Szafarizz a Codecoolban!

forrás: Prím Online, 2017. április 18. 14:18

Április 20-án és 21-én Budapestet ellepik a Startup Safary keretében az informatikai és startup-szcéna illusztris helyszíneit végiglátogató érdeklődők. 

A programsorozat egyik legautentikusabb helyszínének a Codecool Nagymező utcai oktatóközpontja ígérkezik, ahol egyébként sincsenek unalmas és csendes hétköznapok. A diákok és mentoraik egyébként is szinte itt élnek, és az informatika szelleme minden ébren töltött percüket áthatja. A látogatók ebbe a közegbe nyerhetnek bepillantást, izgalmas előadásokat hallgathatnak meg, workshopokon vehetnek részt, és a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat a programozás terén.

 

A Codecool programozóiskola tavalyhoz képest is sokat nőtt, immár 4, egyenként 70 fős kurzust kiszolgálni képes előadótérrel rendelkezik, de örömmel szorítanak helyet a Startup Safary rendezvényeinek is, aktívan részt is vállalva, önálló és tartalmas programok kialakításával, valamint mások előadásainak befogadásával.

 

„A Codecool nem titkolt célja, hogy a Startup Safary alkalmából nálunk megfordulók adott esetben később jelentkezzenek is képzésünkre, ha úgy érzik, hogy szorosabb viszonyt akarnak kialakítani az informatikával, a programozással.” – mondja Boda József, a Codecool alapító-ügyvezetője.

 

Az iskola sajátos oktatási rendszeréről Beöthy Miklós, a Codecool egyik mentora fog prezentálni. Beöthynek meggyőződése, hogy unalmas előadásokon való passzív részvétellel lehetetlen piacképes programozói tudást szerezni, ezért megmutatja, hogy a szakmai kompetenciák miként adhatók át interaktív módon, illetve rámutat arra, hogy a jó programozóvá váláshoz mennyiben fontosak bizonyos egyéb képességek, úgy nevezett soft skillek.

Péntek, 17.30 – 18.00 Hogyan hozzuk meg a kedved a tanuláshoz?

 

 

A puding próbája

A másik oldal tapasztalatait mutatja be két jelenlegi Codecool diák az előadásában. Bosskay Ágnes és Fehér Dániel egyetemi tanulmányaikat befejezve, a diploma után tudásuk bővítése mellett döntöttek, azon belül is a Codecool képzését választva. Személyes történeteiken keresztül állítják szembe a Codecoolt a felsőoktatási intézményekben tapasztaltakkal. Szintén a pályamódosításról szól Kalóz Eszter és Nagy Réka ’A végtelenbe és tovább’ című előadása, rácáfolva bizonyos előítéletekre: hiszen ők maguk eredetileg bölcsészettudományokkal foglalkoztak.

Péntek, 18.00 – 18.30 Miben különbözik a Codecool a felsőoktatástól?

Csütörtök, 18.00 – 18.30 A végtelenbe és tovább - Egy Codecool-sztori

 

Jó papok

A szintén Codecool mentorként dolgozó Erdős Szilveszter Nádas Dávid soft skill mentor segítségével vezeti workshopját, ahol megtudhatják az érdeklődők, hogy milyen felelősségek hárulnak a tudást átadó kiképzőkre és hogy hogyan kell a saját képességeiket szükségszerűen nekik is fejleszteni. Molnár Attila a Codecoolerek problémáiról ad elő, hogy milyen gyakorlatok mentén ismerkednek meg a programozáshoz szükséges szakmai kompetenciákkal. 

Csütörtök, 17.30 – 18.00 Miként lesz a Codecooler cool coder

Csütörtök, 18.30 – 20.00 Hogyan fejleszd a fejlesztőt

 

Bárki csatlakozhat

A Codecool saját programjai mellett mások előadásainak is örömmel nyújt szó szerint teret. Hogy miként lehet programozást tanulni zenén keresztül és lehet-e programozva tanulni zenélni, azt a Sonic Pi workshopjából tudhatjuk meg. A zeneszerkesztő alkalmazásban a zenét programkódok segítségével lehet írni, az érdeklődők ezen keresztül játékos formában elsajátíthatják a programozás alapjait. További előadás lesz az okosbicikliről, ami életet menthet és az ipari forradalom 4.0-s verziójának előfutárairól, a tapintó robotokról is a Codecoolnál.

Péntek, 16.15 – 17.15Hang-os programozás tanulás - avagy a programozás találkozása a zenével

 

Aki kikapcsolódásra vágyik az előadások közben, vagy után, annak érdemes körülnéznie a Codecool oktatóközpontjában is, hiszen már-már san francisco-i tech céget idéz a belvárosi iskola folyton zsezsgő hangulata, a kisebb nagyobb csoportba tömörülő programozó, prezentáló, vagy éppen jógázó fiatalok sokszínűsége. A Codecool tereit nem csak a babzsákfotel, a csocsó, a raklapbútor vagy a játékgép teszi startupossá, hanem az a haladó és kíváncsi szellemiség, amit bennszülöttei képviselnek.

 

Regisztráció és jegyvásárlás a budapestsafary.com oldalon.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön

A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.

2025. április 20. 15:38

Milliárdos támogatással startol az AI- és greentech-inkubátor

Elindult Magyarország első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátora – jelentette be az Incubator Zero Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.

2025. április 20. 13:49

A jövő olvasása: BOOX eszközök taroltak az iF Design versenyen

A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.

2025. április 20. 12:03

Az AI forradalma és a hardverek új szerepe

A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.

2025. április 20. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12