Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata
Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket.
„A Samsung erősen hisz az olimpiai szellemben, valamint a sportolók és a nézők jelentőségteljes kapcsolódásában, amelyek a négyévente megrendezett játékok során kelnek életre – mondta Benjamin Braun, a Samsung európai marketingigazgatója. – Reméljük, hogy ez a Samsung által támogatott sportolói közösség, hosszú távú kapcsolatok kezdetét jelentheti nemcsak a vállalattal, hanem a csapattagok között is.”
A Samsung Galaxy csapata a „A nyitottság mindig nyer" szemléletmódot képviseli: a tagok utazásaik során szerzett élményeik megosztásával bemutatják, hogyan segítik a Samsung készülékek a sportolókat és a szurkolókat abban, hogy a technológia segítségével nyissanak az új lehetőségek felé. A Team Galaxy sportoló-nagykövetei első kézből tudják, hogy a nyitott gondolkodásmód győzelemhez segíthet, a sportban és az életben is.
A 2024-es párizsi olimpián a Samsung 57 sportolóval működik együtt, akiknek a vállalathoz hasonlóan a nyitottság és az önkifejezés alapvető érték.
A Samsung az olimpiai játékokban való részvételéről további információ a Samsung.com oldalon érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 2024: stílus és funkcionalitás kompakt kivitelben
- Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban
- Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel
- A Samsung megkönnyíti az okosotthonok vezérlését és még jobb SmartThings élményeket kínál
- Továbbfejlesztett biztonsági funkciókkal és élénkebb megjelenítéssel érkezik az új Galaxy A széria
- Az új Samsung microSD kártyák a mobil számítástechnika és az MI-eszközök új korszakát támogatják
- A 2024-es tévék szigorú biztonsági szabványaival érdemelte ki a CC tanúsítványt a Samsung Knox
- 2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung
- A Galaxy Buds széria legújabb frissítése magával ragadó, intelligens hangzást kínál
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.