A játékfejlesztők további konzol-árcsökkentéseket szeretnének

Tóth Kristóf, 2003. július 27. 10:24
A játékszoftverek fejlesztői egyetértenek abban, hogy a játékkonzolok árának további csökkentésére lenne szükség a készülékek felhasználói táborának további bővüléséhez, amely megalapozná az iparág további növekedését.
A napokban három vezető játékkiadó tette közzé negyedéves eredményeit. Ezek az adatok pedig azt mutatják, hogy bár a májusi árcsökkentések nem maradtak eredmény nélkül, a Sony és Microsoft cégek lépései közel sem okoztak olyan mértékű növekedést az eladásokban, mint azt a társaságok várták. A játékfejlesztők most azt szeretnék elérni, hogy a PlayStation 2, Xbox, és GameCube játékkonzolok ára tovább csökkenjen. A lépés várhatóan jelentős növekedést eredményezne a konzol-eladásokban, és a kibővülő felhasználói tábor a több eladott játékszoftveren keresztül megtérítené a hardvergyártók bevételkiesését is.

A gyártók legfrissebb adatai szerint a játékkonzolok eladásai a második negyedévben több mint 30 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbi eredményekhez képest. A játékkiadók szerint amennyiben ez a trend folytatódik, az eredmény katasztrofálisan gyenge karácsonyi szezon lesz a társaságok számára.

A játékkiadók, és elemzők májusban azt várták, hogy a Sony és a Microsoft az E3 kiállításon egyaránt 149 dollárra csökkenti PS2, illetve Xbox játékkonzoljainak árát. A két társaság ehelyett csak kisebb mértékű, 20 dolláros árcsökkentést hajtott végre, így a készülékek jelenleg 179 dollárért kaphatók.

A májusi E3 kiállítás óta pedig egyik gyártó sem közölte, hogy tovább kívánná csökkenteni játékkonzoljának árát, pedig a játékfejlesztők folyamatosan erre ösztönzik a társaságokat. "Továbbra is egy őszi árcsökkentésre számítunk, mivel a konzolgyártók egyébként nem tudják teljesíteni célkitűzéseiket" - mondta Brian Farrell, a THQ vezérigazgatója. A kereskedők viszont arról számoltak be, hogy az idei konzol-árcsökkentések a tavalyi évben végrehajtott ármódosításokkal ellenben nem növelték számottevően a készülékek eladásait, így nem biztos, hogy egy újabb ármérséklő lépés indokolt lenne.

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős mérföldkőhöz érkezett: június 17-én felavatta új lézerlaboratóriumát Szegeden, az ELI-ALPS kutatóintézetben. Ennek köszönhetően megkezdődik az innovatív technológia magyarországi használata, ugyanis a CMF tevékenységéhez kapcsolódó lézeres vizsgálatok ezidáig Németországban történtek. 

2024. június 17. 20:07

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 18:54

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

2024. június 17. 17:01

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 16:58

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30