Infotér konferencia - Hoffmann: az informatika fontos eszköz, de a cél az emberközpontúság
Az oktatási államtitkár fontos eszköznek nevezte az informatikát, ugyanakkor az emberközpontúságot hangsúlyozta az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencián szerdán Balatonfüreden.
Hoffmann Rózsa az oktatáspolitikai döntések informatikát érintő kérdéseiről szólva elmondta: az informatika a húsz évvel ezelőtt kiadott tantervekben nem jelent még meg, vagy csak nagyon lassan "szivárgott be" a közoktatásba, és a felsőoktatásban még mindig gyéren szerepel.
Az államtitkár példaként említette, hogy egyes tanárképző intézményekben még mindig krétával táblára írva tanítják a jövő generáció tanárait az informatikai eszközök használatára. A digitális nyelv elsajátítása társadalmi elvárás, amelyet fel kell gyorsítani - mondta, hozzátéve, hogy ez az informatikai tanagyagban is megjelenik majd. Az új, munkára épülő közoktatási rendszerben a tartalmi előírást is magába foglaló Nemzeti Alaptanterv szolgálja majd az egységes nemzeti és egyetemes műveltség kialakítását - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.
Hozzátette: ebben az informatikai tudás tantárgyleírása és módszertana is megjelenik, amelynek célja, hogy a gyerekek a mindennapi tanulásban, életükben használni tudják a legmodernebb eszközöket. Ezt az új közoktatási törvény külön fejezete szabályozza.
Kiemelte, hogy az oktatáspolitikai döntések meghozatalához rendelkezésre álló adatbázis hiányos, például nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy az ország 150 ezer pedagógusa közül hánynak van otthon számítógépe. Szólt arról is, hogy az Új Széchenyi Terv egyik fontos projektje lesz a tanárok személyi számítógéppel való ellátása.
Az Informatika a Társadalomért Egyesület, illetve az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége által immár második alkalommal megrendezett konferenciát azért hívták életre, hogy az infokommunikációval kapcsolatosan közös fórumot teremtsenek a közigazgatásnak, a vállalkozásoknak és a civil szektornak.
Kapcsolódó cikkek
- Infotér konferencia - Soltész Miklós: egységes informatikai rendszerre van szükség a szociális ellátásban
- Infotér konferencia - A kormányzati informatika konszolidálódott az elmúlt egy évben
- Szalai Annamária: az NMHH elkötelezett a szélessávú internet terjedésének támogatása mellett
- Infotér konferencia - Magyarország jól áll a szélessávú internet-elérésében
- Sztároktatók a Stanford Egyetemen - Virtuális, mesterséges, mégis 58 ezren akarják
- Egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni a gyermekek
- A pedagógusképzés kötelező részévé kell tenni a médiaismereteket
- Több száz számítógépet kapnak soproni iskolák
- Informatikai konferencia a Kaposvári Egyetemen
- Horváth Dávid marad a NetMiniszterelnök
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.