A legjobb hazai alkalmazásokat keresi az Innovmatch verseny
Újabb forduló nyílt meg az SAP-Techstars innovációs versenyén: a vállalati problémák megoldása után immár saját ötlettel és projekttel is lehet nevezni a közel 4,7 millió forintos összdíjazású, innovációs megmérettetésre.
Új szakasz kezdődött az üzleti világba belépőjegyet kínáló régiós startupversenyben, amelyet a neves Techstars akcelerátor és az SAP szoftvervállalat közösen szervez. Az Innovmatch versenyben olyan egyedi alkalmazásokat fejleszteni kívánó hazai cégeket, startupokat, fejlesztői közösségeket, vagy éppen érett vállalatokat keresnek, akik saját ötleteik, projektjeik kapcsán használnák fel a világ egyik vezető felhőmegoldását, és régiós szinten kívánják magukat megmérettetni.
Ehhez október 31-éig kell feltölteni egy bemutató filmet, kitölteni az online pályázati űrlapot. A legjobb csapat bejut a prágai nagydöntőbe, ahol a nemzetközi zsűri döntéshozói előtt kap lehetőséget a bizonyításra.
A legkiválóbb ötletek, alkalmazások benyújtói ugyanis nem csak a verseny összesen közel 4,7 millió forint összegű pénzdíjára esélyesek, de a nagy nevek támogatásával az ügyfélszerzéshez is olyan háttértámogatást kaphatnak, amelyről kis, vagy közepes csapatként nem nagyon álmodhatnak. A győztes továbbá betekinthet a berlini startup ökoszisztémába, ahol nemzetközi kapcsolatokat építhet ki, és egy évig ingyenesen használhatja az SAP legmodernebb platformját.
Milyen megoldással lehet pályázni? Bármilyennel, amely egy innovatív csapatban felmerül és amelyre a könnyen skálázható, SAP HANA technológián alapuló SAP Cloud Platform keretrendszert nyújthat. Az elmúlt évek legjobb megoldásai közé IoT (dolgok internete), mobil, ügyfélkapcsolati alkalmazások tartoztak, és a bemutatni kívánt megoldásoknak most is csak a képzelet szab határt.
Ahogyan az előző fordulóban, amikor meglévő üzleti problémákat kellett megoldani, most is lényeges az ötletesség, az újszerű megközelítés, és a megoldás bemutatása egy háromperces YouTube videó keretében. Ennek beadási (feltöltési) határideje október 31-e. A technológiát az SAP térítésmentesen bocsátja az indulók rendelkezésére, sőt a könnyű programozást segítendő, oktatási anyaggal is ellátja a résztvevőket.
Bővebb információ és jelentkezés: http://innovmatch.com/challenges
Kapcsolódó cikkek
- A Szívünk Napján kipróbálható a WIWE
- Indul az idei InnoMax Díj
- Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre
- A Fujitsu az SAP Ariba platformot választotta
- Expressz belépőjegy a nagyvállalati világba
- Még egy hétig várják a „Digitális Esély 2017” pályázatokat
- A digitális átállás kulisszatitkai
- Építs big data megoldást SAP felhőplatformra a Techstars-al!
- Társadalmi célú startupok számára hirdet versenyt és képzést az SAP
- Elsőként került magyar cég a nemzetközi HR elitbe
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Európára szabva: az AWS független, szuverén felhővel erősít
Január 15-én az Amazon Web Services (AWS) bejelentette az AWS European Sovereign Cloud általános elérhetőségét. Ez egy új, Európának szánt, önálló felhőmegoldás, amely teljes egészében az Európai Unió területén működik, és elkülönül az AWS többi régiójától.
Új tarifák az EDRI töltőin: éjszaka olcsóbb lesz a villanyautó-töltés
Az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) 2026. január 17-től új tarifastruktúrát vezet be az általa üzemeltetett, országszerte több mint 240 nyilvános töltőberendezésen. A módosítás célja, hogy a díjszabás még rugalmasabban igazodjon a felhasználók különböző töltési szokásaihoz és élethelyzeteihez, miközben az EDRI továbbra is egységes, átlátható és kiszámítható árazást biztosít a helyszíni töltések során.

