Kínában újabb kampányt indítottak az internetes kalózkodás ellen

MTI Sajtóadatbank, 2012. július 5. 11:02

Négy hónapos kampányt indított az internetes kalózkodás ellen négy kínai kormányzati hivatal közösen - jelentette csütörtökön a China Daily című napilap.

A Nemzeti Szerzői Jogi Hivatal, a Közbiztonsági Minisztérium, az Ipari és Információtechnológiai Minisztérium és az Állami Internetinformációs Hivatal a felügyelet szigorításával és a hivatalok közti együttműködés fokozásával kíván szigorúbban fellépni az internetes kalózkodás ellen. A júliustól októberig tartó kampány során a tartalomszolgáltatók tevékenységét a korábbinál alaposabban vizsgálják majd, ugyanígy az online boltokat és más elektronikus kereskedelmi platformokat, valamint a nyilvános keresési találatokat fokozottan ellenőrzik majd.
 

Az országos kampányba a helyi tartományokat is bevonják, amelyek feladata az internetes publikációk rutinszerű ellenőrzése lesz. Emellett az internetszolgáltatókat is arra kéri a vezetés, szenteljenek nagyobb figyelmet a szellemi tulajdonjogok védelmére.     A kínai vezetés a jelenlegit megelőzően több alkalommal hirdetett kampányt az internetes kalózkodás ellen, amely az immár félmilliárdot is meghaladó internetező számának növekedésével és a technológia fejlődésével mind nagyobb problémát jelent. A központi kezdeményezéshez tavaly év elején a legnagyobb kínai virtuális vásártér, a Taobao is csatlakozott.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30