Nepálba érkezett a Vodafone hordozható mobilhálózata
A hétvégi nepáli földrengés után, ahogy arról mi is beszámoltunk, számos technológiai vállalat segítő kezet nyújtott. Most a Vodafone is becsatlakozott a sorba, ahol a vállalat szakemberei üzembe helyezték hordozható mobilhálózatukat.
Megérkeztek a földrengés sújtotta Nepál fővárosába, Katmanduba a Vodafone szakemberei, hogy üzembe helyezzék az Instant Network Mini elnevezésű hordozható mobilhálózatot.
A nemzetközi Vodafone Alapítvány már több alkalommal telepített katasztrófa sújtotta területeken hordozható mobilhálózatot, ezzel is segítve a mentőalakulatok és segélyszervezetek munkáját, és hozzájárulva ahhoz, hogy a túlélők felvehessék a kapcsolatot szeretteikkel.
A nemzetközi Vodafone Alapítvány a katasztrófák sújtotta területek megsegítésére fejlesztette ki a hordozható mobilhálózatot, amellyel kommunikációs hálózatot tud kiépíteni a mentőalakulatok és segélyszervezetek, illetve a túlélők számára. A rendszert először 2012-ben, a Fülöp-szigeteken a Bopha tájfunt követően vetették be, majd 2013-ban Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is bizonyította egyedülálló hatékonyságát. A készülék 2013 novemberében, a Fülöp-szigetekre lesújtó Haiyan tájfun pusztítása után nyújtott komoly segítséget a helyi kommunikáció helyreállításában. Az állomás akkor 29 napig üzemelt, ez idő alatt 1,4 millió SMS-t küldtek és több mint 443 ezer hívást bonyolítottak le a segítségével.
Készenlétben a magyar csapat
Egyelőre Budapesten, de utazásra készen állnak a Vodafone Magyarország rádiós hálózat üzemeltetési szakértői, Pervai Csaba és Tóth Róbert, akik 2013-ban részt vettek a Fülöp-szigeteken az Instant Network hordozható mobilhálózat telepítésében és üzemeltetésében, majd – ott szerzett tapasztalataik alapján – megtervezték és megépíttették az eredetinél jóval kisebb és könnyebb, de nagyobb kapacitású Instant Network 3G rendszert. Amennyiben a nepáli helyzet megkívánja és sor kerül Pervai Csaba és Tóth Róbert utazására, akkor ez lesz az Instant Network 3G első éles bevetése.
Magyar fejlesztők munkája
A magyar fejlesztők a fülöp-szigeteki bevetés tapasztalatai nyomán hozták létre a hordozható bázisállomás könnyebb, olcsóbb, és nagyobb kapacitású változatát. Az Instant Network 3G súlya 60 kilogramm, így jóval egyszerűbben szállítható és üzemeltetéséhez három ember is elegendő. A kapacitása is jóval nagyobb, míg az első modell percenként 40-50 hívást képes bonyolítani, a magyar gyártású hordozható mobilhálózat katasztrófahelyzetben akár több száz hívás szimultán kezelésére is alkalmas.
Az éles helyzetben első alkalommal bevetett Instant Network Mini mindössze 11 kilogramm tömegű, kézipoggyászként szállítható a kereskedelmi repülőgépeken és akár 10 perc alatt üzembe helyezhető. A mini bázisállomás 100 méter átmérőjű területen belül 5 párhuzamos hívás kezdeményezésére, valamint több ezer szöveges üzenet elküldésére alkalmas. A Vodafone Alapítvány az Instant Network Mini üzembe helyezése mellett 100 ezer fontot adományoz a károk enyhítésére.
Kapcsolódó cikkek
- Lapról hangra: minőségi hírfogyasztás 80.000 látássérült számára
- A Vodafone-hoz érkeznek az új Samsung Galaxy modellek
- Eltörli a Vodafone a roaming díjakat
- Az MWC-n mutatkozott be a Vodafone hordozható bázisállomása
- A Vodafone 98,3 százalékra növelte lefedettségét
- Vodafone: a lakosság nem fosztható meg a szélessávú hálózattól
- Vodafone: Befejeződött a szélessávú mobilhálózat fejlesztése
- Vodafone: áprilisra teljes a 4G-s lefedettség
- Ericsson IMS-megoldás a Vodafone-nál
- Ericsson HSDPA-rendszer a Vodafone UK szélessávú 3G-hálózatában
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói
A szakmai zsűri kiválasztotta a Samsung és az EdisonKids által ötödik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért verseny legjobb 50 diákcsapatát. Az idei témák – a Közösség, az Egészség és a Fenntartható jövő – iránt összesen 241 diák jelentkezett kreatív pályázattal az ország különböző részeiről. Az előző évekhez képest a továbbjutó diákok és tanáraik idén még több tudással és kompetenciával gazdagodhatnak a frissített program keretében, hogy a következő hetekben megvalósíthassák jövőt formáló ötleteiket.
A jövő intelligens rendszerei Barcelonában
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy a „Csoport”) – a globális piacvezető a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök gyártása terén – bejelentette részvételét a 2025-ös Mobile World Congress rendezvényen, amelyet Barcelonában, Spanyolországban tartanak. Idén a Xiaomi bemutatja a „Human x Car x Home” okos ökoszisztéma továbbfejlesztett verzióját, amely forradalmasítja a felhasználók eszközökkel való interakcióját azáltal, hogy zökkenőmentes csatlakoztathatóságot és intelligens integrációt biztosít.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?
Grok 3: Elon Musk új AI modellje kihívást jelent a ChatGPT 4.0 és más csúcstechnológiás AI rendszerek számára
Elon Musk xAI vállalata bemutatta legújabb mesterséges intelligencia modelljét, a Grok 3-at, amely állításuk szerint felülmúlja az OpenAI GPT-4.0-t és a DeepSeek V3-at a matematika, tudomány és kódolás területén. A Grok 3 egy korai verziója a Chatbot Arena teszteken is az első helyre került - ez egy olyan platform, ahol a felhasználók úgy értékelik a chatbotokat, hogy közben nem tudják, melyikkel beszélgetnek éppen.
Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak
A világ már most is számos kihívással néz szembe, de a jövő még több sorsdöntő döntés elé állít minket. A Bosch Magyarország és a Richter Gedeon Nyrt. abban hisz, hogy a fiatalok friss perspektívája és innovatív energiája kulcsfontosságú lehet a technológia és innováció sikeres válaszainak megtalálásában a holnap kihívásaira.