3000 gólyapár fészkelhet idén az E.ON oszlopain

forrás: Prím Online, 2024. február 24. 15:14

A gólyák augusztusban vonultak dél felé, a korai tavasz pedig már március elején hazahozhatja őket. A vonulásukat követő őszi és téli hónapokban tud az E.ON a madarak zavartatása nélkül beavatkozni a hátrahagyott fészkek környékén, ezért erre az időszakra esik a legtöbb madárbarát hálózati átalakítás. Azt, hogy pontosan hol kell a madarak érdekében beavatkozni, azt az E.ON, a nemzeti parkok, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei közösen határozzák meg.

A gólyák biztonságos költését az áramhálózat oszlopaira telepített fészektartókkal segíti az energiacég. Az idei szezonban több mint 100 ponton helyeznek ki új fészektartókat, a legtöbbet Baranya, Tolna és Somogy megyében. A viharban megsérült vagy leomlott fészkeket lebontják, és megerősítve építik újjá. Az E.ON által biztosított fészektartókra a Nemzeti Parkok természetőrei hajlékony vesszőből font fészekalapot erősítenek, hogy vonzó legyen a fészek a madarak számára. A fészekfonat pereme amellett, hogy a tojást és a fiókát védi, nem engedi, hogy a zuzmóból, mohából belehordott bélést a szél elfújja. A gólyák előszeretettel építik akár egy méternél is magasabbra fészkeiket, melyek súlya elérheti a több mázsát. Ez veszélyt jelent a madarakra és az áramhálózatra egyaránt. A természetvédelmi szakemberek ilyenkor az E.ON segítségével fészek-kikönnyítést végeznek, hogy a madarak biztonságosabban fészkelhessenek, és az áramellátást se veszélyeztessék. Az új fészektartókkal együtt idén már 3000-nél is több fészkelőhely várja a gólyapárokat az E.ON dunántúli és pest megyei áramhálózati oszlopain.

 

 

A gólyák és más ragadozómadarak – vércsék, héják, baglyok – védelmében az E.ON az idei őszi-téli szezonban is folytatta azokat a hálózatfejlesztéseket, melyek a fészkek, illetve a vadász- vagy táplálkozóhelyek környezetében lévő hálózati elemek madárbaráttá tételét szolgálják. A burkolt szigetelések, hosszú feszítőszigetelők, madárkiülők és szárnyterelők alkalmazásával az oszlopokat biztonságos kiülőpontként használhatják prédájukra lesve a ragadozómadarak. Az utóbbi hónapokban száznál több helyen végzett az E.ON ilyen jellegű madárbarát hálózati beavatkozást.

 

A nagyvárosok környéki szemétlerakókat előszeretettel látogatják a gólyák táplálék reményében. 2023-ban a kaposvári és a Nagykanizsa melletti hulladéklerakó oszlopait szigetelte az E.ON, idén pedig Pest megyében végez földkábelesítést. A pusztazámori szemétlerakó környékén akár 15-20 gólyapár is fészkel, a föld alá vitt kábelek miatt mostantól biztonságosabbá válik számukra a költés. A vezetékeket megszüntetik, az oszlopokat meghagyják a szakemberek, mert ezeken vannak a gólyák évről-évre birtokba vett fészkelőhelyei.

 

 

Az év madarának választott kerecsensólyom európai állományának több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel. Az E.ON újabb mesterséges költőládákat szerel a nagyfeszültségű oszlopaira, hogy segítse a vándor- és kerecsensólymok szaporodását. A 35 méteres magasságban elhelyezett költőláda több okból is vonzó a – saját fészket egyébként nem építő – sólyom számára. Masszív szerkezete megvédi a tojást és a fiókát az időjárás viszontagságaitól, gyöngykaviccsal leszórt aljában nem áll meg az esővíz, és benne zavartalanul, az embertől távol költhetnek a madarak. A mesterséges ládákban költő pároknak átlagosan egy fiókával többet sikerül felnevelniük, mint a természetes fészkekben. Az E.ON nagyfeszültségű oszlopain lévő költőládák száma idén száz fölé emelkedik.  

 

A madárbarát hálózati munkák egész évben folyamatosak. Kiemelten kezeli a cég a nemzeti parkok, madárvédelmi szakemberek irányadó javaslatait, és támogatást nyújt minden olyan esetben, amikor azonnali beavatkozásra van szükség: például a viharban megrongálódott gólyafészkekkel, gólyamentéssel kapcsolatban. Az idei gólya- és sólyomfiókák gyűrűzésében való segítségnyújtást a madárvédelmi szakemberekkel egyeztetve júniusra ütemezte be az energiacég.

 

A 2023-24-es szezon madárvédelmet szolgáló fejlesztései az E.ON Hungária Csoport területén többszáz millió forintos költséggel járnak, melyet egészében az energiacég finanszíroz. 

Kulcsszavak: E.ON

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint

A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.

2024. december 19. 21:10

Karácsonyi klasszikusok új köntösben

A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.

2024. december 19. 19:49

Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében

Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét (API), így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.

2024. december 19. 18:11

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14