Mégsem lesznek 8 processzoros Dell szerverek

Kiss Ádám Zoltán, 2003. július 22. 00:13
Bár a Dell régebben egy ilyen rendszer mellett érvelt, mivel ez szerintük a legtöbb felhasználó igényét kielégíti, a vállalat most megszakítva Intel-el közös fejlesztését, elállt tervétől.
A Dell korábban arra ösztökélte az Intel-t, hogy fejlesszen ki egy olyan lapkakészletet, mely egyszerre képes kezelni nyolc Xeon processzort. Mára Niel Hand Dell termékmarketing-igazgató szerint a kisebb két- és négyprocesszoros rendszerek fejlődése miatt a közeljövőben nem reális a nyolcprocesszoros szerverek építése. Hand elmondta, hogy nem várt sebességgel nőtt a kisebb szerverek teljesítménye, így a Dell „nem tervezi nyolcprocesszoros Xeon-rendszerek piacra dobását".

Az elemzők szerint a Dell a kitűzött évi 60 milliárdos forgalom elérése érdekében kísérletezett olyan új megoldásokkal, melyek egy része nem volt jó ötlet, és megmutatja, meddig terjednek a vállalat erőforrásai. Mindez nem jelenti azt, hogy a Dell távozna a nagyobb teljesítményű szerverek piacáról, de a több szerverből összeállított nyolcprocesszoros szerverekből a vállalat 2003 első negyedévében mindössze 400 darabot adott el, ami eltörpül a 246 ezer darabos teljes forgalom mellett.
Kulcsszavak: Dell Intel szerver

Artweaver Free 7.0.17

Digitális képzőművészet, szoftveres festés – ezekre találták ki az Artweavert. Számtalan ecsettel és eszközzel rajzolhatunk, támogatja a legtöbb ismert grafikai képformátumot, képeinkre különböző effekteket használhatunk, megoldható a rétegkezelés, és még animációk készítésére is alkalmas.

2024. június 22. 17:46

CreateInstall Free 8.11.0

A sokoldalú és egyszerűen használható CreateInstall segítségével pár lépésben készíthetünk saját programjainkhoz egyéni telepítőcsomagokat.

2024. június 22. 17:43

A jó portréfotók szakértelmet, technikát és elköteleződést igényelnek

A HONOR legújabb termékcsaládja, a HONOR 200 Pro-val az élen a portréfotózást helyezte előtérbe. Az új eszközökkel egy stúdiót hordozhatsz a zsebedben, ami a mesterséges intelligencia segítségével és a profi kialakításnak köszönhetően jelentősen megkönnyíti azt, hogy kiváló képeket készíts. Ezzel együtt azonban van pár tippünk ahhoz, hogy miként hozd ki a maximumot készülékedből – akár a legújabb szériát használod, akár más készüléket.

2024. június 22. 14:08

Együttműködési megállapodás a Szegedi Tudományegyetem és a K&H Csoport között

A természetes emberi beszéd működésének alaposabb megértését célozza az a kutatási együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a K&H Csoport képviselői írtak alá. A kutatási együttműködés célja a természetes nyelvi megértés finomítása és integrációja olyan, minden K&H-ügyfél számára elérhető digitális asszisztens számára, amelynek a működése mesterséges intelligencián (AI) alapul.

2024. június 22. 13:33

1 millió eurós befektetést kapott egy magyar fenntarthatósági startup

Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és a Sofia Angel Ventures (SAV) közös befektetését. 

2024. június 22. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02