Kezdeményezés a vállalati és az akadémiai közösségek együttműködésére
forrás Prim Online, 2003. október 3. 13:50
Az SAP és az IDS Scheer globális kezdeményezést jelentett be, amelynek célja, hogy a vállalati és az akadémiai közösségek közötti együttműködés erősítésével az üzleti folyamatok innovációjának új szintjét alakítsa ki.
Megalapították az Üzleti Folyamatok Innovációs Intézetét (Institute for Business Process Innovation), amely a közös erőfeszítések eredményeként a következő generációs üzleti megoldások kutatását és a jövendő munkaerő jobb felkészülését segíti elő, valamint lehetővé teszi, hogy az SAP és az IDS Scheer – szoftvermegoldásaikban a legfrissebb újításokat alkalmazva – elősegítsék ügyfeleik sikerét. Kihasználva azt, hogy mindkét társaság régóta fennálló, jó viszonyt ápol a vezető akadémiai intézményekkel, az SAP és az IDS Scheer együttműködése magában foglalja majd a kutatási együttműködési projekteket, a vezetőképző programokat és egy bemutató létesítményt, valamint híres egyetemek nemzetközi hálózatát, amelyek „Kiválósági központokat" (Centers of Excellence) alapítanak az üzleti folyamatokkal kapcsolatos innovációs tevékenységhez. Az együttműködésben részt vevő egyetemek az amerikai University of New Orleans, a George Mason University és a Widener University, a kanadai Ecole Polytechniquies, valamint saarbrückeni (Németország) egyetem Institute for Information Systems nevű intézete.
Az új kutatási területek feltérképezésésre az SAP és az IDS Scheer az egyetemeken dolgozó vezető gondolkodókat fogja felkérni, valamint előre felkutatja és támogatja majd az együttműködési projekteket. A vállalatok vezetőképző műhelymunkát, szemináriumokat és programokat kínálnak majd az üzleti folyamatok elemzésével, innovációjával és az ezekkel összefüggő témákkal kapcsolatban a kutatási tevékenység közben összegyűjtött tudás átadására. Ezek az oktatási programok kezdetben az SAP and IDS Scheer Americas vállalati központjaiban zajlanak majd, és az SAP, az IDS Scheer, valamint társult és leányvállalataik legjobb szakemberei tartják az előadásokat.

Kapcsolódó cikkek
- Az SAP beismerte, hogy leányvállalata jogtalanul szerzett információkat az Oracle-től
- A cégvezetők 87 százaléka rosszul méri fel az IT-kockázatokat
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
- A cégek nagy részének nincs hosszú távú mobilinformatikai stratégiája
- Oracle: új világrekord négymagos és nyolcmagos platformokon
- Novell-SAP LinuxLab közös fejlesztés
- Új bíró, halasztás az Oracle-SAP perben
- A kereskedelmi bankok nem felelnek meg saját elvárásaiknak
- SAP-Cisco csoportmunka megoldások
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24