Újfajta háromkapus AMD tranzisztor

Tóth Kristóf, 2003. szeptember 20. 12:17

Az Advanced Micro Devices (AMD) munkatársai csütörtökön egy olyan
háromkapus kísérleti tranzisztorújdonságról számoltak be, melynek
köszönhetően a jövőben nagyobb teljesítményű és nem utolsó sorban
alacsonyabb fogyasztású mikroprocesszorok lesznek gyárthatók.
A Sunnyvale-i székhelyű chipgyártó munkatársai az új tranzisztorról a napokban Tokióban zajló ICSSDM (International Conference on Solid State Devices and Materials) szakkonferencia keretein belül tartottak előadást. Biztosra vehető, hogy az AMD nem véletlenül épp most számolt be ezen fejlesztéséről, ugyanis a napokban zajlik az örök rivális Intel házi rendezvénye, az Intel Developer Forum is, és az AMD vélhetően ily módon szeretné némileg elterelni a figyelmet az Intel friss bejelentéseiről.

A processzorok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cégeknek mostanság egyre komolyabb nehézségeik akadnak, ugyanis oly módon kell minden korábbinál nagyobb tranzisztorszámú, nagy teljesítményű új termékekkel előrukkolniuk, hogy azok fogyasztása és hőtermelése ne legyen túlzottan magas. Ennek érdekében a gyártóknak a legtöbb esetben teljesen újra kell tervezniük a processzorokat, kezdve azok legkisebb alkatrészeivel, a tranzisztorokkal. A piaci verseny manapság olyan kemény, hogy egyszerűen nem tehetünk mást, mint folyamatosan fejlesztünk, és újabbnál újabb megoldásokkal rukkolunk elő - nyilatkozta Craig Sender, az AMD technológiai fejlesztő központjának az alelnöke.

Említésre méltó, hogy a háromkapus tranzisztor ötletét korántsem az AMD vetette fel most először, ugyanis az Intel hasonló megoldásról számolt be idén júniusban. A processzorok teljesítményének növelése és fogyasztásának csökkentése kapcsán egyébként számos hasonló technológiai megoldás létezik már, melyek közül az Intel a feszített szilícium, az AMD a SOI (Silicon On Insulator), az IBM pedig mindkét említett megoldás mellett teszi le a voksát. A SOI technológiát már jelenleg is alkalmazzák a gyártók, az első feszített szilícium alapú processzorokat pedig várhatóan még az idei évben be fogja mutatni az Intel. Az AMD munkatársai a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a vadonatúj háromkapus tranzisztorokkal leghamarabb a cég 2007-ben bemutatkozó mikroprocesszorai esetében találkozhatunk majd.
Kulcsszavak: AMD tranzisztor processzor

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint

A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.

2024. december 19. 21:10

Karácsonyi klasszikusok új köntösben

A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.

2024. december 19. 19:49

Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében

Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét (API), így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.

2024. december 19. 18:11

A Samsung az AI segítségével feljavítja a karácsonyi filmeket

A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.

2024. december 19. 16:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14