Szilveszteri parti a 70-es évek hangulatában

forrás: Prím Online, 2023. november 1. 21:05

Régóta él az a mondás, hogy ahogy befejeztük az óévet és elkezdtük az újat, olyan lesz az egész évünk. Ennek megvalósítására mi sem lehet jobb lehetőség, mint az, ha egy szilveszteri partin töltjük az év utolsó estéit.

Vannak, akik házibulit szerveznek és a baráti társasággal együtt ünnepelnek. Érdemes azonban kipróbálni, milyen az, amikor egy teljesen ismeretlen társasággal bulizunk, ahol még ráadásul abszolút ki is vagyunk szolgálva, nem kell gondoskodnunk az ünnepi menüről sem.

 

Az óév búcsúztatása egy luxusszállodában

 

A hévízi Hotel Európa Fit****superior ajánlatai között nem csupán a szilveszteri parti részletes bemutatásával ismerkedhetünk meg, hanem ha van rá mód, akár már a karácsonyi árakkal is. Akik pedig a későbbiekben szeretnének inkább megismerkedni ennek a páratlan szállodának a szolgáltatásaival, azok válogathatnak a romantikus hétvégék, az egészségmegőrző programok vagy egy családi nyaralás között.
 

 

A felújított wellness-spa részleg gyógy- és úszómedencéket valamint élménymedencéket kint és bent egyaránt, whirlpool medencét, gyermekpancsolót és egy kétszintes szauna oázist foglal magába. A földszinten egy modern komplexum található finn szaunákkal, gőzfürdővel, herbáriummal, infraszaunával és sókamrával. Az emeleti részen van lehetőség a naturista változat kipróbálására, ahol a szaunarészlegen egy finn panoráma szauna, egy gőzfürdő, trópusi élményzuhany és egy pihentető relaxációs tér várja a felfrissülni vágyókat.

 

A szilveszteri ajánlat tartalma

 

Az Európafitben az idei szilveszter más lesz, mint a többi, ugyanis az 1970-es évekbe kalauzolnak bennünket, az akkori nagy slágereké lesz a főszerep. Már december 29-én megkezdődik a ráhangolódás a szilveszterre a SaxBeatz zenekar DJ-s válogatásával és különleges szaxofonos kíséretével, majd folytatódik a buli december 30-án a Silver Band zenekarral.

 

Szilveszter estéjén a résztvevőknek egy felejthetetlen élményben lesz része, ugyanis a műsor a Dívák, azaz Fésűs Nelly, Détár Enikő és Ladinek Judit előadásában egy táncos, énekes előadás lesz, egy élő ABBA-show. Természetesen nem maradhat el az éjszakai tombolasorsolás sem.

 

A gasztronómia kiemelt jelentőségű

 

Az Európafit híres különleges kulináris szolgáltatásairól is. Az év bármely időszakában látogat el a hévízi szállodába, megkóstolhatja a helyi, Zala megyére jellemző specialitásokat, mellette természetesen mindig terítékre kerülnek a magyaros és nemzetközi ételek is. Az ünnepi időszakban bővített félpanziós ellátással, üdvözlőitallal, minden délben ízletes levessel, szilveszter estéjén pedig gálavacsorával kedveskednek a szálloda szakácsai az ünnepre készülődőknek all inclusive italfogyasztással.

 

A szilveszteri asztalfoglalásról már most gondoskodjon, hogy felhőtlenül élvezhesse a 70-es évek slágereit. A szálloda munkatársai az ültetési rendet már most tervezik, de foglalásáról bővebb tájékoztatást még kérhet december 28-án, 29-én és 30-án. Tervezze meg utazását, foglalja le előre ünnepi pihenését, hogy akár előrefizetési kedvezményben részesüljön!

Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növénynevelő kihívás: fejlődés és tapasztalatok

Bizony nem mindenki csak a számítógépes kütyükkel van elfoglalva szabadidejében, sokan teljesen offline tevékenységbe kezdenek. Például részt vesznek egy növénynevelő kihívásban, amiről a versenyzők is már meg is osztották az első tapasztalataikat. A résztvevők mindegyike négy mini növényt kapott, amelyeket egyedül kell nevelniük, majd leírni a fejlődésüket, dokumentálni minden egyes változást.

2024. április 1. 09:13

Vajon költséghatékony megoldásnak számítanak a mobilházak?

Ha éppen költözés előtt állunk, ha meg szeretnénk oldani a tinédzser vagy fiatal felnőttkorba lépő gyermekünk elindulását az életbe, ha nyaralóra vágyunk, akkor egészen biztos, hogy körülnézünk az ingatlanpiacon, hogy milyen opciók állnak a rendelkezésünkre.

2024. március 1. 22:27

Digitális matekkurzus a sikeres érettségiért

A matek érettségi kitartó felkészülést igényel, ami időnként megterheli a végzősöket. Ezen változtatnak az interaktív módszerek, amelyek újszerűen, élvezetesen adják át és mélyítik el a tudást. A diákok annyira szeretik, hogy nem is várnak vele az utolsó évig.

2024. március 1. 22:23

Egy finom rántotta mindig jó választás

A rohanó hétköznapokban sem feledkezhetünk meg a tápanyagdús reggelikről, de hétvégente is jól esik körbeülni szeretteinkkel az asztalt, és finom falatokkal indítani a napot. Az egyik legjobb opció egy kiadós rántotta, amely energiát ad egész délelőttre! 

2024. március 1. 22:18

Miért fontos, hogy otthon is mindig megfelelően kialakított lábbelit viseljünk?

Amint hazaérünk a munkából, a bevásárlásból vagy bárhonnan, szeretjük rögtön kényelembe helyezni magunkat. Ez vonatkozik a lábainkra is, hiszen előfordulhat, hogy elfáradtunk a jövés-menésben, így akármilyen komfortos is a cipőnk, igyekszünk megszabadulni tőle mihamarabb. 

2024. március 1. 22:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09