Népszerűbb a Chrome az USA-ban, mint az IE

Czipperer Dia, 2014. június 10. 16:28

Az Adobe Digital Report (ADI) adatai szerint átvette a vezetést a böngészőháborúban a Google Chrome az Internet Explorertől az Egyesült Államokban. Bár csak egy kicsivel, de konkurense fölé kerekedett az asztali és mobilhasználatot együtt vizsgálva.

A böngészőháborúban már évek óta nagy közdelem folyik az első helyért. Úgy tűnik, most megtört a jég, hiszen a Google Chrome átvette a vezetést az Internet Explorertől az USA-ban. Az ADI adatai szerint egy minimális különbséggel jelenleg a Google böngészője vezet az asztali és mobilhasználatot együttvéve.

 

31,8% versus 30,9%: jelenleg így áll a helyzet. A számokból látszik, hogy a különbség minimális, ám ez az elsőre jelentéktelennek tűnő eltérés mégis a Google Chrome-nak kedvez, amelynek végre sikerült átvennie a vezetést riválisától. Bár világviszonylatban vezető helyen áll, mégis ez az első alkalom, hogy a Google áll az élen a böngészőrangsorban az USA-ban.

 

A harmadik helyen nem a várva várt Mozilla Firefoxot találjuk, hanem nagy mobiljelenlétnek köszönhetően az Apple Safari böngészője állhatott fel a dobogó harmadik fokára a maga 25%-os részesedésével. A Firefox esetén nem beszélhetünk igazi mobiljelenlétről, ezt a számok is tükrözik: a néhány évvel ezelőtti 20%-ról 8,7%-ra esett vissza.

 

 

Mobilon az Apple a király

 

Az ADI adatai alapján a mobilböngészők tekintetében még mindig az Apple Safari böngészője áll az élen az USA-ban. A Safari abszolút többséggel (59,1%) vezeti a listát, a második helyen az Android Browser (20,3%), a dobogó harmadik fokán pedig a Chrome Mobile áll (14,3%). Az Internet Explorer mobiljelenléte elenyésző, mindössze 1,8%.

 

 

Asztali fronton még mindig vethetetlen az IE

 

Ha csak az asztali PC-ket vizsgáljuk, más kép rajzolódik ki előttünk. Ezen a fronton még mindig az IE dominál (43,3%), és csak második helyen áll a Chrome 30,6%-kal. Itt már harmadik helyre a Firefox csatlakozik be 12,5%-kal, és csupán negyedik helyen áll a mobilfronton vezető pozíciót betöltő Safari (10,3%).

 

 

Forrás: CMO.com; Nyitókép: Ghyas.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja

A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.

2025. március 17. 12:59

Az I. Országos KRÉTA IFM Nap bemutatja az innovatív nyelvtanulást

2025. március 26-án, a Digitális Témahét keretében, első alkalommal kerül megrendezésre az I. Országos KRÉTA IFM Nap. Az esemény célja, hogy a köznevelésben és szakképzésben dolgozó angol- és némettanárok, valamint diákjaik interaktív, élő online nyelvórákon vegyenek részt. A program során a résztvevők megismerkedhetnek a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) által kínált modern tanulási lehetőségekkel, amelyek a 21. századi nyelvtanulást támogatják.

2025. március 17. 11:30

Hibrid mozdonyok a fenntartható vasút szolgálatában

A svájci központú Müller Technologie az ABB vontatási berendezéseit alkalmazza a régi dízelmozdonyok hibrid és felsővezetékes üzemmódra történő átalakítására. Az ABB technológiájának köszönhetően a mozdonyok három különböző hajtásmódot kínálnak, amely nagyobb rugalmasságot és hosszabb élettartamot biztosít, hogy megfeleljenek a környezetvédelmi előírásoknak. A nulla károsanyag-kibocsátású üzemmód különösen előnyös lesz munkaterületeken és alagutakban.

2025. március 17. 10:01

Prémium dizájn és funkcionalitás: Fedezze fel az új Equip monitortartókat

A dortmundi központú Digital Data Communications GmbH (DDC), amely a LevelOne, Equip és Conceptronic márkák tulajdonosa, bemutatja hat új monitortartóját. Ezek az eszközök akár 49 hüvelykes képátlójú és összesen legfeljebb 40 kg-os kijelzők megtartására is alkalmasak. Az új tartók az Equip ergonomikus irodai terméksorozatának bővítését jelentik, és már egykaros, valamint dupla karos változatban is elérhetők, a modern formatervezés kedvelői számára is minőségi megoldásokat kínálva.

2025. március 16. 17:20

15 év Budapest szolgálatában: Díjat nyert a We Love Budapest csapata

A We Love Budapest szerkesztősége a Csengery Antal-díjat kapta Budapest sokszínűségének, kulturális életének, gasztronómiájának és rejtett értékeinek független és hiteles bemutatásáért, valamint a példaértékű lokálpatriotizmusáért.

2025. március 16. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59