eReformatika

A hit és a tudás újfajta szövetségére van szükség

MTI Sajtóadatbank, 2003. április 30. 07:05
[smallimage 1 left] Bölcskei Gusztáv református püspök és Kovács Kálmán informatikai miniszter egyaránt új időszámítás kezdetének nevezte, hogy egy számítógépes óra elindításával "elhelyezte" az eReformatika virtuális kultúrintézet "alapkövét" kedden Debrecenben, a Református Kollégium dísztermében.
Kovács Kálmán hírközlési és informatikai miniszter az ünnepségen kitért arra, hogy a tárca az elmúlt hónapokban 100 millió forinttal támogatta egyházi szervezetek pályázatait.

Bejelentette: az eVilág program keretében két héten belül újabb 300 millió forintos pályázati keretet ír ki a minisztérium kulturális értékek digitalizálására, amelyre az egyházak is pályázhatnak.

A szaktárca vezetője szólt arról, hogy az eMagyarország program keretében 2004. május 1-jéig az évszámmal megegyező "eMagyarország Pontot" alakítanak ki.

Kovács Kálmán szerint e pontok kialakításában is jól együttműködhetnek az egyházakkal, ugyanis elképzelhető, hogy egy-egy településen egyházi intézménybe telepítik az ePontokat.

Ezzel összefüggésben szólt arról is, hogy eddig 300, korábban felszámolásra ítélt kistelepülési postahivatalban alakítottak ki internetes hozzáférési lehetőséget, és további együttműködésről is tárgyalnak a Magyar Postával.

A hírközlési miniszter a debrceni eReformatika 2003 konferencián beszélt arról, hogy felmérések szerint a magyar felnőtt lakosság 80 százaléka digitálisan írástudatlan.

- Ezért a fejlesztési támogatásoknak az esélyteremtést is szolgálniuk kell - mondta.

A miniszter szerint ezt szolgálják a Neumann-év programjai, amelyek közül kiemelte a PC-k vásárlására vonatkozó 60 ezer forint évi adókedvezményt, valamint a svéd modell bevezetését, miszerint a munkáltatók két év használat után ingyen és járulékmentesen átadhatják a számítógépeket alkalmazottaiknak.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az esemény kapcsán úgy fogalmazott: "ilyet még nem látott a díszterem, és ilyet még nem láttak a díszteremből".

Bölcskei Gusztáv ezzel arra utalt, hogy első ízben követhették nyomon a díszteremben történeteket online internetközvetítéssel a világ minden pontján.

A református püspök szerint a XXI. században a hit és a tudás újfajta szövetségére van szükség.

- Meg kell keresni azokat a tartalmakat, amelyekben megjeleníthető ez a szövetség - tette hozzá.

Bölcskei Gusztáv elmondta: a tiszántúli református egyházkerület négyszáz gyülekezete közül már 120-ban van számítógép egy hároméves fejlesztési program eddigi eredményeként.

Az eReformatika virtuális kultúrintézet létrehozását azzal indokolta a püspök, hogy azáltal teremthető meg a kapcsolat a földrajzilag egymástól távol eső magyar ajkú és református közösségek, múzeumok, könyvtárak és iskolák között.

Az eReformatika kulturális projekt keretében Debrecen nagy hírű kollégiumának több évszázados gyűjteményei válnak majd hozzáférhetővé a digitális feldolgozást követően.

Az eReformatika - Bölcskei Gusztáv szerint - alkalmas a múlt bemutatására, mint virtuális múzeum, a jelen bemutatására, mint digitális könyvtár, és egyszersmind a jövő letéteményese is, mint távoktatási centrum.

- Az eReformatika projekt kapcsolódik az Informatikai és Hírközlési Minisztérium eMagyarország programjához, amelynek keretében a tárca partnereként kisebb-nagyobb falvakban közösségi internetelérési pontokat alakítunk ki - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv az eReformatika 2003 konferenciát követő sajtótájékoztatón.

A református egyház által készített játékfilmet: az "Isten derűs arca Bereg keresztyén lelke" című - a beregi református értékeket egy történet keretében bemutató - alkotást elsőként az eReformatika résztvevőinek vetítették le.

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős mérföldkőhöz érkezett: június 17-én felavatta új lézerlaboratóriumát Szegeden, az ELI-ALPS kutatóintézetben. Ennek köszönhetően megkezdődik az innovatív technológia magyarországi használata, ugyanis a CMF tevékenységéhez kapcsolódó lézeres vizsgálatok ezidáig Németországban történtek. 

2024. június 17. 20:07

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 18:54

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

2024. június 17. 17:01

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 16:58

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30