Felavatták az SEG Automotive új magyarországi telephelyét

forrás: Prím Online, 2021. november 21. 11:40

A pénteki nap ismét emlékezetes marad az SEG Automotive magyar telephelyének életében – a költözés lezárult, és a gyár teljes mértékben üzemel – épp csak másfél évvel a telephely alapkőletétele után. Az új gyárat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is felavatta.

A globális autóipar történelmének legnagyobb átalakulásán megy keresztül: a fosszilis energiaforrásoktól a teljesen kibocsátásmentes mobilitásig. Minden gram CO2 számít, melyet ezen az úton megtakarítunk. Az SEG Automotive magyar leányvállalata elsődlegesen nagy hatásfokú generátorokat és önindítókat gyárt - kb 25 ezer négyzetméteren (az ugyanekkora méretű logisztikai csarnok szomszédságában) – mely nagy mértékben hozzájárul a globális vállalat stratégiai célkitűzéséhez - a globális CO2 kibocsátás csökkentéséhez. Ezen felül már a költözéssel magával is több mint 70 tonna CO2 kibocsátástól óvja meg a vállalat a környezetet évente – mivel korábban teherautóik napi 40 kört tettek meg a csarnok és a logisztikai központ között, azaz évente több mint 14.000-t.

 

Alig több mint 1 hónapja a globális cégcsoport teljes vezetőségének és tulajdonosainak látogatása során a zöldmezős beruházás hivatalos címtáblája került fel az épületre, mely jelzi, hogy a telephely felkerült a megye ipari térképére. A mai nappal pedig hivatalosan is lezárul a költözés, mivel nemrégiben az utolsó sorok is beüzemelésre kerültek.

 

„Közel 50 gyártósort és területet mozgattunk át, több mint 800 berendezét költöztettünk, mindezt több mint 170 kamionnal. És annak érdekében, hogy vevőinket a tőlünk megszokott minőségben ki is tudjuk szolgálni, 4900 palettányi puffer terméket gyártottunk, hogy a sorok költözése és újraindítása alatt is rendben menjen a kiszállítás.” – mondta Dr. Dobos Péter műszaki gyárigazgató.

 

 

„Azonban nemcsak a már korábban meglévő sorainkat, tesztgépeinket költöztetük át: nemrégiben átvettünk a németországi leányvállalattól is számos funkciót, mind a gyártás, mind a fejlesztés tekintetében.” – tette hozzá a gyárigazgató.

 

A szirmabesenyői telephely az SEG Automotive legnagyobb európai gyára, termelési hálózatának gerincét alkotja, alapvető szerepet játszik mind a személy-, mind a tehergépgárművek piacán, pl. az egyetlen az SEG Automotive európai gyárai közül, mely mind személy-, mind teherautókba is gyárt önindítókat. 

 

A magyar telephely  egyre több kutatási és fejlesztési felelősséget is kap, hogy megoldásokat találjon a ma és a holnap kihívásaira. Így fejlesztési és tesztközpontjának mérete és jelentősége is folyamatosan nő. Egy 3 éves projekt keretében bővül a cég K+F tevékenysége is, olyan korszerű indítómotorok és generátorok fejlesztése céljából, melyek megfelelnek az autóipari szabályozások egyre szigorodó normáinak. A vállalat fejlesztési tevékenységét a jelenlegi applikáció fejlesztéstől a teljes termékfejlesztési feladatkörre kiszélesíti. Így a fejlesztési csoport minden Szirmabesenyőben gyártandó terméket helyben tud fejleszteni. 

 

 

A gyártási és fejlesztési funkcióink bővüléséhez hozzájárult a globális csapatok kemény munkája, valamint partnereink együttműködésén felül a magyar állam támogatása is, mind a csarnokba telepített új technológiájú sorok esetében, mint a K+F beruházás tekintetében.

 

A megnyitó ünnepségen Csöbör Katalin országgyűlési képviselő asszony beszéde után, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter zárta az ünnepséget, majd a beszédek után közösen megtekintették a vállalat Fejlesztő Központját. 

Kulcsszavak: SEG Automotive +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37