAirBag, azaz egy hatalmas légpárna a szenzáció, amelyre a legvadabb akrobata ugrások után is balesetmentesen lehet érkezni. A TEREPZONA az autósportok kedvelőinek nyújt teszt lehetőségeket és látványos bemutatókat.
A HUNGEXPO-n a téli szabadidős együttes a szokásos módon naponta 10-18-ig, míg az Ízek és Borok déltől este tízig, vasárnap déltől este nyolcig tart majd nyitva a november 18-ai hét végén.
Kapcsolódó cikkek
- Győri üvegművész a brit üvegművészeti társaság online kiállításán
- Kreativ Magyarország kiállítas a Műegyetemen
- Kiállításon az első magyar műhold ikerpéldánya
- Budapest Calling: az ügyfélszolgálati iparág kiállítása
- 700 új egyedi találmány a nürnbergi innovációs szakvásáron
- A rádióháborútól a kiberhadviselésig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen
- Készül Európa legjelentősebb informatikatörténeti gyűjteménye
- Budapest Calling: Nemzetközi call center szakkiállítás októberben
- Ingyenes WiFi a Budavári Borfesztiválon
- A magyar fotográfia napja - Kiállítások országszerte
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már a Mona Lisa is elérhető a Samsung Art Store gyűjteményében
A párizsi Louvre 34 új műalkotással bővítette a Samsung Art Store kínálatát, amelyek most először váltak elérhetővé a platformon. Ennek köszönhetően a világ egyik legismertebb múzeumának összesen már 51 ikonikus alkotása tekinthető meg a Samsung Electronics digitális művészeti szolgáltatásán világszerte. A válogatásban Leonardo da Vinci világhírű Mona Lisája is helyet kapott, így a kompatibilis Samsung Művészeti tévék felhasználói több évszázad kiemelkedő alkotásait élvezhetik otthonukban.
Titánnal erősíti kihajtható készülékeit a Samsung
A Samsung Electronics bemutatta a következő generációs Galaxy kihajtható okostelefonokhoz fejlesztett Flex Titánium technológiát. Az új kijelzőmegoldás a vállalat hét generáción át felhalmozott mérnöki tapasztalatára épül, és olyan szerkezeti, illetve anyagtechnológiai fejlesztéseket alkalmaz, amelyek nagyobb tartósságot, kifinomultabb megjelenést és kevésbé feltűnő hajtáscsíkot eredményeznek.
Több ezer magyar fejlesztő előtt nyílhat új lehetőség az AWS AI-programjával
A magyar fejlesztők három hónapon keresztül térítésmentesen vehetnek részt mesterséges intelligenciával (AI), gépi tanulással és generatív AI-val kapcsolatos képzéseken az Amazon Web Services (AWS) új, közép- és kelet-európai kezdeményezésének keretében. A program célja, hogy segítsen enyhíteni a gyorsan növekvő AI-szakemberhiányt.
AI a zsebben – Ingyenes ChatGPT‑funkciók érkeznek a magyar Viberen
Az OpenAI-val kötött új együttműködésnek köszönhetően a magyarországi Viber-felhasználók fokozatos bevezetés keretében, ingyenesen, közvetlenül az alkalmazáson belül érhetik el a ChatGPT-alapú eszközöket.
Keresik 2026 legkiemelkedőbb infokommunikációs vezetőjét
Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége 2026-ban ismét meghirdeti a Gyurós Tibor-díjat, amellyel a szervezet névadója, egykori elnöke előtt tiszteleg. Az elismerést minden évben annak a vezetőnek ítélik oda, aki az elmúlt időszakban végzett munkájával kiemelkedően hozzájárult vállalata eredményességéhez, valamint jelentős szerepet vállalt a hazai infokommunikációs szektor és a digitális gazdaság fejlődésének előmozdításában.

