Vodafone segítség a korlátozások alatt

forrás: Prím Online, 2021. március 18. 12:43

Továbbra is ingyenesen elvégezhetők a Vodafone Alapítvány digitális kompetenciafejlesztő e-learning képzései, melyek a szülők és a tanárok digitális térben való eligazodását segítik – erre nagy szükség van most, az iskolák újbóli bezárása, a távoktatásra való átállás alatt. 

Az E-skola oldalon elérhető ’IKT eszközök a tanórán’ elnevezésű, államilag akkreditált e-learning továbbképzés a pedagógusok munkáját hivatott segíteni, a digitális pedagógia alapjaitól indulva vezetve el őket a tanteremben és azon kívül alkalmazható digitális felületek és módszerek használatában, gyakorlati alkalmazásában. A szülőknek szóló e-learning kurzus, a Netszülő pedig két korcsoportra optimalizált, szakemberek segítségével kidolgozott képzései rövid, interaktív modulokon keresztül nyújtanak segítséget a szülőknek a digitális neveléssel kapcsolatos kérdések megválaszolásában. A Vodafone Alapítvány e-learning képzései itt érhetőek el.

 

Segítség a digitális oktatásban – ’IKT eszközök a tanórán’ kurzus pedagógusoknak

A digitális oktatás rengeteg kihívást okozott a pedagógusok számára – az ő munkájukat kívánja segíteni a Vodafone Alapítvány tavaly márciusban indított, digitális kompetenciafejlesztő e-learning továbbképzése. A kurzus a digitális pedagógia alapjaitól indulva vezeti a pedagógusokat a tanteremben és azon kívül alkalmazható digitális felületek és módszerek használatában, gyakorlati alkalmazásában. Az „IKT eszközök a tanórán” elnevezésű képzés segítő kezet nyújt a digitális átállásban, számos digitális felületet bemutat, használatukat videókkal segíti, valamint a tanórákba való beépíthetőségre is ad számos jó példát. A képzést a Vodafone Magyarország Alapítvány akkreditáltatta, így a tanítók és tanárok számára tanúsítvánnyal és 30 kredit ponttal zárul. Az e-learning kurzust a járvány kezdetén a Vodafone Alapítvány díjmentesen tette elérhetővé a tanárok számára. Március közepe óta több mint 1300 pedagógus jelentkezett a képzésre, a visszajelzések pedig rendkívül pozitívak: a képzést elvégzett tanárok szerint a kurzus felhasználóbarát, lényegretörő, pontos és gyakorlatias, segítségével hosszú távon alkalmazható tudással, gyakorlatokkal tudták gyarapítani ismereteiket. 

 

„A képzés nagy előnye, hogy olyan gyakorlati ötleteket, tippeket ad a pedagógusoknak, melyek a mindennapi oktató-nevelő munkához nyújtanak segítséget. Fontosnak tartom az élményalapú oktatást, ezt remekül segíti a képzés anyaga, felépítése, melyben mind a kezdő, mind pedig a haladó szinten lévő pedagógusok megtalálják a megfelelő segítséget.” – mondta el Éder Márta, digitális pedagógia szakértő és a Digitális Iskola Programban résztvevő tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola tanítója, aki maga is részt vett a tananyag fejlesztésében.

 

 

Eligazodás a digitális világ útvesztőjében – Netszülő képzések 

Létezik ideális digitális házirend különösen az otthontanulás idejében? Szülőként hogyan lehet megteremteni a család életében az online és offline világ egyensúlyát? Melyek az internetes zaklatás árulkodó jelei és hogyan lehet erre felkészíteni gyerekeinket? Mikortól számít a rendszeres videojátékozás függőségnek? Többek között ezen kérdésekre ad választ a Vodafone Alapítvány szülőknek szóló e-learning képzése, a Netszülő, amely szakemberek által kialakított modulokon keresztül nyújt segítséget számukra abban, hogy megismerjék és megértsék azt az online világot, amely meghatározó szerepet tölt be gyerekeik életében. A modulok rövid, interaktív és mobilra optimalizált egységekből épülnek fel, hogy a képzéseken részt vevő szülők elfoglalt mindennapjaiba a legjobban illeszkedhessenek. Mivel különböző életkorban más és más digitális kihívásokkal szembesülhetnek, így a Netszülő e-learning program két korcsoportnak megfelelően – 6-12 és 12-18 éves gyerekek – kialakított tematikával készült. A kisgyermekes szülőknek szóló e-learning tananyag például a digitális világ és eszközhasználat szabályai mellett az online világ egészen kiskorban jelentkező hatásaival kapcsolatban is edukálja a szülőket. A 12-18 éves gyermekek szülei pedig többek között olyan, a tinédzserkorú gyerekek életében fontos szerepet betöltő témákkal ismerkedhetnek meg, mint a közösségi oldalak világa, beleértve az influencer jelenséget vagy a nem megfelelő tartalmak generálásának és megosztásának hatásait.

 

„A fiatalok körében napról napra változnak az éppen aktuális trendek – tinédzserkorú gyermekek édesanyjaként jómagam is megtapasztaltam, hogy mennyire nehéz eligazodni a gyerekeket körülvevő rengeteg újdonság és tartalom között. Mivel szinte lehetetlen ezekkel lépést tartani, a gyermekeinkre leselkedő potenciális veszélyeket is nehezebb felismerni, megakadályozni. A Netszülő képzés segít eligazodni a gyermekek által használt online világ útvesztőjében, mindezt úgy, hogy nem a tiltásra, sokkal inkább az okos és tudatos használat módszertanára edukálja a szülőket. Emellett gyermekeinkhez is közelebb kerülhetünk azáltal, hogy megismerjük az általuk használt felületeket, melyek használatában is támogathatjuk őket a képzésen elsajátított tudásnak köszönhetően.” – mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkára. 

 

A Vodafone Magyarország Alapítvány az előbbiek mellett február elején, a biztonságos internet világnapja alkalmából bejelentette, hogy gyerekeknek szóló biztonságos internethasználati e-learninggel bővítik online elvégezhető képzéseik körét. A kurzus nemcsak az online világ veszélyeit fogja bemutatni, hanem digitális szakértők, gyermekpszichológusok bevonásával megoldást is kínál azokra: a gyerekek megismerhetik a közösségi média felelős használatát, a megfelelő adatvédelmi beállításokat, a tudatos internethasználatot. A tervek szerint a különböző, biztonságos internethasználattal kapcsolatos témák három korcsoportra bontva lesznek elérhetők.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40