Pró és kontra a kormányportálról

Mészáros Péter, 2001. december 14. 10:08
Ezen a helyen összefoglaltuk információinkat a kormányportál működik-nem működik állapotáról, ami nem vívta ki az IKB tetszését, és egy helyreigazítási kérelemben közölte álláspontját e tárgykörben. Mi - olvasóink jobb informálása érdekében - készséggel helyt adunk a kérelemnek, mert nem hisszük, hogy érdemes szemantikai vitákba bonyolódnunk a tárgykörben, hogy mit is jelent egy portál működése vagy nem működése.
Olvasóink minél teljesebb tájékoztatása érdekében közöljük a helyreigazítási kérelem teljes szövegét:

"Kérem, a következő cikk megjelentetését az inkriminált írás mellett, azonos láthatósággal:

A szerkesztőségünk által 2001. december 12-én „Még napokig használhatatlan lesz a 12 milliárdos kormányportál” címmel megjelentetett írás több valótlanságot állított.

Tévesen állítottuk, miszerint a Portál napokig használhatatlan lesz. A kivitelező IBM közleménye és a tények szerint, a Kormányzati Portál az elkövetkező napokban este 8 és reggel 7 között a rendszer finomhangolása miatt nem, vagy csak részben lesz elérhető.

A cikk szerzője tájékozatlan volt a Portál költségvetését illetően is:

Az Ikb által többször szóban, írásban, kiadványban és legutoljára pedig december 10-én, a miniszteri előadásban mutatta be az Elektronikus Kormányzatot, és ezen belül a Kormányzati Portált. Itt elhangzott, hogy a Portál, csupán egyik eleme az Elektronikus Kormányzatnak, ami a költségekre is igaz.

A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság Kormányzati Portál témában közel tíz sajtóközleményt adott ki, amelyek közül idézzük a 2001. november 12-én megjelent közlemény szövegét, amely a tényeknek megfelelő költségeket tartalmazza. Ez ebben az évben bruttó 875 millió forint, szemben a cikkünkben megjelent 4,9 milliárd forinttal, amely mint megtudtuk az Elektronikus Kormányzat 2001. évi egész büdzséje, nemcsak a Kormányzati Portálé:

„A Kormányzati Portál kialakítása nemcsak a kivitelezés gyorsaságát tekintve, hanem a felhasznált összegek szempontjából is rendkívül pozitív volt. A nagy kereskedelmi portálok létrehozási költségeihez képest jóval, a külföldi kormányportálokéhoz képest pedig nagyságrendekkel kisebb összegért sikerült kivitelezni. Az előkészületek, amelyek a koncepció és a megvalósítási tanulmány összeállítását, illetve több nagyszabású kutatás elvégzését jelentették, bruttó 30 millió forintba kerültek. A technikai infrastruktúra, valamint a technológia biztosítása, beleértve több milliónyi adat elérhetőségét is, bruttó 635 millió forintot igényelt. És végül, de nem utolsó sorban, a 2001. évi működés költsége, amely a szerkesztőségtől a technikai személyzetig, az adatbázisokat biztosító minisztériumok csapatán keresztül az auditálásig mindent tartalmaz, bruttó 210 millió forint kiadást jelen majd.”

Az Informatikai Kormánybiztosság azt ígérte, hogy beindul, viszont egyetlen alkalommal sem nyilatkozta, vagy adta ki írásban azt, hogy a Kormányzati Portált november 12-én a nagyközönség is igénybe veheti. A 2001. november 12-én kiadott nyilatkozatok és a sajtóközlemény soraiból egyértelműen kiderül, hogy az ígért határidőre elkészült a Portál a szerződésekben vállalt feltételek szerint."

Mint a bevezetőnkben is előre bocsátottuk, nem kívánunk az ominózus cikkünk ténymegállapításai miatt az IKB-vel vitába bonyolódni, így, ha valótlant állítottunk, vagy újságírónk megfogalmazása eltorzította a valóságot, elismerjük a helyreigazítás jogosságát. Mentségünkre felhozva, ha egy portál az üzemeltetői által is megerősítve, napokon keresztül, bizonyos időszakban nem lesz elérhető, ez esetben mennyire valótlan a "Még napokig használhatatlan lesz" kifejezés. A portál összköltségvetésének összegénél a Magyar Hírlap értesülését értettük félre, illetve az indulási időpontnál pedig ugyanezen orgánum információjára támaszkodtunk, és nem olvastuk az abban foglaltak cáfolatát. (Magyar Hírlap cikkek mellékelve). Most közöljük a valótlanságokat tartalmazó,inkriminált írásunkat:

"Még napokig használhatatlan lesz a 12 milliárdos kormányportál

Az IBM Hungary képviselői arról tájékoztatták ma a sajtó képviselőit, hogy a kormányportál hibáinak kijavítása előreláthatólag több napot vesz majd igénybe. A szerver finomhangolása miatt a www.ekormanyzat.hu este 8 óra és reggel 7 óra között egyáltalán nem lesz elérhető - bár egyébként se nagyon az.

A kormányportált először november 12-ére ígérték, ekkor azonban közleményt jelentettek meg, amelyben december 10-ét jelölték meg a porta indításának. A kormányportál késedelmes beindítására december 10-én ünnepélyes megnyitó keretében sor is került.

Stumpf István a website megnyitásakor azt mondta: "Az Informatikai Kormánybiztosság és az előkészítést végző szakemberek munkája hosszú évekre megalapozza majd nemcsak a magyar polgárok, de a világháló révén a világ közvéleményének értékítéletét a magyar közigazgatásról. Ez a munka tehát hatását tekintve egyedülálló, értékét tekintve pedig rendkívüli."

Néhány órával az ünnepélyes megindítása után azonban a webkikötő elérhetetlenné vált, és ez több napja nem változott. Az első napon egy magyar hibaüzenet fogadta a látogatókat már a főoldalon is, később a helyzet egy fokkal jobb lett, ám a website rovatai, cikkei, szolgáltatásai továbbra is elérhetetlenek - és ez még több napig így is lesz.

Tegnap olyan hírek is fölreppentek, hogy a tűzfal vezérlését crackerek vették át. Később ezt az illetékes cáfolta, és azzal indokolta a hibát, hogy a portál beindításával óriási elvárásnak tesznek eleget, ezért nagyon nagy forgalom irányul a kiszolgáló felé a polgárok felől, amit a webszerver már nem tud teljesíteni.

Az IBM három alvállalkozóval közösen készítette el a portált. A kormányportál idei költségvetése 4,9 milliárd, jövőre pedig 7,1 milliárd forintot szán a kormány a website működtetésére.

A website beindításával a "két fő cél a polgárbarát ügyintézés megvalósítása és a közigazgatás belső hatékonyságának javítása" (lett volna)."

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10