A vártnál nagyobb nyereség a KPN-nél

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 10. 10:21
A holland KPN távközlési társaság a vártnál nagyobb nyereséget jelentett hétfőn a második negyedévről, mert a mobil-üzletág növekedése ellensúlyozni tudta a vezetékes szolgáltatás gyengélkedését.
Az adózott eredmény 369 millió euróa emelkedett az egy évvel korábbi 183 millióval, és az elemzők által várt 295 millióval szemben. Az árbevétel azonban valamelyest elmaradt a várttól, egy százalékkal 2,927 milliárd euróra esett. A KPN közlése szerint az idei év egészében a korábban jósolt 1,4-1,7 milliárd euró felső szegmensében várható az adó előtti eredmény annak ellenére, hogy az év második felében 200-300 millió euró rendkívüli kiadásra számítanak.

A távközlési csoportnak tavaly 2,731 milliárd euró adózott eredménye volt. A nagy nyereségre tekintettel, 2000 óta először, tavalyról már osztalékot ajánlott: részvényenként 0,12 eurót, és további 0,13 eurót adójóváírás miatt. Egyszeri tételek nélkül a tavalyi adó utáni eredmény 655 millió euró volt a 2002-es 163 millió eurós veszteség után. A működési nyereség (EBIT) 52,4 százalékkal 2,461 milliárd euróra nőtt, a pénzforgalmi többlet (EBITDA) 13,2 százalékkal 4,958 milliárd euróra gyarapodott tavaly. A forgalom tavaly 39 millió euróval, azaz 0,3 százalékkal 12,209 milliárd euróra nőtt.

A KPN 2001-ben az összeomlás szélén állt a nemzetközi terjeszkedés és az UMTS-koncessziók költségei miatt jelentősre nőtt adóssága következtében, de azóta komoly létszámcsökkentést hajtott végre, 2001 őszén 5 milliárd euróért új részvényeket bocsátott ki, és megkezdte a nem stratégiainak ítélt részesedései eladását, elsősorban Közép-Európában, az adósság csökkentése végett.

A KPN május elején jelentette be, hogy elvi megállapodásra jutott magyarországi távközlési üzletágának eladásáról a HTCC-nek. A KPN magyarországi távközlési tevékenységét a 75,2 százalékos tulajdonában álló PanTel Rt. fogja össze. A tranzakció várhatóan az év végén zárul le. A KPN, sok egyéb között már korábban, 2001-ben eladta a magyar Pannon GSM 44,7 százalékát is, becslések szerint 715 millió euróért.

A KPN hétfő délelőtt 5,99 euró volt az amszterdami értéktőzsdén, 0,89 százalékkal drágább a pénteki, 5,94 eurós zárónál. Hétfőn 5,96 eurón nyitott. Január óta 2,12 százalékkal, egy év alatt 3,23 százalékkal csökkent az árfolyama.

Kulcsszavak: +céginfo KPN

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Megújulnak a Vodafone mobil tarifacsomagjai

Megújítja a mobil tarifacsomagjait a Vodafone Magyarország. A vállalat a fogyasztói igényekkel összhangban döntött a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozásoknak szóló tarifacsomagok megújítása mellett: az ügyfelek saját igényeik és szokásaik mentén választhatnak az elérhető árú korlátlan mobiladatot, korlátlan hívást vagy mindkét szolgáltatást kompromisszumok nélkül kínáló díjcsomagok közül. 

2024. április 5. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09