Szolnokon is márkaüzletet nyitott a Vodafone
A Vodafone szolgáltatásai eddig is elérhetők voltak az értékesítő partnerek segítségével, de a vállalat mindig is hangsúlyt fektetett arra, hogy kiépítse saját magyarországi márkaüzlet-hálózatát is. A város szívében, a Szapáry utca 25-29. szám alatt található modern, 80 négyzetméter vásárlóterületű üzlet öt értékesítési munkatárssal dolgozik, akik ügyfélszolgálati feladatokat is ellátnak, tehát az érdeklődők nem kizárólag vásárlással kapcsolatos kérdéseire is készséggel válaszolnak. Ezen kívül a márkabolt a Jász-Nagykun-Szolnok megye szervizfelvételi pontjaként is működik. A szolnoki üzlet hétköznapokon 9-17 óráig, szombaton pedig 9-13 óráig várja az érdeklődőket.
A Vodafone eredményei Magyarországon
A Vodafone három és fél éve van jelen Magyarországon, s mára a magyar mobilpiac jelentős szereplőjévé lépett elő. A 15 százalékos piaci részesedéssel és több mint 1.1 millió ügyféllel rendelkező szolgáltató mára 97 százalékos országos lakossági lefedettséggel rendelkezik.
Az elmúlt évek során a mobilszolgáltató egyik fő célja az országos hálózat kiépítése volt, ennek következtében az Alföldön is sikerült jó lefedettséget elérni a főutak mentén és a legnagyobb településeken. A jász-nagykun-szolnoki városokban és főutakon a Vodafone ügyfelei már régóta tudják használni a széleskörű szolgáltatásokat. A mobilszolgáltató nem áll meg a hálózatépítéssel a megyében, a kisebb településekre is nagy figyelmet szentel a fejlesztés során.
Az országos lefedettség elérése mellett a Vodafone számára az új, innovatív szolgáltatások bevezetése is nagy fontossággal bír. A széles lakossági szolgáltatások köre mellett az üzleti szféra számára kifejlesztett termékeket is piacra dobott a közelmúltban a mobilszolgáltató. Ilyen például a Vodafone Mail nevű integrált postafiók, amelynek köszönhetően az ügyfelek bárhonnan, bármikor elérhetik e-mailjeiket, hang- és faxüzeneteiket a mobiltelefonok segítségével. Emellett a Vodafone Mobile Connect Card nevű termék az internet-elérés teljes mobilitását biztosítja a tartózkodási helytől szinte teljesen függetlenül.
A szolnoki márkabolt annyiban különbözik az eddigi Vodafone szolgáltatást értékesítő boltoktól a térségben, hogy ügyfélszolgálati pontként is üzemel. Ezáltal nem csupán az új ügyfeleket szolgálja ki, hanem a meglévő ügyfeleknek is készséggel állnak rendelkezésére. Az ügyfelek információt és segítséget kaphatnak személyesen, amelyhez korábban egyébként csak az ügyfélszolgálat hívásával jutottak hozzá. A márkabolt a szolgáltatások értékesítésén felül még szervizfelvevő-pontként is üzemel, s ezen kívül az ügyfeleknek számlabefizetésre is lehetőségük nyílik a helyszínen.
Kapcsolódó cikkek
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- Budapesten lesz a Vodafone globális szolgáltató központja
- MHM Computer: tendernyerés a Vodafone-nál
- Vodafone Magyarország: több mint 100 millió dollár fejlesztésre
- Ügyfélközpontú dizájn: Megújulnak a Vodafone képviseletek
- Ünnepi forgalomnövekedés a Vodafone-nál is
- A HP-főnök lett a Vodafone Magyarország vezérigazgatója
- A Vodafone továbbra is veszteséges
- A Vodafone Magyarország az első
- Együttműködés az Invitel és a Vodafone között
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!
Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.