Országgyűlési igen az elektronikus adóbevallás kiterjesztésére
Az Országgyűlés döntése
alapján megmenekült Magyarországon az elektronikus aláírás, mint az adóbevallás
során is alkalmazható megfelelő technológia. A 2003. november 10-én elfogadott
törvénycsomagban az Országgyűlés megerősíti az elektronikus aláírás különböző
területeken való felhasználhatóságát. Az egyik legfontosabb területen, az
adóbevallásnál, az adózás rendjéről szóló törvény a Pénzügyminisztérium
hatáskörébe utalta az elektronikus adóbevallás részletes szabályainak
kialakítását. Várhatóan az elektronikus aláírás technológiája fogja biztosítani
a bevallások hosszú távú integritását és letagadhatatlanságát, azaz a
hitelességét. A NetLock Kft. üdvözli a döntést, és egyben reméli, hogy az
adóbevallások hitelesítéséhez használt, jelenleg az adóhivatal által kiadott
tanúsítványok kibocsátása, később piaci alapon működhet majd Magyarországon, az
elektronikus aláírásról szóló törvény szellemének megfelelően és versenyjogi
szempontból is megnyugtató módon. Ez annál is inkább kívánatos lenne, mert EU-s
versenyjogi szempontból már most is aggályos, hogy még mindig - jelenleg már
indokolatlanul - az állam biztosít tanúsítványokat.
A törvényjavaslat elfogadása
reményt keltő azon területek számára, ahol szintén fontos a hiteles
elektronikus kommunikáció és az adatvédelem. Így a számvitelben, az
elektronikus kereskedelmi ügyletekben, a cégjegyzési eljárás vagy a
közigazgatási eljárások során. A felhasználási területek köre pedig egyre
szélesedik.
2003. szeptemberében a
Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal az Országgyűlés elé
terjesztette az adótörvény-módósítások javaslatát, amely szerint az adóbevallások
elektronikus formában való benyújtása esetén az adózók autentikációja PIN-kód
felhasználásával történt volna. A hírre azonnal reagált a szakma. A NetLock
Kft. és a MÁV Informatika Kft., Magyarország két minősített hitelesítés-szolgáltatója,
szeptember 21-i közös közleményükben hívták fel a figyelmet a két eljárás
közötti jelentős technológiai és felhasználhatósági különbségre. A adózás rendjéről szóló, 2003.
november 10-én elfogadott, újrakodifikált törvény szerint végül az adóhivatal
továbbra is az elektronikus aláírás megbízható módját fogja alkalmazni az
adóbevallások hitelesítésekor 2004. február 01-ig.
Vonatkozó törvényi szabályozás
Az Országgyűlés 2003. november 10-én elfogadta az adókról és járulékokról, a fogyasztói árkiegészítésről, az energiaadóról, a környezetterhelési díjról és a számvitelről szóló törvények módosító javaslatát, valamint az adózás rendjéről szóló új törvényt. Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adók tekintetében azon adózó, amelynek adóztatási feladatait a Kiemelt Adózók Igazgatósága látja el, elektronikus úton, elektronikus aláírás alkalmazásával köteles teljesíteni a 2004. január 31-éig keletkezett adóbevallási kötelezettségét (Az adózás rendjéről szóló tv. 183.§ (1) bek.). 2004. február 1. napjától fenti adózókon túl a 3.000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózó (Az adózás rendjéről szóló tv. 175.§ (9) bek.) is elektronikusan köteles adóbevallását teljesíteni, várhatóan szintén elektronikus aláírással hitelesítve az adatokat.
A tagdíjbevallás - a vonatkozó jogszabályi és technikai feltételek megléte esetén - minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott elektronikus dokumentumban, számítógépes hálózat útján is teljesíthető. Ebben az esetben a tagdíjbevallást a pénztárak is elektronikus dokumentum formájában tartják nyilván (2002. évi XLII. törvény 204.§ (2). Hatályba lép 2004. január 1-én.).
Elektronikus aláírás versus PIN-kód
A PIN-kódos megoldás más biztonsági kihívásra választ adó megoldás, amely csak az azonnali (helybeni) azonosítást biztosítja. Nem tartalmaz sem az általa hitelesített állományra/tranzakcióra vonatkozó információt, sem pedig az alkalmazójára vonatkozó adatokat. Ezen felül nem biztosítja, hogy az elektronikus adóbevallás hitelessége és az aláíró személyazonossága évek múltán is megállapítható legyen, noha ez a jelenlegi papíralapú bevallásnál is alapvető követelmény. Véget nem érő jogi és egyéb természetű viták születhetnek a küldemény tartalmáról és származásáról, ha nem megfelelően hitelesítik azt. Pontosan ezért a bankok, a pénzügyi szolgáltatók és az informatikai szakma is az elektronikus aláírás irányába mozdulnak technológiai fejlesztéseik során. Az elektronikusan aláírt üzenet ellenőrzésekor ugyanis a címzett egyértelműen megállapíthatja a feladó személyazonosságát, illetve ellenőrizni tudja az üzenet sértetlenségét. Ha az elektronikus dokumentumokhoz időbélyegző is kapcsolódik, akkor a dokumentum meghatározott tartalommal meghatározott időpontban való létezése is kétséget kizáróan megállapítható. Az elektronikus úton aláírt dokumentumok cseréje során nincs szükség a küldő és a címzett személyes találkozására, hiszen az aláíró személyének azonosítását, adatainak hitelességét egy harmadik fél, az ún. minősített hitelesítés szolgáltató végzi.Kapcsolódó cikkek
- Hiteles elektronikus cégeljárás a NetLock-kal
- Elektronikus ügyintézés már a szakképzés területén is
- Új hitelesítési csomag a NetLocktól
- Kulcs a PDF formátumban előállított állományok hitelesítéséhez
- Készen állnak a közjegyzők az e-dokumentumok fogadására
- A NetLock Kft. Tanúsítványok már Linux környezetben is
- Jogbiztonságot veszélyeztető technológiai visszalépéstől tart a MELASZ
- Iparági elismerés a NetLock elektronikus aláírási alkalmazásának
- Dr. Kovács Úr az első ügyvéd, aki elektronikusan intézi ügyfelei megbízásait
- Credit Suisse - NetLock együttműködés az elektronikus magánnyugdíjpénztári bevalláshoz
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!