Ötödik elem ihlette közlekedési kártya lesz Londonban
Az Egyesült Királyság kormánya egy innovációs fórumon hagyta jóvá azt az ötletet, hogy egy „all-in-one”, minden az egyben kártyával lehessen utazni Londonban, akár repülőn is. A kártyát a híres „Ötödik elem” film után MultiPass névre keresztelték.
Biztosan sokan emlékeznek a híres Bruce Willis filmre, az Ötödik elemre, ahol Korben és Leeloo „világjeggyel” utaznak a másik bolygóra. Ez angolul úgy hangzik, hogy „MultiPass”, amelyet most egy új fejlesztés kapcsán újra felidéznek.
Az Egyesült Királyság kormánya nemrég döntött arról, hogy Londonban bevezetnek egy minden az egyben kártyát, amellyel minden tömegközlekedési eszközt igénybe lehet venni, még a repülőgépet is. A MultiPass névre keresztelt kártya a tervek szerint e-ink kijelzővel is rendelkezne, és felváltaná a mostani sok utazási kártyát.
2014-ben indul két kísérleti tesztüzem Londonban és Glasgow-ban, a teljes kiépítést pedig a következő évre tervezik.
Forrás: Gizmodo.com
Kapcsolódó cikkek
- Coin – egy kártya mind helyett
- Az európai repülőkön is lesz a 3G, LTE hálózat
- Napelemes vonatok
- Városfejlesztési pályázat egyetemistáknak
- Online repülőgép-aukcióval debütált a kínai Alibaba
- Magyar Termék Nagydíjat kapott a CityPass
- Megújította az utastájékoztatást a Vértes Volán
- Elektromos busz, mely útközben, vezeték nélkül tölti magát
- Bemutatkozott a Lumia család új tagja
- Star Trek logó a londoni éjszakában [Videó]
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.