Egy londoni laboratórium vizsgálja a technológiával való kapcsolatunkat
Mindannyian tudjuk, hogy néha szükségünk lenne egy kis digitális csendre, de a felgyorsult világunkban ezt nem mindig tudjuk megengedni magunknak. Fel kell vennünk a telefont, válaszolni kell a főnök levelére, a teljes „kikapcsol(ód)ás” nehezen megvalósítható. Egy londoni kutató és tervező ház szerint nem az a cél, hogy teljesen leállítsuk az eszközeinket, hanem meg kell tanulnunk alkalmazkodni a digitális életmódhoz.
A Vinaya, más néven Kovert olyan termékeket és eszközöket gyárt, melyek elősegítik ezt az alkalmazkodást. November elsején a vállalat egy új laboratóriumot nyitott Londonban, mely a technológia és az ember kapcsolatát vizsgálja. Az épület harmadik emeletén a laboratórium eredményei alapján különböző termékek fejlesztésével is foglalkoznak.
A vállalat egy tudományos központot szeretne létrehozni, mely lehetőséget teremt a szakértőknek az emberi psziché mélyebb megismerésére. A harmadik emeleten különböző fórumok, előadások lesznek a szakemberek és más érdeklődők számára.
„Egyfajta modern változatát szeretnék létrehozni az ókori görög Líceumnak, ahol Arisztotelész és Szókratész lógtak együtt, és tanultak egymástól” – mondta Kate Unsworth, a cég alapítója és vezérigazgatója. „Azt szeretnénk, ha a szakemberek megismernék egymás kutatási területét, mert erre ritkán van lehetőségük.”
A laboratórium fő kutatási területei a hiperkonnektivitás, a stressz, az emberi kapcsolatok, a boldogság, a nyugalom, depresszió és produktivitás. A csapat jelenleg hat idegtudománnyal foglalkozó szakemberből, egy antropológusból, egy filozófusból és egy pszichológusból áll. A munkájukat a helyi egyetemek tudósai és specialistái segítik, olyan kutatási területekről, mint az alvás, az ADHD vagy a mesterséges intelligencia. A laboratórium rendelkezik az agyi aktivitást, szívműködést, kortizol szintet mérő készülékekkel, valamint a technológia-függőség megfigyelésére alkalmas eszközökkel.
A Vinaya már korábban is végzett tudományos kutatásokat. Az egyik ezek közül az emberek és a vállalatok e-mailezési szokásait, a digitális kommunikáció produktivitásunkra és boldogságunkra gyakorolt hatását vizsgálta.
A kutatók egy olyan kísérletet is végeztek, melyben idegeneknek kellett egymás szemébe nézni öt percen keresztül, az „I See You” videó ezt mutatja be. Miközben a laboratóriumban újabb kutatások folynak, a vállalat már be is vezette az új termékét, az Altruis, mely egy Bluetooth segítségével működő ékszer, jelez, ha bizonyos személytől kapunk üzenetet, vagy az üzenet bizonyos szavakat tartalmaz.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Online matematikaórát tart Lovász László, az MTA elnöke
- Gazdag program várható a Kutatók a neten virtuális találkozón
- Hőre robbanó mikroszkopikus gránátot fejlesztenek a rák ellen
- Meghaladta az ötmilliót az angol nyelvű Wikipedia szócikkeinek száma
- Fehérje és szoftverek a GE kombinációja a rákellenes gyógyszerek előállításában
- Háromdimenziós technológiával óvják meg a Közel-Kelet kincseit
- Szuper-számítástechnikai fejlesztés segíti a tudományos együttműködést a felsőoktatás és az ipar között
- Szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem
- Hang alapján ismeri fel a Parkinson-kórt egy magyar algoritmus
- High-tech újdonságok a CEATEC-en
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális igazság vagy illúzió? – Védekezés a deepfake ellen
Az internetes térben egyre súlyosabb problémát jelent a deepfake technológia térnyerése, amely mesterséges intelligencia segítségével hoz létre megtévesztő képeket, videókat és hanganyagokat. A technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós és a mesterségesen generált tartalmakat, ami komolyan rontja az online információkba vetett bizalmat.
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt
Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver.
Hogyan tanuljuk meg a mesterséges intelligenciát, ha nem tanítják?
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók részéről egyre erőteljesebb az érdeklődés a mesterséges intelligencia (MI) elsajátítása iránt. Bár a magyarok közel kétharmada fontosnak tartja, hogy megtanulja az MI használatát, a megkérdezettek csupán ötöde részesült ilyen jellegű képzésben munkahelyén. Ráadásul a válaszadók fele nem is tervezi, hogy bármilyen hivatalos képzésen részt vegyen – inkább önállóan, autodidakta módon szeretné fejleszteni a tudását.