K&H: mennyit költöttek a bankkártyások az év végén?
Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A fiatalok hatoda rendelkezik hitellel, jellemzően személyi kölcsönt, lakás- vagy folyószámlahitelt törlesztenek.
Letarolták az idei karácsonyi időszakot a bankkártyás fizetések, legalábbis erre utalnak a legfrissebb adatok - közölte a K&H. Megvizsgálták, hogy december 1. és 20. között hány alkalommal és mekkora összeget fizettek bankkártyával az ügyfelek, és ez milyen változást jelent a korábbi időszakokhoz képest. A számok egyértelműen a készpénz visszaszorulására utalnak.
Többször, többet
A K&H-nál a szóban forgó időszakban összesen több mint 7 millió alkalommal fizettek, ami napi átlagban 350 ezer tranzakciót jelent. 2020 azonos időszakához képest a kártyás vásárlások száma 22 százalékkal nőtt, kétéves összevetésben - vagyis 2019 utolsó heteihez képest - pedig még masszívabb, 34 százalékos volt a növekedés. A 7 milliós idei kártyás fizetésre 79,5 milliárd forintos forgalom jutott. Ez az eredmény tavalyhoz képest 21 százalékos emelkedésnek felel meg, míg a 2019-es összeg közel másfélszerese.
“Azt látjuk, hogy az évek óta dinamikusan növekvő bankkártyás fizetések újabb lendületet kaptak, nem csak a járvány miatt, hanem egyre többen vannak, akik nem szeretnének bajlódni a készpénzzel. Erre utal a tranzakciók számának meredek emelkedése. Fontos hozzátenni, hogy a kártyás költések összegének növekedésében szerepet játszik az is, hogy sok termék ára emelkedett” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
A pénzintézet összesítéséből kiderül az is, hogy milyen termékekért, szolgáltatásokért fizettek a K&H bankkártyásai.
- Élelmiszert 3,3 millió alkalommal, összesen 20,3 milliárd forintért vásároltak az érintettek. Ez éves szinten 15, illetve 8 százalékos növekedésnek felel meg, a 2019-es számokhoz képest pedig 41 és 54 százalékos többlet.
- Az is látható, hogy az éttermekben, kávézókban is hódítanak a bankkártyák. A K&H adatai szerint idén közel 1,2 millió tranzakciónak “adtak helyet” a vendéglátóipari egységek. Ez az egy és két évvel korábbi szinthez képest 74, illetve 72 százalékos plusz. A forgalom az idén meghaladta a 4,2 milliárd forintot, ami 91 és 105 százalékos bővülést takar.
- A ruha- és cipővásárlások esetében 29 és 33 százalékkal nőtt a bankkártyás vásárlások összege, a drogériás költések értéke 18 és 51 százalékos növekedést produkált, az elektronikai termékeknél 10 és 61 százalékos forintbeni forgalombővülést generáltak a K&H-sok.
Okostelefonok, okosórák, fizetések
A bankkártyás vásárlások látványos növekedésénél is komolyabb eredményt értek el a digitalizált bankkártyás - például okostelefonos és okosórás - fizetések. A szóban forgó időszakban az idén 1,2 millió ilyen fizetésre volt példa, a tranzakciók összege 8,3 milliárd forintra rúgott. Ez a triplája az egy évvel korábbinak.
“Ennél az összehasonlításnál azonban figyelembe kell venni, hogy 2020-ban még csak az Apple Pay és – az akkor még elérhető - K&H mobiltárcás fizetési megoldások voltak. Az idén viszont az Apple-fizetés mellett a Google Pay- és az okosórás Garmin Pay-fizetés is rendelkezésre állt” - tette hozzá a K&H szakembere.
Kapcsolódó cikkek
- K&H: láthatatlan motort kaphat a magyar gazdaság
- K&H: hogyan állnak az adatokhoz a magyar cégek
- K&H: akik az adathalászok ellen küzdenek
- MagyarBrands díjat kapott a K&H
- Kiváló ötletekkel indult az ország egyik leginnovatívabb startup versenye
- Ideathon 4.0: fókuszban a pénzügyi innováció és a fenntarthatóság
- Zöldre váltanak? – most még így takarékoskodnak a fiatalok
- K&H: mikor veszik át a „kockásfüzet” szerepét a személyi pénzügyi menedzsment alkalmazások?
- Elindult a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő
- K&H: újabb, menő fizetési megoldás a mindennapokra
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a legvonzóbb munkahely 2024-ben
Mind az autóipari gyártó, mind az összesített kategóriában a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár nyerte el a PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjat.