Rekord nevezővel startolt az idei Év Webshopja Verseny

forrás: Prím Online, 2023. október 21. 10:13

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol nem csak a szakma legjobbjai tartottak előadásokat, de kihirdették 2023 legjobb webshopjait is. A díjazottak között van személyre szabott ajándékokat, airfryereket, kertgondozási termékeket, kanapékat, berendezési tárgyakat kínáló webshop is.

Az Év Webshopja Versenyt idén már a hetedik alkalommal rendezték meg, míg a hozzá tartozó Webshop Konferencián második alkalommal lehetett részt venni. Az október 18-án tartott eseményen a kiállítói térben több mint 25 kiállító volt jelen a piac legsikeresebb cégeitől, a nap során több mint 15 kivételes előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

 

A Webshop Konferencia fő célja, hogy olyan kézzelfogható és gyakorlatias információt, tudást kapjanak a jelenlévő cégvezetők, webshop tulajdonosok, mellyel a válsághelyzet után még nagyobb lépésekben lesznek képesek fejlődni az online térben. A nap során a résztvevők meghallgathatták Ördög Nórát, valamint a HELL, a Szentkirályi, a Google, az EMAG, a Vodafone, a Billingo, a Foxpost és még sok más cég képviselőjét, akik megosztották naprakész tudásukat a cégvezetőkkel.

 

Rekordot döntöttek idén a nevezések

 

Az esemény fénypontja az esti díjátadó volt, amelyet Jakupcsek Gabriella műsorvezető moderált. A díjakat idén 4 fő kategóriában osztották ki, ahol a webáruházakat árbevételük alapján osztályozták, ezen kívül volt az abszolút kategória, ahol ettől függetlenül is felállították a teljes sorrendet. Ennek megfelelően 20 díjazott kapott elismerést, amelyeket a Webshop Konferencia után, a 16:30-kor kezdődő Díjátadó Gálán hirdettek ki.

 

 

„Szerencsére évről évre egyre több a lelkes nevező. Idén rekord jelentkezőnk volt, valamivel, több, mint 800 áruház nevezett. Voltak már ismerős nevek, de nagyon sok új, korábban nem nevezett áruház is szerencsét próbált az idei évben. A webáruházak között érezhető évről évre, hogy a szakmai szempontok alapján történő pontozás egyre nehezebb feladatot ad a zsűritagoknak, hiszen elmondható, hogy egyre kiélezettebb a verseny. Ha választanom kellene egy kategóriát, akkor a 8 fős szakmai zsűri meglátásai alapján a 30-300 milliós kategória volt az, ahol a legkisebb pontkülönbségek voltak idén. A pontozás több körben zajlott, hogy a lehető legapróbb részletekig tudjuk a webáruházakat vizsgálni, de ennek ellenére is nagyon nehéz volt a döntés. Természetesen nagyon vártuk az október 18-át, hogy személyesen is tudjunk találkozni a jelentkezőkkel, érdeklődőkkel és a nyertesekkel a Lurdy-házban és már most vannak terveink, hogy a jövő évre milyen újdonságokkal fogunk készülni” – mondta el a díjátadóról Berta Gergő, a Maximum Business Web és Marketing Ügynökség vezetője.

 

Ők lettek 2023 legjobb webshopjai

 

Az abszolút győztesek: 1. helyezett: cosori.hu, 2. helyezett: 1kert.hu, 3. helyezett: emlekvilag.hu, Különdíj: sneci.hu, 5. helyezett: noordia.hu, 6. helyezett: shop.szakallkiraly.hu, 7. helyezett: yackpack.eu, 8. helyezett: joemlek.hu, 9. helyezett: bubbaland.hu, 10, helyezett: kanape-shop.hu.

30 millió alatti kategória: 1. helyezett: emlekvilag.hu, 2. helyezett: noordia.hu, 3. helyezett: shop.szakallkiraly.hu, Különdíj: yackpack.eu

30 és 300 millió közötti kategória: 1. helyezett: 1kert.hu, 2. helyezett: kanape-shop.hu, 3. helyezett: hungarolube.hu, Különdíj: keritesmania.hu

300 millió feletti kategória: 1. helyezett: cosori.hu, 2. helyezett: sneci.hu, 3. helyezett: careclub.hu, Különdíj: warnex.hu

B2B kategória: 1. helyezett: leziteronline.hu, 2. helyezett: shop.e-print.hu, 3. helyezett: nagell-ekszer.hu, Különdíj: gohealth.hu

A győzteseket kiválasztó zsűritagok: Ballai Máté, Biros Levente, Csereklei Zoltán, Dudás László, Kováts Dániel, Kulcsár István Róbert, Naszádos Márk és Rédey Iván

Kulcsszavak: Év Webshopja

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan találjuk meg a tökéletes monitort karácsonyra

Az ünnepi szezon már a küszöbön áll, ezért az MMD, vezető kijelzőspecialista és a Philips Monitors márka licencpartnere elkészített egy útmutatót, amely garantáltan segít a tökéletes ajándék megtalálásában. 

2023. december 8. 19:10

Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve

Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.

2023. december 8. 17:35

Allianz: 10-ből 6 elektromos autó céges

Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikái alapján 82 277gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz egy éve vezette be elektromos gépjárművekre szabott biztosítási fedezeteit, melynek alkalmából összegyűjtötte az elmúlt év statisztikáit és tapasztalatait.

2023. december 8. 15:57

Hatékony átalakulás: a K&H IT gyorsítja a fejlesztéseket

Az utóbbi években a K&H IT részlege jelentős előrelépéseket tett a fejlesztési területen, melyet a digitális átállás és a növekvő fejlesztési igények katalizáltak. Az ágazatban tapasztalható versenyhelyzet és az ügyféligények folyamatos változása kihívások elé állította a bankot, amelyre hatékony és gyors válaszok kellettek.

2023. december 8. 14:24

A QNAP kiadja a SaaS biztonsági mentési megoldást

A QNAP Systems, Inc. kiadta a Boxafe 2.0-s verzióját, a Google Workspace és Microsoft 365 biztonsági mentési megoldást új vállalatközpontú funkciókkal és licenccsomagokkal. A vállalatok és a menedzselt szolgáltatásnyújtók könnyen hasznosíthatják a Boxafét, hogy megvédjék a SaaS-adatokat az előre nem látható katasztrófáktól, amelyek helyrehozhatatlan károkat okozhatnak a vállalkozásoknak.

2023. december 8. 12:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27