London Logic Budapest - 160 ezer euró nyereség
Barbara Dreska elmondta, hogy a kft. árbevétele 2003-ban 2,37 millió euró volt, amit 2004-ban 20 százalékkal akarnak emelni. A társaság a nagyobb bevételt és nyereséget részben egy új, a vállalatirányítási szoftverekre épülő üzleti intelligencia megoldástól reméli: a MIS használata nem igényel különösebb informatikai ismereteket, ugyanakkor megkönnyíti a stratégiai tervezést és a vállalatvezetést, ezen belül a költségtervezést, valamint a hitel- és kockázatkezelést.
A társaság tavalyi árbevételéből 1,2 millió euró a tanácsadásból, több mint 620 ezer euró a szoftverkarbantartásból származott, míg cég a licencek eladásból mintegy 500 ezer euró árbevételre tett szert.
A budapesti vállalat a Közép-Kelet-Európában hét országban jelen lévő LLP csoport tagja. A magyarországi leányvállalat az LLP teljes árbevételének 36 százalékát adja, s ezzel első a leányvállalatok sorában.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.