A tárcaközi bizottság elfogadta az információs társadalom stratégiát
Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban 2003. szeptember 23-án megtartott ülésén az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) elfogadta, s a kormánynak elfogadásra javasolja a Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) tervezetét.
Az ülésen Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2003-ról mint a fordulat évéről szólt, majd Baja Ferenc, a MeH EKK politikai államtitkára mutatta be az e-kormányzati stratégiát. Ezt követően Bakonyi Péter, az IHM információs társadalom stratégia helyettes államtitkára ismertette a MITS készítésének folyamatát. Az elfogadott tervezetet az IHM október végén terjeszti a kormány elé.
A bizottság egyben arról is határozott, hogy nem csak a stratégia, de az annak alapját képező ágazati stratégiák is nyilvánosak lehetnek, így elérthetők a www.itktb.hu oldalon.
Az ITKTB-nek 25 szavazati jogú tagja van – a minisztériumok és több országos hatáskörű intézmény képviselői –, akik mellett 20 szakmai és társadalmi szervezet képviselői tanácskozási joggal vesznek részt a döntések előkészítésében. Az operatív munkát végző albizottságokban jelen van minden érintett szervezet.
Kapcsolódó cikkek
- Nyilvános a digitális átállás stratégiája
- Digitális televízió: tartalmi megújulás, vagy csak új technikai platform?
- Számít a Műegyetemre a MeH
- Konferecia a digitális átállásról - év végére elkészül a kormányhatározat
- Szakmai konzultáció indult a digitális műsorszórásra való átállásról
- Informatikai és távközlési albizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz
- Magyar vélemény szerint az elektronikus kapcsolattartás védelmére kell koncentrálni az EU-ban
- A szélessáv terjedése fontos versenyképességi tényező
- Digitális műsorszórás - Magyarország 6-8 országos sávot szeretne
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!