Megnyitotta BYD szalonját a Wallis Motor Duna
Ünnepélyes keretek között nyitott meg az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Motor Duna BYD autószalon. A márkakereskedői csoport közel 30 éve a magyar autópiac egyik meghatározó szereplője, három budapesti márkakereskedésében olyan illusztris márkákat forgalmaz, mint a BMW és BMW motorkerékpárok, a MINI, a Maserati, a SsangYong és az ISUZU.
Az, hogy a kínai BYD elektromosautó-gyártó az AutoWallis Csoport tagját, a Wallis Motor Dunát választotta az egyik első magyarországi szalonjának, tovább erősíti a márkakereskedői csoport piaci pozícióját, és komoly előrelépést jelent számára a fenntartható mobilitás terén.
Az 1994-ben alapított Wallis Motor meghatározó piaci szereplő a teljes magyar prémiumjármű-szegmensben. Széles modellportfóliója most jelentős márkával bővül, ugyanis a Wallis Motor Duna szalonja az első hazai kereskedés, ahol az ügyfelek megismerkedhetnek a BYD modelljeivel.
A BYD (Build Your Dreams – váltsd valóra álmaidat) a konnektorról tölthető (NEV azaz New Energy Vehicle) autók világelső gyártója. Az 1995-ben alapított kínai vállalat kezdetben akkumulátorgyártással foglalkozott, azonban tevékenysége ma már kiterjed a járműiparra, a vasúti közlekedésre, az új energiára és az elektronikára is. A társaság autóipari üzletága már jelen van hazánkban elektromosbusz-gyártó cégével, idén októberben pedig megkezdte Magyarországon tisztán elektromos járművei értékesítését is – a kelet-közép-európai régióban elsőként. A high-tech vállalat célja, hogy innovatív fejlesztéseivel felgyorsítsa az áttérést a fosszilis üzemanyaggal hajtott járművekről az elektromos modellekre, elősegítve a fenntarthatóbb mobilitás előmozdítását.
Új együttműködés, zöld előrelépés
Az AutoWallis Csoport számára a modern mobilitás környezeti-társadalmi aspektusai kiemelt jelentőséggel bírnak. A társaság céljai között szerepel többek között, hogy növelje saját flottájában az elektromos és hibrid gépjárművek arányát, csökkentse CO2-kibocsátását, valamint, hogy növelje a teljesen elektromos autók értékesítésének volumenét.
„A BYD-vel való együttműködés azért is fontos mérföldkő az AutoWallis Csoport számára, mivel a vállalat világszerte ismert az akkumulátorfejlesztéshez kapcsolódó szakértelméről és a zöld technológiák innovációjáról. Büszkén köszöntjük a világmárkát portfóliónkban, amely ESG céljainkkal összhangban jelentősen előmozdíthatja növekedési céljaink elérését. Hiszünk abban, hogy az AutoWallis Csoport tagja, a Wallis Motor szakértelme nagymértékben hozzájárul majd a BYD modelljeinek magyarországi sikertörténetének elindításához” – mondta el a szalonnyitó ünnepségen Antal Péter, az AutoWallis Kiskereskedelmi üzletágának igazgatója.
Az újabb márka a Wallis Motor életében is fontos mérföldkő, amely komoly előrelépést jelent a környezetkímélő mobilitás irányába tett törekvései tekintetében. A márkakereskedői csoport hisz a zöld fejlődésben és a fenntartható működésben – ennek érdekében pedig már korábban is jelentős beruházásokat valósított meg. A 2016-ban a Hungária körúton felépített, a közép-kelet-európai régió egyik legmodernebb szalonjának számító Wallis Motor Pestben egy 50 kilowatt teljesítményű, 300 m2 felületű napelemes erőmű került kialakításra. Ezzel a létesítmény évente mintegy 20 ezer tonna üvegházhatású gáz kibocsátásától kíméli meg a környezetet. A BYD márka érkezése újabb hangsúlyos lépés afelé, hogy a márkakereskedői csoport csökkenthesse az általuk kínált járművek átlagos CO2-kibocsátását.
A jövő fenntartható mobilitása érhető el a Wallis Motor Dunában
A teljesen felújított bemutatóteremmel rendelkező Könyves Kálmán körúti Wallis Motor Duna prémium környezetben, kimagasló ügyfélélményt biztosító kiszolgálással és személyre szabott szolgáltatásokkal várja a kínai elektromosautó-márka által kínált modellek iránt érdeklődőket.
