Nem csak a húszéveseké az online világ
Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest. Egyebek közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethasználatra gyakorolt hatását is vizsgálta.
Az NMHH évente elkészített nagymintás felmérése szerint 2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó, 2023-ra azonban már a 46 és 59 év közöttiek is elérték ezt a szintet. Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest. Ez az intenzív növekedés egészen a 75 éves korosztályig megfigyelhető, jellemzően csak a legidősebbek nyitottak kevésbé a világháló iránt: a 80 év felettieknek továbbra is alig 10 százaléka internetezett – ugyanúgy, ahogy 4 évvel korábban.
Az elemzők azt is megvizsgálták, az életkoron túl milyen további körülmények befolyásolják, hogy a 60 éven felüliek interneteznek-e vagy sem. Kimutatták, hogy lényeges szerepe van a nemnek – a nők átlagosan 5 százalékkal magasabb arányban interneteztek, mint az azonos korú és iskolai végzettségű férfiak. Befolyásoló tényező az iskolázottság – az általános iskolai végzettséget szerzett 70 éveseknek például csak 48 százaléka volt internethasználó, míg az ugyanilyen korú diplomások 65 százaléka internetezett. Meghatározó még a munkavégzés – a nyugdíjkorhatáron túl is dolgozók körében átlagosan mintegy 15 százalékkal gyakoribb volt az internethasználó, mint az ugyanolyan korú inaktívak között. Lényeges az is, él-e a háztartásban más internethasználó – ha igen, úgy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valaki idős korában is elkezd internetezni, mint ha egyedül, mindig kéznél lévő segítség nélkül kellene átesnie az első buktatókon.
A használat tényén túl az internetezés módját is vizsgálták az idősebbek körében. Szembeötlő, hogy a 60 éven felüliek inkább leülnek az asztali számítógéphez, ha meg akarnak nézni valamit az interneten, mintsem okostelefont vennének elő. Míg a tizenévesek 87 százaléka internetezett a mobilján, a 65 éves vagy idősebb nemzedék esetében ez az arány csupán 57 százalék. A jelenség valószínűsíthető oka, hogy az idősebbek számára sokszor túl apró a telefon képernyőjén megjelenő szöveg, illetve ők rutintalanabbak az érintőképernyő kezelésében.
Az alábbi videóban Sugatagi Gábor, az NMHH Piackutatási és Piaci Monitoring Osztály vezetője beszél:
Kapcsolódó cikkek
- Sztorik a zsebben: gyermeknapon debütál az NMHH új kiadványa
- Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
- Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
- NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót
- Ilyen volt a magyar rádiók zenei repertoárja 2023-ban
- Továbbra is az InfoRádió szólhat a Budapest 88,1 MHz-es frekvencián
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Ezek voltak a legnépszerűbb helyek és személyek az online médiában 2023-ban
- Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hatalmas a kereslet a HONOR befelé hajlítható telefonjára
Kiválóan teljesített első napjaiban a már Európa több országában is kapható HONOR Magic V3. A Magyarországra október 1-jén érkező eszköz megjelenése első napján 56%-kal több eladást produkált, mint elődje, a HONOR Magic V2. A készletek kifejezetten korlátozottá váltak, de újabb, nagyobb szállítmány várható a napokban.
Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai támogatásával programozói hackathont rendezett idén szeptember 14-15-én, hogy ezzel is hozzájáruljon a magyarországi IT-tehetségek felfedezéséhez.
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (MOL Group). A “Marketer of The Year” exkluzív díjat szeptember 19-én a Marketing Summiton adják majd át. Az elismerés valódi különlegessége az, hogy annak első helyezettje képviseli Magyarországot a European Marketing Confederation által szervezett, 2025-ös “European Marketer of The Year Award”-on.
A Rubik-kocka 50. évfordulóját ünnepelték a Széchenyi-egyetem Innovációs Parkjában
A Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából Rubik Ernő világhírű feltaláló volt a Széchenyi István Egyetem és a győri önkormányzat vendége szeptember 12-én. A Győri Innovációs Park aulájában, a Kocka néven ismert épületben Rubik-kocka-kirakó versennyel és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték meg a jubileumot.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.