Az RPA felé nyit a Raben Group
Hat hónappal ezelőtt jött létre a Raben Groupnál az az IT-csapat, amely a robotizált folyamatautomatizációs technológia és más robotműveletek fejlesztéséért felel a vállalatnál. A szabadalmaztatott myRobot platform által felügyelt 18 egység már 60 különböző folyamatot képes végrehajtani. Az RPA* által a logisztikában elérhető átfogó előnyök miatt azonban a Raben ennél is jóval ambiciózusabb terveket sző ezen a téren.
A Raben Group 2018-ban kezdett érdeklődni az RPA iránt. Egy évvel később megkezdődött a kivitelezési szakasz, és 2021 szeptemberében egy kimondottan az RPA-nek szentelt egységet – egy robotikára és folyamatautomatizációra szakosodott IT-csapatot – választottak le az innovációval és a logisztika jövőjével foglalkozó Genius Lab részlegükről. Átfogó szemléletük kiterjed az automatizálható tevékenységek azonosítására, a robotizációs folyamatok tervezésére és megvalósítására, valamint napi működésük felügyeletére.
A Raben jelenleg 18 robotot – az IT-hálózatokban az emberi tevékenységeket utánzó szoftverbotokat – használ. Ezek úgynevezett felügyelet nélküli, azaz központilag irányított robotok, amelyek nem igényelnek felhasználói interakciót, és gyakorlatilag teljes egészében önállóan látják el a feladataikat.
„A 18 robotlicensz, amelyeket a hét 7 napján, a nap 24 órájában használunk, a gyakorlatban több mint 50 teljes munkaidős munkavállalót helyettesít. Ezenfelül a robot az emberi felhasználónál sokkal gyorsabban képes a feladatok elvégzésére, ami hatalmas előrelépés, különösen manapság, amikor a logisztikában nehéz munkaerőt találni. Ha mindehhez hozzávesszük az RPA rugalmasságát, hatékonyságát, megbízhatóságát és kedvező költségeit, nem kétséges, hogy az iparág jövője az automatizáció lesz” – mondta Zbigniew Kępiński, a Raben Group robotikáért és folyamatautomatizációért felelős IT-csoportjának vezetője.
Ezeket a robotokat a vállalat legtöbb folyamata során „alkalmazzák”. Támogatják egyebek mellett a tervezést, a fel- és lerakodási műveleteket csakúgy, mint az ajánlatkészítést és a számlázást. Az irányításuk és az igény szerinti feladatok futtatása a myRoboton keresztül lehetséges, amely egy az RPA csapat által 2020-ban kidolgozott és szabadalmaztatott kezelőplatform. A legtöbb folyamat olyan kiegészítő analitikai információkat is szolgáltat, mint a robot által egy adott periódusban elvégzett feladatok száma és azok eredménye, a megtakarított idő, vagy az egyes licenszek kihasználtsága.
A robotok működését nem csupán mennyiségi, hanem minőségi szempontok alapján is érdemes vizsgálni: az embereknél átlagosan négyszer gyorsabb munkavégzésre képesek, hibamentesen, egy algoritmus alapján, anélkül, hogy az informatikai rendszerekben módosításokra lenne szükség. Általuk jobban hasznosítható a munkavállalókban rejlő potenciál, mert át tudják venni a monoton, ismétlődő feladatokat, amelyek munkahelyi fáradtsághoz és kiégéshez vezethetnek. A Raben Group munkatársai szívesen fogadják a robotizációs megoldásokat; segítségükre vannak azáltal, hogy unalmas teendőket vesznek le a vállukról. Az így megtakarított időt pedig az emberek kreatívabb és jövedelmezőbb munkákra fordíthatják.
„Az irodai folyamatok automatizálása lehetővé teszi, hogy a vállalat gyorsabban fejlődjön, és azonos foglalkoztatotti létszám mellett is növelje az ellátott tevékenységek számát. Ez a jelenlegi műveletek optimalizálásának egyszerű és költséghatékony módja, de egyfajta tartalékkapacitást is képezünk a tevékenységek számának későbbi növekedése esetére. Emellett jó eszköz a rendszerterhelés tesztelésére is” – magyarázta Zbigniew Kępiński.
Emiatt a Raben Group szisztematikusan növelni kívánja az alkalmazott robotok számát. Az RPA egy nagyobb, a logisztikai szolgáltató struktúráiban a hiperautomatizáció megteremtésére irányuló erőfeszítés része. Ez magában foglalja a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás nagyobb mértékű használatát, az RPA-n felül további platformokkal és rendszerekkel történő együttműködést, és még több tényező, például különböző forrásokból: robotoktól, IoT érzékelőkből, kamera- vagy GPS-rendszerekből származó információk integrálását. A hiperautomatizáció a jövő, amely az informatikai alkalmazásokban és rendszerekben való munka új módját teremti meg.
______________
* Robotizált folyamatautomatizáció
Kapcsolódó cikkek
- Cobotok és fenntarhatóság
- Ez az 5 technológiai fejlesztés áll az autonóm mobil robotok gyors térnyerése mögött
- Mobil robotmegoldások növelik a termelékenységet a dán KKV-nál
- Az ABB új, nagyméretű robotjai növelik a sebességet és a rugalmasságot az anyagmozgatásban
- A Bosch Rexroth erősíti gyártásautomatizálási üzletágát
- Az ABB Robotika divíziójának új vezetője felvázolja a 2022-es legfontosabb robotikai trendeket
- Az ABB robotokat szállít a Scania új akkumulátor-összeszerelő üzemébe
- Hogyan találjuk meg a vállalkozás számára leginkább megfelelő mobil robotot?
- Mobil robotok támogatják az okostévék összeszerelését is
- Autonóm navigáció milliméteres pontossággal
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon
A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.
Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei
Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.
Az Amazon Web Services bemutatta az Ocelot kvantumchipet
Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei új szemléletmódot alkalmaztak a kvantumchipek építésében. Ahelyett, hogy csupán a kvantumbitek (qubitek) számát növelték volna, főként a zajok hatékonyabb csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Ennek eredményeként létrehozták az Ocelot kvantumchip prototípusát, amely előrejelzéseik szerint akár öt évvel is közelebb hozhatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.
Humanoid robotok, Nobel-díj és MI-orvosok: Mi vár ránk a következő évtizedekben?
Ha valakinek rendelkezésére áll 12–14 millió forint, januártól Magyarországon is megvásárolhat egy humanoid robotot. De mit gondolnak a magyarok a technológiai újítások, különösen a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán? Elképzelhető-e, hogy a jövőben egy robot nyeri az aranyérmet valamelyik olimpiai sportágban? Vagy akár egy MI nyeri el a Nobel-díjat? Hajlandóak lennének-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel konzultálni? A legfrissebb nemzetközi kutatás eredményeit most megosztjuk.
Okos klímatechnológia a jövő otthonaiban
A Samsung részt vesz az ISH 2025 rendezvényen, amely március 17. és 21. között zajlik Frankfurtban, és amely a világ vezető szaniter-, fűtési és légkondicionáló (HVAC) ipari szakkiállítása. A vállalat innovatív megoldásokat mutat be, amelyek célja a kényelmet és az összekapcsolhatóságot javítani lakossági és kereskedelmi környezetekben.