Magyar-ír miniszteri találkozó az információs társadalomról (is)

Kovács Attila, 2002. szeptember 9. 16:08
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2002. szeptember 9-én találkozott a Magyarországon tartózkodó Michael Ahern ír kereskedelmi államminiszterrel. A felek a megbeszélésen többek között áttekintették az együttműködési lehetőségeket és az EU-integráció kérdéseit, különös tekintettel a csatlakozás magyar-ír párhuzamaira, valamint az információs társadalom kiépítésének feladataira.
A találkozót követően, délután a két miniszter sajtótájékoztató keretében számolt be a tárgyalások eredményeiről. "Információs társadalom modellek Európában és a világon" címmel konferencia-sorozatot indít ez év novemberében az IHM. Az első rendezvényen Skandinávia mutatkozik be, míg a decemberi konferencián az ír és a portugál példát fogják tárgyalni. A sorozat célja: a legkedvezőbb stratégia kiválasztása Magyarország számára a következő négy esztendőre.

Az ír miniszter látogatásával az üzleti érdekek hirdetése céljából és a magyar piac megismerésére most 44 írországi vállalat küldte el képviselőit, köztük 9 az elektronika, információs technológia területéről. (Ismeretes, hogy jelenleg 55 ír cég rendelkezik képviselettel, leányvállalattal, vagy más magyarországi kapcsolattal). A tájékoztatón szóba került, hogy az ír beruházással itt működő, és hatszázadik vállalati ügyfelét éppen holnap Ahern miniszter társaságában ünnepélyesen köszöntő eTel távközlési cég nem találja kedvezőnek a liberalizációt követő hazai piaci helyzetet.

Kovács Kálmán kijelentette, hogy az eTel-lel a közeljövőben egyeztetni fog a tárca. Ahern miniszter hangsúlyozta, Írország megad minden segítséget Magyarországnak, hogy az ír nemzeti fejlesztési tervet, amelyet áthatnak a tudás alapú fejlesztések, alaposan megismerhessük, és annak legsikeresebb részeit a magyar nemzeti fejlesztési tervbe átemeljük.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32