Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH
Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.
A tavaly meghirdetett pályázathoz hasonlóan idén is olyan 40 év feletti nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára. A 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén című pályázat célja, hogy rávilágítson azokra a sztereotípiákra, amelyekkel az IKT-szektorban dolgozó nők minden nap találkoznak, illetve elismerje ennek a korosztálynak az érdemeit és eredményeit. A pályázási időszakban olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.
Idén egy hattagú Bíráló Bizottság döntése alapján ötven beérkezett jelölés közül választotta ki a zsűri azokat a pályázókat, akik kiemelkedően sokat tettek a technológia, a digitalizáció, az informatika, az infókommunikáció, hírközlés és elektronikai szektor ismertségéért.
A március 20-án megrendezett díjátadón a zsűri az alábbi pályázók munkásságát emelte ki és díjazta elismerésével:
● Burjánné Tandari Zsuzsannát, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztőjét „Az év csapatjátékosa” kategóriában díjazták
● Rajki Annamáriát, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatójának munkáját az „Innovátor” kategóriáért járó díjjal ismerték el
● Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az „Inspiráló teljesítményért” kategória nyertese
● Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az „Inspiráló felsővezető” díjat nyerte el
● Özvegy Juditot, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusát a „Különdíj az oktatásért” elismeréssel díjazta a zsűri
„Ötven inspiráló történetet, ötven valódi példaképet ismerhettünk meg idén a pályázatunknak köszönhetően. Ezek a személyes példák kapaszkodók lehetnek minden olyan nő számára, aki hezitál, vagy évek múltán elbizonytalanodik, hogy neki való-e a digitális pálya. Bízunk benne, hogy ezzel az elismeréssel is meg tudjuk erősíteni a nőket abban, hogy jó helyen vannak a digitális gazdaságban, hogy számos különböző munkakör és karrierszint nyitott számukra, hogy ebben az izgalmas és jövőálló iparágban kiteljesedhetnek. Amellett, hogy a nők elismerésével felhívjuk a téma jelentőségére a figyelmet, az IVSZ kutatásokkal, szakmai rendezvényekkel is támogatja a vállalatokat, hogy olyan munkahelyet teremthessenek, amelyben jól érzik magukat a női kollégák is, és a sokszínű csapatok kialakításával egy hatékonyabb vállalati működés érhető el” – mondta el Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.
„Hatalmas öröm számomra, hogy a tavalyi kiírás sikere utána idén is rengeteg jelölés érkezett a pályázatunkra. Ez a töretlen érdeklődés megerősített abban, hogy jó úton haladunk és érdemes folytatnunk a Women in Technology Hungary Egyesület munkáját, tovább kell bátorítanunk azokat a nőket és fiatal lányokat, akik nyitottak az informatikai pályára. Bízom benne, hogy azzal, ha megmutatjuk a pályázat során megismert példaértékű szakembereket, kimagasló életutakat, azzal sok pályaválasztás előtt álló lánynak hozzunk meg a kedvét az IT-s karrierépítéshez. Ennek a célnak a további támogatásaként a WiTH idén is számos programot indít, ilyen például a tavasszal induló mentorprogramunk is, melynek keretében az Egyesület tagjai coach, HR, és technológiai háttérrel segítik a pályaválasztásban még bizonytalan lányokat. Nekik innen is üzenem, hogy ha valami, akkor a mai díjátadó bizonyítja számukra is, hogy egyértelműen itt a helyük a szektorban, a társaságunkban!” – tette hozzá Flakstad Emőke, a Women In Technology Hungary Egyesület elnöke.
A pályázatot szervezők reményei szerint a női példaképek állítása és díjazása arra is bátoríthatja a fiatal nőket és lányokat, hogy a digitális gazdaság területén építsenek karriert, ami kiemelt fontosságú, hiszen a hazai digitális gazdaság lemorzsolódásukkal akár minden második ígéretes munkavállalóját elveszítheti.
Kapcsolódó cikkek
- Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói
- Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért
- Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra
- Még lehet jelentkezni a 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatra
- Ismét várja korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését az OXO csoport
- Gyűjtőoldal segít megtalálni a digitális készségeket fejlesztő hazai kurzusokat
- Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!
- Elkészült az MI-készségek fejlesztésére fókuszáló európai stratégia
- Fiatalok számára hirdet 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatot a Vodafone Alapítvány
- Ismét diákok tervezik a jövőt: indul a Megoldások a holnapért negyedik szezonja
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén is keresik az év legjobb tech tartalmait
Fenntarthatóbb, újratölthető dezodorok, VR-szemüvegekkel végzett terápia és minimálisan invazív robotsebészet – csak néhány példa arra, hogyan alakíthatja jobbra világunkat a technológia. Az előző év Siemens Media Award díjazottjai ezekről a témákról készítettek riportokat. Most újra megnyílt a lehetőség a nevezésre a hazai és nemzetközi sajtódíjra, amelyre 2025-ben is azok az újságírók és tartalomkészítők jelentkezhetnek, akik kiemelkedő munkát végeztek a technológiai témákban.
Magyar diákok kezében a jövő kulcsa: új lendülettel indul a Megoldások a holnapért 5. évada
Ötödik alkalommal indul a Samsung és az EdisonKids közös, kreatív problémamegoldó kezdeményezése, a Megoldások a holnapért, amelyben szezonról szezonra jövőépítő diákcsapatok adnak izgalmas válaszokat a holnapunk alapkérdéseire. A toborzás elkezdődött, a megújult program pedig az eddigieknél is több hasznos és izgalmas lehetőséget biztosít pályázóinak, a 7–12. osztályos diákoknak és tanáraiknak, hogy forradalmi ötleteikkel jobbá tehessék a világot. A verseny nyertesei értékes Samsung eszközökkel gazdagodhatnak, összesen 6 millió forint értékben.
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.