Idén is újdonság várható a Design Terminál mentorprogramjában
Szeptemberben negyedik alkalommal indul újra a Design Terminál mentorprogramja, amelynek célja az innovatív magyar vállalkozások nemzetközi piacra lépésének elősegítése. Az év elején bevezetett újítások után az idei jelmondat: több női startup vállalkozót!
2016 elején nagy sikerrel debütált a Design Terminál mentorprogramjának bővítése. A designcégek mellett a program a következő, ősszel induló szemeszterében is nyitott a technológiával és városfejlesztéssel foglalkozó csapatok számára. A tapasztalatok alapján a különböző területek együttműködéséből születnek a legjobb ötletek.
Mivel a mentorprogram tavaszi szemeszterére jelentkező technológiai cégek csapatai jellemzően csak férfiakból állt, ezért ősztől a Design Terminál külön figyelmet fordít arra, hogy a mentorált cégek között minél több női startup vállalkozó legyen.
A program során a designcégek, az urbanisztikai és technológiai vállalkozások egymástól is tanulnak. Emellett pedig számíthatnak a mintegy 150 fős nemzetközi mentorcsapatra is, akik a világ minden tájáról kapcsolódnak be az innovatív magyar vállalkozások fejlesztésébe.
A program szigorú kiválasztáson alapul, de a bekerülő cégek számára teljes egészében ingyenes.
A vállalkozások a programnak köszönhetően az üzleti modell, a szervezetfejlesztés, a jogi háttér és a marketing területén lépnek előre, és felkészülnek első befektetőjük fogadására. Emellett a Design Terminál – a Magyar Nemzeti Kereskedőház partnerségével – minden mentorált vállalkozását eljuttatja legalább egy jelentős nemzetközi szakkiállításra vagy vásárra is.
Az eddigi mentorált vállalkozások közül több cég is sikeres pályára állt. Daubner Anna divattervező másfél éve az első mentorprogramban vett részt. Kollekciói azóta több külföldi üzletben is megtalálhatók és egy befektető is fantáziát látott az Anna Daubner márkában.
A kerekesszékes és babakocsis közlekedőknek akadálymentes navigációs rendszert fejlesztő Route4U a program során számos rangos díjat nyert el: az ITU Telecom World Best Startup versenyének első helyezése mellett a washingtoni 1776 inkubátor globális versenyének döntőjébe is bejutott.
Szász Levente, a mentorált Laborom társalapítója pedig ekképpen osztotta meg a programról szerzett tapasztalatait: „A program alatt nekünk az üzletfejlesztésen és az üzlet kiépítésén volt a fókusz. Sok segítséget kaptunk a megfelelő irány felkutatásában, amivel most jól tudunk haladni. Extrém mennyiségű és minőségű megjelenési lehetőséget kaptunk, be tudunk mutatkozni az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban és ennek köszönhetően létfontosságú visszajelzéseket tudtunk beszerezni.”
A tavaly mentorált vállalkozások 2016. június 17-én, Demo Day-en mutatják be a program során elért eredményeiket.
Az idei mentorprogramra a Design Terminál honlapján lehet jelentkezni, 2016. augusztus 5-ig.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Forradalmasítaná a feladatdelegálást és utánkövetést egy magyar startup
- Tickething: közel 50 milliós befektetést kapott egy frissen indult magyar startup
- Sikerrel zárult az ABB első hazai női mentorprogramja
- Magyar győzelem a CEE Lift Off!-on: a BOOKR Kids nyerte a 150.000 eurót
- A Lufthansa partneri megállapodást kötött a Szilícium-völgyben
- SMART 2016: Már nem csak a Szilícium-völgyben érhet el sikert egy startup
- Két magyar startup a Deutsche Telekom nemzetközi innovációs versenyének zárórendezvényén
- Célegyenesben a CEE Lift Off!: 23 ország 148 startupja jelentkezett a 150.000 euróért
- Adj energiát ötletednek! ClimateLaunchpad 2016
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium dizájn és funkcionalitás: Fedezze fel az új Equip monitortartókat
A dortmundi központú Digital Data Communications GmbH (DDC), amely a LevelOne, Equip és Conceptronic márkák tulajdonosa, bemutatja hat új monitortartóját. Ezek az eszközök akár 49 hüvelykes képátlójú és összesen legfeljebb 40 kg-os kijelzők megtartására is alkalmasak. Az új tartók az Equip ergonomikus irodai terméksorozatának bővítését jelentik, és már egykaros, valamint dupla karos változatban is elérhetők, a modern formatervezés kedvelői számára is minőségi megoldásokat kínálva.
15 év Budapest szolgálatában: Díjat nyert a We Love Budapest csapata
A We Love Budapest szerkesztősége a Csengery Antal-díjat kapta Budapest sokszínűségének, kulturális életének, gasztronómiájának és rejtett értékeinek független és hiteles bemutatásáért, valamint a példaértékű lokálpatriotizmusáért.
Forradalmi RGB LED technológia nagy képernyőkhöz
A Sony bemutatta új kijelzőrendszerét, amelyben önálló vezérlésű RGB LED-ek és nagy sűrűségű LED-háttérvilágítás található. Ez a technológia lehetővé teszi a három alapszín – vörös (R), zöld (G) és kék (B) – külön-külön vezérlését, és alkalmas a nagy méretű képernyők támogatására is.
Fenntarthatóság a gyakorlatban: A Zyxel Group a világ elitjében
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások vezető szereplője bejelentette, hogy a Zyxel Group ismét kiemelkedett a fenntarthatóság iránti elkötelezettségével az S&P Global Sustainability Yearbook 2025-ben. A vállalat a világ több mint 7690 cége közül az iparágának legjobb 5%-ába tartozik, így továbbra is megerősíti elköteleződését a fenntartható gyakorlatok iránt.
Hidrogén- és e-üzemanyagok tanúsítása új megoldással
A Schneider Electric és az Atmen együttműködésének köszönhetően a hidrogén- és e-üzemanyagok gyártói gyorsabban és egyszerűbben juthatnak hozzá a zöld tanúsítványokhoz. A két vállalat közösen egy szabványosított megoldást dolgoz ki a PtX iparágak fenntarthatósági követelményeinek teljesítése érdekében.