Közbeszerzési listán az SAP

forrás: Prím Online, 2014. május 9. 10:11

Egyszerűsödött az SAP vagy azzal egyenértékű megoldások beszerzése a közszféra számára. Az erről szóló megállapodást a szoftvercég és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kötötte meg az elmúlt hetekben.

Az ún. KEF listára való kerülést az indokolta, hogy a közigazgatásban olyan mértékűre emelkedett az SAP megoldások elterjedtsége, és az ez iránti jövőbeli összegzett igények nagysága, hogy a termékek és szolgáltatások beszerzésével foglalkozó szervezet egységes, átlátható keretben kívánja e technológia további terjedését kezelni. A három évre szóló, SAP vagy azzal egyenértékű szoftverek, fejlesztőeszközök szállítása valamint kapcsolódó szolgáltatások tárgyában indított központosított közbeszerzési eljárás teljes keretösszege 13,5 milliárd forint.

A megállapodásnak köszönhetően a közbeszerzésre kötelezett, és az ide önként csatlakozó intézményeknél negyedére csökkenhet az SAP termékek, szolgáltatások beszerzésére fordított idő, melyhez alacsonyabb ár is társulhat a szoftvervállalat közlése szerint.

A cég várakozása szerint ez az állami vállalatoknál is felgyorsítja a szektorspecifikus -pl. egészségügyi, felsőoktatási- megoldások, elemző eszközök, és nagy tömegű adatok kezelésére kifejlesztett HANA technológia további térnyerését.

„A megállapodás lehetőséget ad a minősített közszféra programot elvégzett partnereink számára, hogy egyedi tudásukat kamatoztathassák. Ez jó példája annak, hogy a nemzetközi legjobb gyakorlatokat leképező szoftverekhez miként ad értéket a főként magyar középvállalatokból álló hazai partnerhálózat”- hangsúlyozta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a keretmegállapodás kapcsán.
 

Kulcsszavak: közbeszerzés SAP

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a legvonzóbb munkahely 2024-ben

Mind az autóipari gyártó, mind az összesített kategóriában a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár nyerte el a PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjat.

2024. december 4. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37