Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat
Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.
2024. május 23-án ünnepélyesen átadták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) által gondozott, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult 2023/2024-es informatikai versenyek díjait. A Nemes Tihamér Programozói és Alkalmazói Versenyeken, az Országos Grafikus Programozási Versenyen és az e-hód – Hódítsd meg a biteket! versenyen részt vett diákok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán vehették át az okleveleket és tárgynyereményeket.
A rendezvényre ellátogató diákok egy gondolkodásra késztető és az informatika sokszínű felhasználását megmutató akadályversenyen, valamint a meghirdetett foglalkozások egyikén vehettek részt. Az ELTE IK hallgatói négy különböző, izgalmas témában tartottak foglalkozást a diákoknak, akik megismerkedhettek a 3D modellezéssel, programozhattak okosházmodellt és tűzjelző készüléket micro:bit eszközzel, valamint tanulhattak a generatív mesterséges intelligenciáról és annak felismeréséről.
Az akadályverseny, a foglalkozások és az e-hód díjak támogatói az ELTE Informatikai Kara, az ELTE IK StemPont pályázata, mely megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Program támogatja (NTP-STEM-23-0016); az NJSZT NTP pályázata és a veresizokni.hu.
Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra emlékeztek meg a résztvevők. Zsakó tanár úr a nyolcvanas évek óta nagy sikerrel zajló hazai informatikai versenyrendszer egyik megalkotója, a Neumann Társaság Tehetséggondozási szakosztályának elnöke, egyszersmind az ELTE Informatikai Karának nyugdíjazott tanszékvezetője volt.
A Nemes Tihamér Programozói és Alkalmazói Versenyek díjátadóján Dr. Kozsik Tamás, az ELTE IK dékánja és Képes Gábor, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója adta át a legjobbaknak járó díjakat.
A szervezők az Országos Grafikus Programozási Verseny díjkiosztóján jelentették be, hogy a verseny neve 2024-től az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály piarista szerzetes nevét veszi fel. A Neumann Társaság hosszú évek óta közösen ápolja Kovács Mihály emlékét a Piarista Rend Magyar Tartományával. Kovács Mihály már az első magyar számítógép bemutatásának idején, az 1958/59-es tanévben kibernetikai szakkört szervezett – és attól kezdve élenjáró volt a tevékenysége a számítógép-tudomány megismertetésében a középiskolai szférában.
Pluhár Zsuzsa, a verseny hazai főszervezője, egyben a Neumann Társaság Közoktatási szakosztályának elnöke és az ELTE IK oktatója és kutatója köszöntötte a megjelenteket az e-hód – Hódítsd meg a biteket! díjátadóján. Az e-hód minden évben kiemelkedő népszerűségnek örvend: 2023-ban több mint 40 ezer diák indult, amivel Magyarország legnagyobb elérésű informatikai versenyeként tartják számon. A szervezők idén a közel 100 díjazott mellett a több mint 10 éve együttműködő, diákjaikat benevező tanárokat is oklevéllel, kitűzővel köszöntötték.
A jelenlévőknek lehetősége nyílt megtekinteni két különleges tablókiállítást, egyrészt a tavalyi Neumann 120 jubileumi emlékévre készített Neumann-tablókból, másrészt Kovács Mihály piarista szerzetes életéről és munkásságáról.
Kapcsolódó cikkek
- Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
- A mesterséges intelligenciától a soft skilleken át a kibervédelemig
- Világdöntőben az ELTE programozói
- Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra
- Leendő startupperként mérkőztek diákok a Neumann Társaság tehetségkutató versenyén
- Ezek a számítógépek hozták el a digitális kultúrát az iskolákba
- Február 26-ig lehet jelentkezni a Neumann Társaság informatikai tehetségkutató versenyére
- Százhúsz éve született Neumann János
- Újjáalakult és kreatív, új 8bites játékokat vár a HCC szakosztály
- Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Mesterséges intelligenciával érkezik a Samsung Galaxy Tab S10 széria
A Samsung bemutatja a Galaxy Tab S10 Ultra és Galaxy Tab S10+ készülékeket, a vállalat első, kifejezetten mesterséges intelligencia használatára tervezett tabletjeit. A prémium kategóriás hardver 14,6 és 12,4 colos Dinamikus AMOLED 2X kijelzővel érkezik, amely a tabletekhez biztosított, intuitív S Pen toll ideális felületeként szolgál. A Galaxy Tab S10 Ultra megnövekedett teljesítménnyel, 18%-kal nagyobb központi (CPU), 28%-kal nagyobb grafikai (GPU), és 14%-kal nagyobb neurális (NPU) feldolgozóegységgel rendelkezik a Galaxy Tab S9 Ultra modellhez képest.
„Új játékszabályokat akarunk!” – a Z generáció elvárásait kutatta a Bosch és a Richter
A Z generáció, vagyis az 1997 és 2012 között születettek számára ma már az innováció sokkal többet jelent a technológiai fejlődésnél. Milyen változásokat hozhat a fiatalok új szemlélete a gazdaságban, a felsőoktatásban, a munkahelyeken, a közlekedésben vagy a gyógyításban?