Új szereplő a hazai Big Data piacon
A Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. hivatalos HP Autonomy partner lett. Ezzel a lépéssel az informatikai piac legforróbb területén, a nagy adatmennyiségből ténylegesen hasznosítható információkinyerésre törekvő Big Data megközelítés új piaci szereplőt kapott.
„Egy szervezetnél körülbelül az adatok egytizede a rendszerszintű, strukturált, üzleti adat, a maradék kilencven százalék részben emberi tevékenységből, emailekből, közösségi médiából, részben az informatikai biztonsági jelentésekből, automatikus naplózásból állnak. Ennek a kilencven százaléknak a kiaknázását célozza a HP Autonomy” – mutatott rá Robert Lejnert. Az Autonomy intelligens adatkezelő rétegére (IDOL) épülő alkalmazások képesek kapcsolatot teremteni a nem strukturált és a rendszerezett adatok között, felismerik a mintákat, klaszterbe rendszerezik az információkat. A szakember a rendezvényen felhívta a figyelmet, hogy a technológia készen áll és használható, de hogy a potenciális ügyfelek, vagyis az adatgazdák mire tudják a saját szervezetüknél használni, azt már stratégiai partnerekkel, tanácsadókkal kell kidolgozni. Ezért léptek együttműködésre a Stratis tanácsadó céggel, amely az ügyféligények alapján képes megteremteni a Big Data leghatékonyabb felhasználási lehetőségeit.
„Az IT, vagyis az információs technológia új korszakában a T-ről, vagyis a technológiáról áthelyeződik a hangsúly az I-re, az információra” – mondta el Mezei Ferenc, a Stratis üzletágigazgatója. A szakember szerint a versenyelőny új forrása most már az információ és nem csupán a technológia megléte lesz. A Stratis szakértői több olyan, kézzel fogható felhasználási példát is bemutattak, amelyek inspirálhatják a jelentős adatmennyiséggel bíró szervezeteket.
A Big Data megközelítés egy kézenfekvő felhasználási területe például a call centerek, telefonos ügyfélszolgálatok területén van. Elképzelhető például olyan hangfelismerő megoldás, amely az operátorhoz való eljutásig történő gombnyomogatás, menürendszerben való barangolás helyett megelégszik azzal, ha az ügyfél bemondja a problémáját és a rendszer máris a megfelelő operátorhoz irányítja.
A hangelemzés folyományaként az is megoldható, hogy a betelefonáló beszédjellemzőiből a rendszer következtessen az ügyfél hangulatára, lelki állapotára, és az operátornak jelezze, ha indulatkitörés várható, vagy ha soron kívüli kedvezmény felajánlásra indokolt. Az öntanuló szabályrendszer végtelen számú felhasználási területre ad lehetőséget a minőségbiztosítástól az ügyfélélményig, vagy a működési költségek leszorításáig.
Hírügynökségek, televíziós csatornák is használják már a Big Data megoldásokat az információk, a világból érkező hírtömeg szűrésére és rendszerezésére, így a valóban fontos hírekről az elsők között képesek anyagot készíteni. „Óriási lehetőség van a biztonsági kamerák felvételeinek intelligens, adatalapú rögzítésében is, míg a kamerák képeit egyszerre számtalan monitoron figyelő biztonsági őröknek szinte esélyük sincs észrevenni a rendkívüli eseményekre utaló jeleket, addig egy adatelemző rendszer rögtön jelzi, ha egy éjszakai futó veszélyben van, vagy ha egy autó gyanúsan köröz egy ház körül” – mutatott rá az új szolgáltatás egyes felhasználási területeivel kapcsolatban Tracsek Ferenc, a Stratis szakértője. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a Big Data kihasználásának módjait minden szervezet számára specifikálni kell, minden szervezetnek át kell gondolnia, milyen adatok keletkeznek nála és milyen információkra szeretne következtetni belőlük. A technológiai megoldás teremti meg a lehetőséget, de csak az átgondolt elemzéssel és implementálással lehet hozzájutni az eredményhez, hangzott el a Stratis üzleti eseményén.
Kapcsolódó cikkek
- Repíti az Apple-t az új iPhone
- Távozik a Magyar Telekom egyik vezérigazgató-helyettese
- Nagyon megy az Intelnek
- A "high-tech humanizmus" szószólója kapta a német könyvszakma békedíját
- Big data lehetőségek Budapesten
- A Symantec is a két vállalatra való szétváláson gondolkodik
- Várhatóan nem fizet osztalékot a Magyar Telekom
- Kettéválik a HP
- Rejtélyes csipgyárat épít a Samsung
- Nem remekel az Apple, míg a BlackBerry talán újraéled
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite
A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.
21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija
A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.