Disney-történetek elevenednek meg a Margitszigeten
Mesés produkció érkezett Budapestre, ugyanis július 19. és augusztus 24. között, minden péntek és szombat este ingyenes Disney-műsor várja a látogatókat a Margitszigeti Zenélő Szökőkútnál. A látványos, fény- és vízjátékkal tarkított szökőkút-show garantáltan hatalmas élményt szerez a gyerekeknek, míg a felnőtteket visszaröpíti a mesék varázslatos világába.
A Disney rajzfilmeket aligha kell bemutatni bárkinek, hiszen a világ egyik legismertebb és legkedveltebb történeteiről van szó. Olyan ikonikus alkotások fűződnek ehhez a névhez, mint az Aladdin, A kis hableány, Az oroszlánkirály vagy a Jégvarázs. Dalaik mélyen beleivódtak a kultúránkba, sokan kívülről tudják még felnőttfejjel is a dalszövegeket, emlékeztetve bennünket a mesék világának szépségeire. A Disney idén nyáron egy különleges szökőkút műsorral örvendezteti meg a közönséget, kicsiket és nagyokat egyaránt elrepítve egy kalandokkal, varázslattal és felejthetetlen hősökkel teli világába.
„A 2023-ban Varsóban bemutatott szökőkút-élményműsorunk sikerét követően izgatottan mutatjuk be a magyar közönségnek a „Disney: Történetek nyara” című vízi show-t, melyhez hasonlóra még nem volt példa hazánkban. A látványosság a közönség legszélesebb rétegeihez szól, fényekkel, kivetített rajzfilmrészletekkel és vízsugarakkal felelevenítve a Walt Disney Animation Studios és a Pixar legnagyszerűbb történeteit. A műsor fontos elemét képezik a magyar nyelven elhangzó ikonikus Disney-dalok, melyekkel a különböző nemzedékeket szeretnénk összekötni. Az idén 30 éves „Az oroszlánkirály” című rajzfilmről a „Hakuna Matata" és az „Érzed már a szív szavát" című dalokkal emlékezünk meg. A bemutatót követően a Marvel Studio és a Star Wars filmzenéit élvezhetik a Margitszigetre látogatók” – mondta el Molnár András, a The Walt Disney Company Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A premieren részt vett Kardffy Aisha színésznő, énekesnő is, aki a Disney 100. évfordulójára készült Kívánság című rajzfilm főhősnőjének kölcsönözte magyarhangját. „A Disney már több mint 100 éve teszi boldoggá a gyerekeket és a felnőtteket. Megtisztelő részese lenni egy ilyen közösségnek és nagy felelősség is egyben. Azt gondolom, kisgyermekként mindannyian rengeteget álmodozunk, s ebben legnagyobb támogatóink a kedvenc Disney meséink. Leírhatatlan érzés, hogy én lehetek a Kívánság főhősnőjének magyar szinkronhangja, s hogy a gyerekek velem éneklik a mese betétdalait otthon, s most már a szökőkútnál, a Margitszigeten is” – mondta el Kardffy Aisha.
A show alatt számos klasszikus Disney zenét és jelenetet hallhat és láthat a közönség magyar nyelven, köztük a 2021-ben megjelent Encantot is. „A Disney mesék mindig is különleges helyet foglaltak el a szívemben. Ezek a történetek nemcsak szórakoztatnak, hanem fontos értékekre is tanítanak minket: bátorságra, kitartásra, elfogadásra és a szeretetre. Az Encanto kiemelten izgalmas, mert egy nem mindennapi család történetét meséli el, ahol mindenki különleges képességekkel rendelkezik, mégis az összetartás és a család ereje a legnagyobb varázslat. Jó érzés látni, ahogy a Margitszigeti Disney szökőkút-show is életre kelti ezeket a meséket, mely egyben az egész családnak egy felejthetetlen élményt nyújt” – nyilatkozta Gubik Petra, színésznő, énekesnő, aki számos szerepe mellett az Encanto főhősnőjének volt a magyar hangja.
A „Disney: Történetek nyara” című zenés szökőkút-show 2024. július 19-től augusztus 24-ig minden pénteken és szombaton, este 21:15-től ingyenesen megtekinthető Budapesten, a Margitszigeti Zenélő Szökőkútnál.
Kapcsolódó cikkek
- Propaganda elleni védőoltás: Utazás!
- Együttműködik a Samsung Electronics és a Disney
- HP PhotoPass Disneylandben
- A Disney parkokban sem lehet használni a szelfibotokat
- Drónokkal dolgozna már a Disney is
- Disney robotok játszhatnak a gyerekekkel
- Szórakozás egy új dimenzióban – Disney Appmates
- Kémkedett az internetezők után a Disney és a Warner
- Memóriakártyán is forgalmaz filmeket a Disney Japánban
- Disney "Karib-tenger kalózai" online játék
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hatalmas a kereslet a HONOR befelé hajlítható telefonjára
Kiválóan teljesített első napjaiban a már Európa több országában is kapható HONOR Magic V3. A Magyarországra október 1-jén érkező eszköz megjelenése első napján 56%-kal több eladást produkált, mint elődje, a HONOR Magic V2. A készletek kifejezetten korlátozottá váltak, de újabb, nagyobb szállítmány várható a napokban.
Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai támogatásával programozói hackathont rendezett idén szeptember 14-15-én, hogy ezzel is hozzájáruljon a magyarországi IT-tehetségek felfedezéséhez.
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (MOL Group). A “Marketer of The Year” exkluzív díjat szeptember 19-én a Marketing Summiton adják majd át. Az elismerés valódi különlegessége az, hogy annak első helyezettje képviseli Magyarországot a European Marketing Confederation által szervezett, 2025-ös “European Marketer of The Year Award”-on.
A Rubik-kocka 50. évfordulóját ünnepelték a Széchenyi-egyetem Innovációs Parkjában
A Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából Rubik Ernő világhírű feltaláló volt a Széchenyi István Egyetem és a győri önkormányzat vendége szeptember 12-én. A Győri Innovációs Park aulájában, a Kocka néven ismert épületben Rubik-kocka-kirakó versennyel és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték meg a jubileumot.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.