Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója

forrás: Prím Online, 2024. május 18. 10:24

Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.

Zsakó László elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai informatika (számítástechnika) tanárképzés elindításában, és folyamatos továbbfejlesztésében.

 

Az általa vezetett csoport, majd Tanszék rakta le a hazai számítástechnika tanárképzés alapjait.

 

Irányításával alakult ki és kezdetektől fogva részt vett az ELTE-n az informatika tanári szak megteremtésében.

 

Nevéhez fűződik Magyarország két legnagyobb tanári konferenciája, az INFO ÉRA és INFODIDACT elindítása és sikerre vitele is, ahol évente összegyűlnek a tehetséggondozással foglalkozó szaktanárok. Ő szervezte továbbá a DIDMATTECH évente megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciáját is Magyarországon.

 

A Zsakó László és munkatársai az 1990-es évek közepétől rendszeresen és jelentős súllyal vettek részt a közoktatást érintő tervek, képzési rendszerek és vizsgák megalkotásában, kezük nyomát viselte a Nemzeti Alaptanterv, Informatika Kerettanterv, Informatika érettségi, az Országos Képzési Jegyzék informatikai szakmái, az ECDL vizsgarendszere.

 

Az ELTE IK Informatikai Doktori Iskolája Szakmódszertani Programjának vezetőjeként elkötelezetten dolgozott az informatika tanításával és az informatika más tantárgyakban való felhasználásával kapcsolatos kutatásokban is. Több PhD hallgatót segített az informatikai szakmódszertani és didaktikai témákban való kutatásban. Számos cikke és publikációja jelent meg a hazai és a nemzetközi szakirodalomban.

 

Kitalálója és elkötelezett szervezője volt az általános és középiskolások legnagyobb programozási témával kapcsolatos versenyeinek 1985 óta.

 

Nemzetközileg is kiemelkedő versenyrendszert épített fel, amely a legkisebbek LOGO versenyével kezdődik, a felsősök és középiskolások Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyének programozás kategóriájával folytatódik. A középiskolások számára az OKTV-vel befejeződbe egyenes úton vezette a programozásban tehetséges tanulókat a mélyebb algoritmus-ismeretek elsajátítása felé.

 

Különös gondossággal építette a Neumann Tehetséggondozó szakkörök programját: a megyei szintű szakkörökhöz szakirodalommal, szakköri foglalkozási anyagokkal segítette a kollégákat és a diákokat, míg az országos nyílt szakkörökön rendszeresen tartott előadásokat.

 

A versenyprogramozásban kitűnő diákok számára szervezte az olimpiai válogatóversenyt, évtizedeken át vett részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiára (CEOI) és a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI) kiválogatott magyar csapat felkészítésében.

 

Az eddigi négy, Magyarországon rendezett CEOI versenybizottsági elnökeként tevékeny szerepet vállalt a nemzetközi versenyek szervezésében is.

 

Szervezője volt a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Verseny és az OKTV alkalmazói kategóriájának, feladatkitűzője az Izsák Imre Gyula Komplex Természettudományi Verseny programozás részének és minden évben részt vett a Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny zsűrijében is.

 

A Neumann János Tehetséggondozó Kör létrehozásával és működtetésével a középiskolai versenyeken kitűnő diákok számára az egyetemen további tehetséggondozó lehetőségeket teremtett meg. 2008 óta szervezője az egyetemisták programozási versenyének is, amire a nemzetközi egyetemista versenyek épülnek.

 

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnökeként tevékenykedve elévülhetetlen érdemeket szerzett az informatikai tehetséggondozás területén, kiemelkedő munkájának köszönhetően értek el fantasztikus eredményeket a magyar diákok a nemzetközi versenyeken, a CEOI-n és az IOI-n.

 

Zsakó László óriási energiával, fáradhatatlanul és végtelen szerénységgel építette fel az informatikai tanárképzés és tehetséggondozás hatalmas, összetett rendszerét, amelynek hatása országos szintű. Munkássága volt talán a legjelentősebb tényező abban, hogy az ELTE az informatikai tanárképzés legjelentősebb intézményévé vált. 

 

Utódai tovább viszik szakmai örökségét, munkatársai megőrzik emlékét. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung Wallet mostantól Volvo és Polestar járművekkel is kompatibilis

A Samsung bejelentette, hogy bizonyos Volvo és Polestar járművek mostantól kompatibilisek a Samsung Wallet alkalmazásban elérhető digitális autókulcs funkcióval. Ennek köszönhetően még több sofőr nyithatja, zárhatja vagy indíthatja autóját könnyedén a Galaxy okostelefonján keresztül.

2025. február 17. 19:58

Magyar és szaúd-arábiai digitalizációs fórum Rijádban

A Magyar-Szaúd-Arábiai Digitalizációs Klaszter tagjainak részvételével lezajlott Rijádban a magyar és szaúd-arábiai digitalizációval foglalkozó vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok erősítését célzó üzleti fórum.

2025. február 17. 18:16

Gyors fájlátvitel és hatékony hálózati munka a QNAP új adaptereivel

A QNAP Systems, Inc. bemutatta legújabb USB 4 Type-C – 10 GbE hálózati adaptereit, melyeket kifejezetten USB 4 vagy Thunderbolt 3/4 porttal rendelkező Mac-ekhez és Windows PC-khez terveztek. Ezek az adapterek lehetővé teszik a csatlakozást a 10 GbE nagy sebességű hálózatokhoz, jelentősen növelve a felhasználói kényelmet és a munkahatékonyságot.

2025. február 17. 16:41

Vidéki Otthonfelújítási Program: Támogatás már nyugdíjasoknak is

A Vidéki Otthonfelújítási Program 2025 januárjában indult, és a legújabb kormánydöntés értelmében most már a nyugdíjasok is részt vehetnek benne. Bár nehéz pontosan meghatározni, hogy mekkora költséggel kell számolni egy átlagos fűtéskorszerűsítés esetén, van néhány tényező, amelyek segítenek megbecsülni a kiadásokat. Szakértői segítség nyújt a szabályok és a lehetőségek közötti eligibilitásban.

2025. február 17. 15:03

Egyre több egészségpénztár fogadja el a Huawei újdonságát

A nemrégiben Magyarországon elérhetővé vált HUAWEI WATCH D2 okosóra most már több egészségpénztár által is elszámolható. Az okosóra egyedülálló, mivel a világ első csuklón viselhető orvostechnikai eszköze, amely 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM) képes.

2025. február 17. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54