„Bár cégünk közel 30 éves fennállása során számos átalakuláson ment keresztül, hitvallásunk ez idő alatt nem változott: nálunk az ügyfeleink az elsők. Elsőnek lenni mindig jó érzés, nem véletlenül választottuk ezt a mondatot a mottónknak. Éppen ezért nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a közlekedés villamosításában jelentős szerepet betöltő BYD esetében mi lehetünk az első hazai kereskedés, ahol az ügyfelek megismerkedhetnek az elektromos autók új generációjával” – mondta el szalonnyitó beszédében Mátrabérci Sándor, a Wallis Motor ügyvezető igazgatója.
A BYD magyar kínálatában három, a fejlett elektromos járműtechnológiát és a környezettudatos megoldásokat ötvöző modell jelenik meg.
A Dolphin egy városi életmódhoz tervezett hatékony, kompakt modell. Az univerzális és agilis, ferdehátú autó felszereltsége mellett az ára is vonzó: már kevesebb mint 11 millió forinttól elérhető.
Az Atto 3 egy tágas és erőteljes kompakt SUV, mely kéz a kézben kínál kényelmet és teljesítményt. Kategóriájában kiemelkedően magas felszereltségű, remek ár-érték arányú autó.
A Seal egy lendületes és sportos szedán, mely ideális választás azok számára, akik elektromos jármű esetén is a luxust és stílust részesítik előnyben.
„A BYD értékesítésének köszönhetően a Wallis Motor célja, hogy tovább erősítse piaci pozícióját. A márka modelljeivel mostantól még szélesebb vásárlói körnek bizonyíthatja a kereskedés, hogy igényeiket megbízható és népszerű márkákkal, a Wallis Motornál megszokott magas minőségben szolgálja ki” – tette hozzá Mátrabérci Sándor.
Kapcsolódó cikkek
- Ihletet ad a jövő autói tervezőinek a Hot Wheels
- A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal
- Bemutatták a Maserati legújabb versenyautóját
- Veterán járműcsodák Keszthelyen
- Rövidesen a hazai piacra is érkezik a négykerékhajtásos OMODA5
- Megérkezett hazánkba a Maserati legújabb modellje
- Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada
- A Continental új megoldása riaszt, ha kisgyermek marad az autóban
- Bridgestone abroncsokkal robban be a vadonatúj Lamborghini Revuelto
- A Maserati a GT-bajnokságban tér vissza a versenyzés világába
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Auto Bild teszt: A Continental új abroncsa a legjobbak között
Az idei nyári gumiabroncs-teszt során az Auto Bild magazin kiemelkedő eredményt ért el a Continental PremiumContact 7 modellel. A német autós szaklap összesen 52 gyártó 225/40 R 18 méretű gumiabroncsát vizsgálta, melyek közül a legjobb 20 modellt részletes tesztelésnek vetették alá egy BMW 1-es sorozatú tesztautóval, különböző körülmények között, mint például vizes és száraz útfelületen.
Simple kutatás az autósok közlekedési szokásairól
A Simple felmérése alapján az autósok 60 százaléka nem hagyja, hogy az üzemanyagárak változása befolyásolja autóhasználati szokásait, és jelentős részük nem tervez változtatni a közlekedési szokásain 2025-ben. Úgy tűnik, hogy az autósok annyira hozzászoktak az egyre dráguló üzemanyagárakhoz, hogy már nem hatnak rájuk a változások. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százaléka nem vette figyelembe az üzemanyagárak változását, addig idén már 60 százalékuk van ezzel így a közel 11 ezer kérdőívet kitöltő Simple felhasználó közül*.
Kis időre fellélegezhetnek az európai autógyártók
Az európai autógyártók enyhülhetnek kicsit, de továbbra is jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk az elektromobilitás fejlesztésére. Európa versenyképességének növelése és az elektromos átállás együttesen egy összetett kérdést képez, aminek része a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elhalasztása – fogalmazott Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára.
Különleges Maserati modellek a hófödte hegyek között
A Maserati kabrió kínálata központi szerepet kapott a The I.C.E. St. Moritz eseményen, ahol bemutatták a GranCabrio új, 490 lóerős változatát. Ez az erőforrás már a GranTurismo modellben is elérhető, így teljes képet ad a választék, amely a kupék dinamikáját és kényelmét ötvözi a nyitott tetős vezetés élményével. Emellett debütált a különleges GranCabrio Trofeo ONE of ONE – THE I.C.E. modell is, amely a Maserati Fuoriserie személyre szabási programja alapján készült.
Az Ubigi eSIM szolgáltatása tovább bővül a BMW járművek számára Európában
Az Ubigi tovább bővíti integrált eSIM szolgáltatását a BMW járműveiben, most már Európa több országában is elérhetővé válik. 2024 júliusa óta 15 országban volt elérhető, és 2025 márciusától újabb 12 országban, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában, Görögországban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Cipruson és Máltán is hozzáférhetővé válik.