Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder

forrás: Prím Online, 2023. március 13. 12:39

Stratégiai együttműködésről írt alá megállapodást a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder egy, a két fél közös szervezésében megtartott szakkonferencián. A budapesti rendezvény kiemelt témája a magyarországi logisztikai piac munkaerőhelyzete volt.

Az együttműködés keretében a felek a jövőben széles körű piaci információkkal látják el egymást az aktuális munkaerőpiaci tendenciákról, beleértve a logisztikai trendeket, hiszen ez egy kiemelt jelentőséggel bíró gazdasági terület. A folyamat részeként a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder integrálja a rendelkezésükre álló piaci információkat és tapasztalatokat, valamint közvetítik azokat a két szervezettel kapcsolatban álló üzleti szereplők felé.

 

„A logisztika területén is tetten érhető a munkaerőhiány, néha már az akár hét számjegyű fizetések sem hatnak eléggé motiválóan, de arra is gyakran látunk példát, hogy a megfelelő szakértelem szab gátat az ideális jelölt megtalálásában” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy a mindennapjaik során amellett, hogy igyekeznek naprakész oktatásokkal (pl. Felsőfokú Logisztikai Menedzser) is javítani az aktuális helyzeten, fontosnak tekintenek minden olyan további háttérfolyamatot is, amely a megfelelő munkaerő megtalálásában segíti a logisztikai cégeket.

 

„Az innovatív digitális HR megoldások alkalmazása jelentős mennyiségű adattal tudja ellátni a piaci szereplőket, amelynek megfelelő felhasználása alapvetően elősegítheti a cégek jobb és tervezhetőbb működését” – mondta G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy a legnagyobb hazai munkáltatók körébe tartozó Trenkwalder ennek az adatkincsnek a kiaknázásában örömmel vállal partnerséget a Magyar Logisztikai Egyesülettel.

 

A kooperáció első elemeként március 9-én, Budapesten közös szakkonferenciát szerveztek. A rendezvény többek között azt a témát járta körül, hogy a munkaerőpiac aktuális folyamatai hogyan befolyásolják a logisztikai szektor működését, bevételeit és nyereségét, valamint hatékonyságát.

 

Dr. Doór Zoltán és G. Nagy Balázs (KRPR.hu)

 

A munkaerő növekvő mobilitása

 

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai piacon a gazdasági nehézségek ellenére több százezer fős a munkaerőhiány, az elbocsátott alkalmazottak többségét a piac más szegmensei azonnal felszívja. A szakember a vállalat saját közelmúltbeli Mobilitási Index felmérésre utalva rámutatott, hogy a hazai munkavállalók 53 százaléka kedvezőbb munkalehetőségek érdekében hajlandó jelenlegi lakhelyéről elköltözni, az egyes régiókban élők mobilitási készségeinek ismerete pedig jelentős versenyelőnyt biztosíthat a munkáltatók számára.

 

Külföldi munkaerő harmadik országokból

 

A szakkonferencia másik fontos témája a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása volt. A tavalyi statisztikák szerint az elmúlt évben közel 60 ezer munkavállaló érkezett az országba, ezek többsége ukrán, de az Ázsiából érkezők száma is dinamikusan növekszik. Ez a létszám önmagában nem képes megoldani a hazai munkaerőpiac fennálló strukturális problémáit, ám azok az agilis vállalkozások, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel, viszonylag egyszerűen képesek kezelni saját munkaerő-problémáikat. Dobos Tamás, a Trenkwalder projekt managere előadásában külön kiemelte a Fülöp-szigetekről érkező munkavállalók előnyeit. Esetükben – keresztény többségű ország lévén – a nagyfokú kulturális illeszkedést, az angol nyelvű kommunikációt, a képzettség szintjét, a többséget jellemző erős motivációt és az ezzel összefüggő alacsony fluktuációt emelte ki.

 

Aktuális munkaerőigény a logisztika területén

 

Szarvas Péter, a Trenkwalder quality managere elmondta, hogy a logisztikai munkaerő-keresések száma a koronavírus-járványt megelőző utolsó időszakhoz – 2019 utolsó negyedévéhez – képest jelenleg közel kétszeres mértékű, és ez a szint az év hátralévő részében is fennáll majd. A jelöltek elvárása, illetve a munkáltatók ajánlatai között ugyanakkor egyes munkakörökben akár 20 százaléknál is nagyobb eltérés van. Ez növelheti a fluktuációs hatást, elnyújtja a betöltési időt, csökkenti a belső motivációt, valamint a kívántnál alacsonyabb kvalitású jelöltek jelentkezésével járhat.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára

Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.

2024. május 22. 17:48

Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása

Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.

2024. május 22. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17