OTT-One közgyűlés: rekord eredmény után részvénykibocsátásra készül a vállalat
Eddigi legjobb eredményét érte el az OTT-One 2018-ban, árbevétele 1,7 milliárd forintra nőtt, adózott vállalkozási eredménye pedig elérte a 215,5 millió forintot. Az OTT-One éves rendes közgyűlése kiemelt részvényesi érdeklődés mellett zajlott le, ahol elfogadták többek között a 2018-as üzleti évre vonatkozó jelentést, illetve döntöttek arról, hogy a vállalat bevételeit a növekedésére kívánják fordítani, így az idei évben nem fizet osztalékot a társaság. A közgyűlésen a menedzsment felvázolt egy a közeljövőben tervezett lehetséges tőkepiaci tranzakciót is, amely során a társaság akár közel 1 milliárd forint tőkét is bevonna.
Az OTT-One Nyrt. 2019. április 18-án tartotta meg éves közgyűlését, amelynek első napirendi pontjaként Májer Bálint, az igazgatóság elnöke ismertette a társaság 2018-as üzleti évre vonatkozó pénzügyi jelentését. A tőzsdén jegyzett vállalat árbevétele 2017-hez képest 548,6 millió forinttal, 1,7 milliárd forintra emelkedett, amely közel 50 százalékos növekedés az előző év bázisidőszakához képest. Az adózott vállalkozási eredmény még impozánsabb képet mutat: több mint 90 százalékos növekedést produkálva, 111,4 millió forintról 215,5 millió forintra nőtt. A közgyűlés résztvevői elfogadták az éves beszámolót, ahogy az igazgatóság abbéli javaslatát is, miszerint az OTT-One Nyrt. gyorsan növekvő vállalatként idén nem fizet osztalékot, helyette a tevékenységéből származó összes bevételt a növekedéshez szükséges beruházások támogatására fordítja.
Az OTT-One a jövőbeni terveket illetően kifejtette, hogy új fókuszterületként kiemelt hangsúlyt kíván fektetni az iSRV Zrt.-vel közösen fejlesztett streaming alapú e-learning platform továbbfejlesztésére és értékesítésére. Emellett továbbra is jelentős projektekkel számolnak a blockchain alapú high-tech biztonságtechnikai fejlesztések, valamint a biometrikus azonosítás és az egyedi hardware megoldások, illetve a videóstreaming területén.
Az igazgatóság ezen felül tájékoztatta a közgyűlés tagjait, hogy a következő hónapokban lehetségesnek tartja egy minimum 800 millió forint értékű tőkeemelés végrehajtását, amelynek kettős célja van. Elsőként hozzásegíti a vállalatot, hogy törzsrészvényei átkerüljenek a Budapesti Értéktőzsde T kategóriájából a Prémium kategóriába (megnyitva az utat az esetleges intézményi befektetők előtt), annak ugyanis egyetlen még nem teljesített feltétele egy legalább 100 millió forint értékű nyilvános részvénykibocsátás. Ugyanakkor az igazgatóság kifejtette, hogy a fokozatosság elvét követve elsőként a Standard kategóriába szeretnének átlépni, és később, gondos előkészítést követően kérvényezik törzsrészvényeik átsorolását a Prémium kategóriába. Emellett a nyilvános részvénykibocsátás célja, hogy a bevonni kívánt tőke fejlesztési és piacszerzési projektek finanszírozására szolgálhasson a jövőben.
„Rekord eredménnyel zártuk a 2018-as évet, számos új megbízást kapott a vállalat, illetve továbbra is magas minőségben tudtuk kiszolgálni a már meglévő partnereinket. A piaci környezet nekünk kedvez, hiszen az általunk kínált fejlesztések és szolgáltatások iránt folyamatosan növekvő érdeklődést tapasztalunk hazánkban és nemzetközi terepen egyaránt. A kedvező éves eredményeink lehetővé teszik, hogy tovább folytassuk a fejlesztési, illetve a piacszerzési tevékenységünket a növekedés érdekében” – mondta el Májer Bálint, az OTT-One Nyrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.
Kapcsolódó cikkek
- Stabil növekedés változó környezetben
- Új vezetői kinevezések a PS-nél
- Új üzletágvezetővel segítheti további növekedéshez a bankokat az EY
- A Magyar Telekom megtartotta Éves Rendes Közgyűlését
- Eredményes évet zárt 2018-ban a BILK Logisztikai Nyrt.
- Új célok a Honor és a Huawei kettős márkastratégiája mentén
- Díjazott SAP partnerek
- Belép az amerikai piacra és felvásárolja a helyi Inova Solutions-t a magyar Geomant
- Az Euronics is egyesít: több mint 100 év tapasztalatát gyűjti egy fedél alá
- A Liferay ismét a Magic Quadrant kiadvány élmezőnyében
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének
A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki* székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.